Ki a jobb?

Iratkozz fel
Bemutatkozás

2013 januárja óta
Flag Counter
Facebook oldalunk
Rovataink
Friss kommentek
Archívum
Linkek


Ezúttal a bika volt a jobb
Írta: a_fater 2010. nov. 16. 8:04

Idén a Formula-1-ben a Red Bull Racing csapata bezsebelte az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is, öt évvel az után, hogy a Jaguar csapatát felvásárolva beszállt a technikai sportok királykategóriájába. Igazi sikertörténet az osztrák energiaital-gyár részvétele a sportban, és most nem pusztán az F1-es babérokra gondolunk, hiszen a márka számos egyéb sportágban jeleskedik. Írásunkban igyekszünk ezekről is szót ejteni, na meg utánanézni, mi tette naggyá Dietrich Mateschitz vállalatát.

Az osztrák úriember még a nyolcvanas évek elején, amikor is egy fogkrémgyártó cég marketingeseként utazgatott, egy keleti útján járva megtudta, hogy Japán egyik leggazdagabb embere az energiaital-gyártásból gazdagodott meg. Tetszett neki az ötlet, ráadásul az energiaital, mint olyan, nem is nagyon létezett az európai köztudatban. Elgondolkodott, hogyan lehetne a keletieknél ütősebb italt készíteni, aztán rájött a tutira: bolondítsuk meg szénsavval, ha a koffein és a taurin (azaz aminoetán-sulforsav) önmagában nem lenné elég. A taurin elnevezés amúgy a latin taurus szóból ered, és bikát jelent, nyilván a vegyületből áradó erőre utalva. Mateschitznak így jól ráérzett, hogy a Vörös Bika, azaz angolul a Red Bull megfelelő név lehet egy márkának, amely a piacvezetői babérokra akar törni.

Mindehhez persze felépítettek egy fiatalos, laza imidzset. Aki látta múlt vasárnap a győztes F1-es csapatot David Guetta zenéjére bulizni a boxban, az tudja, miről beszélek, na meg biztos sokaknak vannak szép emlékei az EFOTT fesztiválok Red Bull-sátrairól. Mateschitz vállalatánál meg simán előfordulhat, hogy egy igazgató farmerban és mezítláb dolgozik az irodájában, na meg a rafting és a bunjee a bevett csapatépítő programokhoz tartozik. Energiaitaluk dobozára ráírták, hogy alkohollal keverni tilos, hát persze hogy azóta keverik minden szórakozóhelyen, és a bulizó fiatalok nagy kedvence a Red Bull-whisky – igaz, ezért hivatalosan nem tekinthető felelősnek a gyártó. Maradjunk annyiban, hogy a fentieknél van egészségesebb ital is a világon.

Talán pont emiatt, talán másért, de a Red Bull a sport rengeteg területén jelen van. Dominálnak – de nem élveznek kizárólagosságot – a technikai sportok, hiszen mégiscsak egy jól húzó motor sugallja azt az erőt és dinamizmust, amelyet a márkával azonosítanak. Támogatják a Dakar olyan résztvevőit, mint az autós Carlos Sainz, vagy a motoros Cyril Despres és Marc Coma. Nekünk magyaroknak a legtöbbet kétségkívül a műrepülő világkupa-győztes Besenyei Péter jelentett a legtöbbet a Red Bull-legénységből, na meg az Air Race, amelyet sajnos idén nem rendeztek meg, de amely a legnagyobb szabású ingyenes látványosság a technikai sportok terén, amelyet el tudok képzelni. Ráadásul a helyszín és az időpont (augusztus 20., Budapest belvárosa, Duna-part) kiváló ahhoz, hogy hazánkat és fővárosunkat megmutassa a világnak, turistáknak és tévénézőknek egyaránt.

Persze, a technikai sportokból a királykategóriát, a Formula-1-es világbajnokságot sem téveszthette szem elől egy ekkora cég. Igaz, amikor 2005-ben megvették a Jaguart, még saját bevallásuk alapján is úgy tűnt, hogy sokkal inkább egy nagy reklámértékű bulicsapatot akarnak üzemeltetni, mintsem egy világbajnokságra esélyes gárdát. Végül is, mi lehet menőbb annál, mint egy F1-es autó hátsó szárnyán a felirat, mely szerint „a Red Bull szárnyakat ad?” Emlékszem olyan magyar nagydíjra, ahol a két Red Bull Racing-es autó együtt nem tett meg egy kilométert, mert az előző esti dorbézolásban kifáradt versenyzők dekoncentráltsága rajtbalesethez vezetett. Az idő elteltével azonban jelezték, hogy egyre komolyabban veszik a sportágat, és miután sikertelenül próbálkoztak a Ferrari bekebelezésével, 2006-ban vettek maguknak egy olasz székhelyű csapatot is, amelyet Minardiról Scuderia Toro Rossóra kereszteltek át.

Ezután jöttek csak a csuda dolgok, hiszen az üzletbe beszállt az osztrákok F1-es büszkesége, Gerhard Berger is. Az egykori Ferrari-sztárnak jó érzéke van fiatal tehetségek menedzseléséhez, és rá is érzett arra, hogy egy akkor 19 éves fiatalembert, Sebastian Vettelt kell az autójába beültetni. Így a Red Bullnak volt már két csapata és egy ifjú ígérete, Mateschitz pedig úgy döntött, a két istálló inkább versenyezzen egymással, mintsem egyik a másik fiókcsapat legyen – és milyen jól tette!. 2008-ban ugyanis a kisebb csapat, a Toro Rosso volt az, amely elhozta Vettelnek az első pole pozíciót és az első futamgyőzelmet, ráadásul a sportág egyik szentélyének számító monzai pályán. Természetesen a tehetséges német a következő esztendőre már a nagy csapathoz került, és idén megkoronázva a sikersztorit, elnyerte a világbajnoki címet.

Visszatérve egy kicsit a Kárpát-medence környékére, vagy stílszerűbben, hazai vizekre evezve azt is meg kell jegyeznünk, hogy Kucsera Gábor kajak-világbajnokunkat is a Red Bull támogatja. Távlati célja a dobogó a 2012-es londoni olimpiai játékokon, mi a magunk részéről reméljük, hogy annak is a legfelső fokára állhat majd. Az extrémebb kategóriából a siklóernyős Kézi Gábor és Takács Pál, és a wakeboardos Horváth Kinga számíthat a cég kiemelt támogatására.

Csapatsportokban még a jégkorong az, ahol az osztrák vállalat szerepet vállal, és igazi patriótakén a Salzburg csapatát vásárolta meg, amely az Erste Bank hokiliga egyik fő esélyese – volt is nagy öröm, amikor a Sapa Fehérvár AV19 csapata legyőzte őket. Ahogy sokan mondani szokták, a jéghoki a huszonegyedik század sportja, melyek jellemzői: gyorsaság, keménység, erő. Nem is csodálkozunk, hogy a Red Bull inkább ezt a csapatsportot választotta, mint mondjuk a curlinget.

Végül szót ejtenék még a freestyle motorcross egyik legnagyobb szabású versenyéről, a Red Bull X-fightersről, hiszen ez volt az első olyan Red Bull szervezésű verseny, amely engem személy szerint teljesen lenyűgözött. Motorosok trükköznek egy arénában, AC/DC-re és egyéb, nagyon vagány zenékre (például olyanra, mint amit a lent látható régi promóciós videón hallhatunk), Nate Adams és Travis Pastrana pillanatról pillanatra ámulatba ejti a közönséget, és mi csak tátjuk a szánkat – hát kell ennél több?

Akár kell, akár nem, biztos vagyok benne, hogy Dietrich Mateschitz úgyis kitalál valamit még a jövőben.


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 1 komment érkezett

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.