Írta: a_fater 2012. febr. 29. 15:04
National Hockey League, alapszakasz:
Washington Capitals – NY Islanders 3–2 (hosszabbítás után)
Volt némi para tegnap este Washingtonban, hiszen a korántsem acélos New York Islanders már két góllal vezetett a Capitals ellen a harmadik harmad elején. Aztán 16:31-nél Troy Brouwer megemberelte magát, és szépített, majd három perc és három másodperc múlva egyenlített. A dolgot persze az tette kerekké, hogy az első washintoni gól után öt perccel és négy másodperccel – azaz már a hosszabbításban – Ovecskin vitte be a kegyelemdöfést, egy laza köténnyel:
Na ezt nevezem fordulatnak! Pláne, hogy az első harmadban a fővárosaiak13 kapuralövésével szemben a vendégek csak hármat tudtak a felmutatni, de a vezetés megszerzéséhez ez is elég volt, aztán lassan már-már úgy tűnt, Jevgenyij Nabokov megszeri idei harmadik shutoutját.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. febr. 28. 11:00
Ha snookert nézünk, akkor mindenképp. Szép volt!
A találatért hatalmas köszönet Sledgernek!
Ajánlott olvasmány: A Jótékony kocc a 2012-es World Openről
Írta: a_fater 2012. febr. 27. 22:56
Bowlingostól ilyen mozdulatot nem látsz... ahogyan a szakértők mondják, eldobta a motort.

Írta: a_fater 2012. febr. 27. 21:22
Amerikában két szinttel az NHL alatt, az East Coast Hockey League küzdelmeiben is forró tud lenni a hangulat. Miután a Toledo Walleye ellen a Wheeling csapata 4–0-ra elhúzott, az ohióiak egyenlítettek, aztán végül mégis a nyugat-virginiaiak nyertek. A vesztes csapat trénere, a korábban az AHL-ben kapusként játszó Nick Vitucci úgy tűnik, rosszul bírja a stresszt. Még szomorúbb, hogy srácai elvesztették a reményt a rájátszásra.
A találatért hatalmas köszönet Sledgernek!
Írta: a_fater 2012. febr. 27. 15:35
Nem ismerem a kép pontos forrását, de a kommentekből és a kék sál árnyalatából ítélve a Carling Cup-döntőn Liverpool–Everton meccsen készült. Szeretném, ha látnák azok is, akik még mindig egy kalap alá veszik az összes szurkolót, vagy megrekedtek azon a szinten, hogy az angolok, írek, walesiek, skótok mind huligánok, és kész. Mindegy, hogy az ellenfelet, az idősebbet, vagy egyszerűen csak a szurkolótársat tiszteli-e a fiatalabb ember az öreg Liverpool-drukkerben, a fotó szenzációs.

Remélem, hogy majd amikor ennyi idősen a Fradi-sálamban kupadöntőre megyek, nekem is segítenek megtalálni a helyem az újjáépített Puskás stadionban az MTK-szurkolók, vagy a jóravaló diósgyőriek..És igen, tudom, hogy a huliganizmus Angliában sem szűnt meg, de hogy a stadionokból kiszorult, azt is tudom. Mindennek megvan a maga helye, és kultúrhelyen így szokás.
A képért hatalmas köszönet Kovács Tominak!
Írta: a_fater 2012. febr. 27. 0:37
Angol ligakupa (Carling Cup), döntő:
Liverpool–Cardiff City 2–2
A kupát tizenegyesekkel a Liverpool nyerte
Wembley stadion, 90 000 néző
Vasárnap rendezték a döntőt a Carling Cup néven futó angol ligakupában, a Cardiff City és a Liverpool csapata között. Két órányi tömény izgalom, és egy sok hibával tarkított tizenegyes-párbaj után végül Steven Gerrardék emelhették magasba a trófeát, melyet biztosan nagy becsben fognak tartani. Egyrészt azért, mert régen nyertek már bármit is, másrészt pedig azért, mert ma rajtuk volt a világ szeme – akkor is, ha ez "csak" egy ligakupa. Mert Angliában minden más.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: nbcee 2012. febr. 25. 16:00
Bizonyára mindenki hallotta már a vélekedést, hogy Torino városában sokkal többen szeretik az FC Torino (a továbbiakban Toro, hogy ne keverjük össze a városnévvel) csapatát, mint az ugyancsak itt székelő Juventust (innentől Juve. Amúgy is sokat fogok gépelni, legalább ennyit hadd rövidíthessek.). Még a juvés ismerőseim közül is sokan ezt vallják, hiszen "úgy hallották valamikor". Az alábbiakban megpróbáljuk hellyel-közzel tudományos módszerekkel eldönteni a kérdést: Kinek szurkol Torino népe?
Derby della mole
(Kép innen)
Írta: a_fater 2012. febr. 25. 14:20
A franciák kiválósága, Sébestien Chabal Sydneyben, a híres Taronga Zooban barátkozik az erszényesekkel, azaz pontosabban egy kenguruval és egy wallabyval, és hogy a struccalkatúak se maradjanak ki, egy emuval is. Hát komolyan gondolja valaki, hogy tudnak ezek a vadak bárkinek is ártani?

Fotó: Reuters
Írta: a_fater 2012. febr. 23. 21:37
EBEL rájátszás, nyolcaddöntő, harmadik mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 8–1
A párharc állása 2–1 a Fehérvár javára
Az osztrák bajnokság (igen, végül is az EBEL összes csapata a Monarchia egykori területéről nevezett be) rájátszásában a Fehérvár az Olimpija Ljubljanát fogta ki, és a mai napig egy fölényes hazai győzelem, és egy szoros vereség volt a mieink mérlege a párharcban. A mai mérkőzés előtt az borzolta a magyar kedélyeket, hogy végül két szlovén játékvezetőt delegáltak a meccsre. Igaz, ebben a sportágban vezetett már kanadai bíró olyan olimpiai döntőt, ahol az USA és Kanada legjobbjai csaptak össze, de most nem olimpiáról, csak az Olimpijáról volt szó. Végül úgy alakult, hogy egyáltalán nem kellett a bírókkal foglalkozni. Ahogy Léderer Ákos mondta, fesztivált láthattunk a jégen – különösen jó ezt hallani a Csoda a jégen című film apropóját adó szovjet-amerikai meccs 32. évfordulója után két nappal.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 23. 11:54
Burleszkbe illő jelenetnek, vagy egy új sportág születésének lehettek-e vajon tanúi az Anaheim Ducks és a Minnesota Wild NHL-összecsapását szemlélők? Nem tudjuk eldönteni, de ilyen tolongást ritkán látok egy korong körül, ám a a minnesotai csapategységet remekül mutatja, hogy mind az 5+1 játékosuk elfér ilyen kis helyen.

fotó: www.si.com
Írta: a_fater 2012. febr. 22. 17:00
Ez a blogbejegyzés nem azoknak szól, akik már azóta a Celtic Football Club szurkolói, amióta az eszüket tudják, és nem kíván versenyre kelni azokkal sem, akik már régóta a Népsport Kelta Útján járnak – ők valószínűleg úgyis sokkal többet tudnak a klub történelméről, mint én. Egyszerűen csak egy személyes vallomás következik arról, hogy mi minden teszi számomra rendkívül szerethetővé ezt a csapatot (szurkolójuknak csak azért nem mondom magam, mert elég nekem a Fradi és a Barcelona, de ha bárki más ellen játszanak, akkor bizony értük szorítok). Ha vannak, akik életkoruknál fogva, vagy más irányú érdeklődésük miatt mégsem tudnak minden fontos dolgot a Celticről, és mégis olvassák ezt a blogot, annál jobb. Mert Glasgowban kicsiben ott van a keresztény Európa reformáció utáni történelme, és ez a hatszázezres város az egész világnak példát mutat futballfanatizmusból is. Vágjunk hát bele a mesélésbe!
Kommentek: 8 komment
Írta: rhynn 2012. febr. 20. 13:53
A sportcsatornák mellett leginkább az ismeretterjesztő csatornákra vagyok rákattanva, s ott van egy nagyon jó kis műsor, a Mythbusters. Ennek az a lényege, hogy különböző urban legendeket, tévhiteket vizsgálnak meg, s a szigorúan objektív, tudományos alapon megvizsgált dolgokat osztályozzák aszerint, hogy igaz-e vagy hamis.
A sportot és a tudományos ismeretterjesztést próbálom egyesíteni, s megvizsgálok egy szurkolói körökben mindkét oldalon a saját kedvenc irányából elfogadott (tév)hitet. Természetesen elfogultságom az egyik irányba ismert, így a cikk írásának elkezdésekor feltételezem, hogyha számomra kedvezőtlen eredmény jönne ki, akkor hajlandó leszek azt elfogadni, az ellenfél nagyságát elismerni. (Főleg azután, hogy legutóbbi Realos posztom után megkértek, hogy kicsit objektívebben írjak a második számú spanyol csapatról).
Elolvasom »Kommentek: 183 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 19. 23:45
Priméra División 24. forduló:
Barcelona–Valencia 5–1 (2–1)
Számos bajnoki meccsen, és Leverkusenben is láthattuk, hogy a Barcelona egyik gyenge pontja az, hogy a jobb oldala igencsak sebezhető. Azzal, hogy Dani Alvésra ma nem számíthatott Pep Guardiola, az ellenfél pedig az a Valencia volt, amelyik a szeptemberi bajnokin is a balszélén volt erős, sejthető volt, hogy lesznek izgalmak a Camp Nouban. Kiváncsian várhattuk, hogy a B-csapattól áthozott jobbhátvéd, Montoya hogyan állja meg a helyét. Nos, kiváncsiságunkat hamar kielégítették:
Na igen, Montoya kicsit lemaradt Piattiról, így néhány perc után vezetett a Valencia. A barcelonai válasz azonban hamar megérkezett.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 19. 20:00
EBEL rájátszás, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 7–2
ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3500 néző
A 2011/12-es rájátszás első mérkőzésén fogadta ma a Fehérvár az Olimpija Ljubljana csapatát. Azt a csapatot, amely az alapszakaszban még jobbnak bizonyult, a középszakaszban viszont csak a felsőház utolsó helyén végzett. A meccs előtt így morfondírozhattunk azon, hogy vajon megfordult-e a helyzet 2012-ben, vagy csak mostanra tartalékoltak a szlovének, esetleg arra is gondolva valamiért, hogy jobban járnak, ha ellenünk játszanak. Most már biztosan nem gondolják így.
Elolvasom »Kommentek: 7 komment
Írta: nbcee 2012. febr. 16. 20:36
Régen minden jobb volt. Bezzeg az én időmben! Ezek a mai fiatalok...
Ugye mindenkinek ismerősek a fenti mondatok? Általában nyugdíjas polgártársaink szájából szoktuk őket hallani, és jóízűt mosolygunk magunkban. Hiszen tudjuk, az idő megszépíti az emlékeiket, és különben is imádnak panaszkodni. Szeretnék azt hinni, hogy a világ pont az ő rövidke kis életünk alatt fordult át a paradicsomi állapotokból a totális erkölcsi fertőbe. A régi időkből kiragadják a jó dolgokat, és csak azokat hangsúlyozzák, a jelennel meg pont fordítva bánnak.* És persze szerintük minden változás csakis rossz lehet**, az utánuk következő generációk meg sokkal de sokkal tehetségtelenebbek és kevésbé tisztelettudók, mint ők voltak. Az egészben az a legviccesebb, hogy Arisztotelész óta folyamatosan ezt teszi a mindenkori idősebb korosztály. Ugye milyen mókásak az öregek?***
Nos van egy rossz hírem, a Forma-1 rajongói között is bőven vannak ilyenek (életkortól függetlenül).
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. febr. 16. 13:42
Vajon mi a közös a magyar hokidrukkerben és a kelta fociszurkolóban? Nem csak az, hogy egy gól után várják kedvenceiktől a következőt, hanem hogy ennek hangot is adnak. Fehérváron és a Papp László arénában sem unjuk a Republic slágerét, mert nekünk soha nem elég (a videóért köszönet Harryjánosnak).
A magyar és a kelta népek sorsa sokban közös, így érdemes megnézni, hogy katolikus testvéreink hogyan nyomják Glasgowban. Igaz, őket a Depeche Mode ihlette meg, de az üzenet ugyanaz.
Elolvasom »Kommentek: 11 komment
Írta: nbcee 2012. febr. 15. 7:02
Egy egész kontinens labdarúgása sóhajthatna fel: Meg vagyok átkozva! Túl vagyunk egy újabb Afrika-kupán, melyhez hozzákapcsolva a 2010-es világbajnokságot, elénk tárul a legszegényebb földrész jelenkori focijának legfőbb problémája. Hogy miről is beszélek?
Meg vagyok átkozva!

Írta: a_fater 2012. febr. 14. 23:46
National Hockey League, alapszakasz:
Washington Capitals – San José Sharks 3–5
Ma szegény Munro kapott egy félpályás potyagólt Zágrábban, de szerencsére így is nyert a Volán. Igaz, a középszakasz második helyéhez kellő gólkülönbség nem jött össze, de van mivel vigasztalnunk a kanadai kapust: NHL-ben védő kollégája, Holtby ugyanis a Washington – San José meccsen egy szerencsétlenül megpattanó korongot nézett be hazai közönsége előtt, és csapata még ki is kapott.
A Washingron harmadik számú kapusa amúgy sem remekelt, hiszen 35 lövésből öt gólt kapott be. És hogy miért őt játszatták? A hivatalos magyarázat szerint Vokoun beteg, az őt általában remekül pótló Neuvirth pedig fáradt volt a vasárnapi meccs után, így úgy gondolták, érdemes Holtbyval próbálkozni.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. febr. 14. 23:00
UEFA Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, első mérkőzés
Bayer Leverkusen – FC Barcelona 1–3 (0–1)
A spanyol bajnokságban mutatott botladozás ellenére Leverkusenben még mindig a világ legjobb csapataként várták a Barcelonát, és amíg tavasszal nem találnak új gazdára a trófeák, addig ez így is van rendjén. Amióta Bajnokok Ligája néven fut Európa legnagyobb presztízsű nemzetközi labdarúgó kupa sorozata, azóta címvédés nem volt. Nem vagyunk róla meggyőződve, hogy majd pont most lesz, bár kizárni sem lehet – mindenesetre a meccsen látott gólok tipikusan olyanok voltak, amilyeneket általában Barça-meccseken láthatunk, és ebbe beleértendő a Leverkusen egyenlítő találata is.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 13. 7:00
Ha már a héten úgyis offon vagyok, néhány képpel örvendeztetném meg a nagyérdeműt, amiben a Sports Illustrated fog segíteni. Kezdjük egy különös mutációval, az igazi, született kosárlabdázóval, aki tudja, hogy ez a játék fejben dől el.

Folytassuk egyéb amerikai sportokkal, de mindenkit figyelmeztetnék, hogy sokkoló kép is van a tarsolyunkban. Az olvasást ennek tudatában tessék folytatni.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: Sledger 2012. febr. 11. 15:15
A negyvenes években Rómában úgy gondolták, hogy a hagyományos ökölvívás ideje már lejárt. A reformerek beküldtek 4 bokszolót a ringbe, bekötötték a szemüket és egymásnak eresztették őket. A hangulat fokozása kedvéért egy hölgy partvisnyélre erősített kesztyűvel kavarja fel az állóvizet. Valamiért nem vert gyökeret ez az újítás.
Írta: kovacstomi 2012. febr. 9. 15:50
Alapvetően az angol foci elkötelezett híve vagyok, még is azt érzem az utóbbi időben a PL nívója jelentősen visszaesett, köszönhetően a pocsék bírói teljesítményeknek, a szövetségnek és az angol futball gyengeségének. Míg régen volt egy egyénisége érzésem szerint az egész bajnokságnak, addig mára már ez eléggé kihalóban van, és míg régen megvoltak a maga meghatározó karakterei az egésznek, addig ez ma kimerül egy két olyan játékosban, kiknek viselkedése általános felháborodást kelt.
Kommentek: 2 komment
Írta: rhynn 2012. febr. 8. 21:46
Féltem, rettegve vártam a nyár közepét, amikorra is vártam Fabio Capello lemondását/menesztését az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Ma megtörtént. Don Fabio, tiltakozván az ellen, hogy a szövetség a feje felett akarta eldönteni, ki lesz a cséká, mert hát Terry állítólag rasszista volt.
Capello mesternek természetesen igaza van, az egyetlen gond, hogy már lassan egy éve köztudott, ki lesz az utódja. Herry Redknapp, a Tottenham Hotspur edzője. Az az ember, aki még Csank Janibánál is viccesebben tud nyilatkozni, s aki költségvetésileg középcsapatnak számító klubját egyszer már BL-be juttatta, s idén is úgy áll, hogy simán meglehet.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. febr. 8. 10:19

National Hockey League, alapszakasz:
Washington Capitals – Florida Panthers 4–0
Eddig sem voltak kétségeink azt illetően, hogy a Washington Capitals jól döntött, amikor elhozta Floridából Tomas Vokount. A cseh kapus viszont biztos, ami sicher alapon a tegnapi meccsen is ékes bizonyítékát adta annak, hogy jó üzletet csináltak vele, és egy laza, 42 védéses shutouttal mutatta meg, hogy ki az úr a jégen. A Capitalsnak így elég volt csak 24 alkalommal kapura lőnie a győzelemhez, és mivel ebből a huszonnégyből négy be is ment, mondhatjuk, hogy úgy voltak vele Ovecskinék, mint mi a '90-es években a kaparós sorsjegyekkel: minden hatodik nyer!
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. febr. 7. 21:10
"Ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem oda, ahol lesz" – idézte ma miniszterelnökünk a hokitörténelem legponterősebb játékosát. Országunk műveltségi állapotát tökéletesen jellemzi, hogy többen tudják, kicsoda Orbán Viktor, mint hogy kicsoda Wayne Gretzky, akitől a fenti gondolat származik. Mai bejegyzésünkben nem fogjuk a Great One statisztikáit sorolni, sem pályafutását elmesélni, csak egy védjegyét mutatjuk meg, amit sokan Gretzky-passzként emlegetnek. Mert nem elég oda korcsolyázni, ahol a korong lesz, hanem a másik félnek is a legjobbkor, és a legváratlanabb módon kell helyzetbe hoznia társát.
Gretzky pedig Paul Coffeyt hozta helyzetbe, 1985. május 30-án, a Stanley-kupa döntőjének utolsó mérkőzésén. Na ez az, amit csak a legnagyobbak tudnak, és ezek azok a képek, amelyek valóban többet mondanak ezer szónál és számnál.
Mi pedig várjuk a pillanatot, amikor Barack Obama Sofron-idézetekkel kényezteti majd hallgatóságát. Hajrá magyarok!
Kommentek: 9 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 7. 11:20
Az UEFA szándékai szerint a 2012-es év paradigmaváltást is kell, hogy hozzon az európai klubfutballban. Idén ugyanis már él az általuk létrehozott Financial fair play program, amelynek szándéka nagy vonalakban nem más, mint hogy egyetlen klub se költsön többet egy évben, mint amennyi a tevékenysége által generált bevétele. Tavaly beszámoltunk róla, amikor Karl Heinz Rummenigge üdvözölte az ötletet, ám ha az alábbi táblázatot megnézzük (tudom, az adatokat fenntartással kell kezelni, de akkor is elgondolkodtatóak), akkor láthatjuk, hogy a Bayern Münchennek elvileg könnyebb dolga van, mint sok riválisának.
2011-es adatok, a táblázatot a Figyelőből vettem át
Igaz, a bajorok joggal mondhatják, hogy nekik legalább sikerül rendben tartani a gazdálkodásukat, míg a náluk gazdagabb spanyol topcsapatok így sem tudnak bánni a pénzzel. A legtöbb információt a fenti számsorból azonban sokkal inkább az nyújtja, hogy melyik csapat maradt le a listáról azok közül, akik bajnokesélyesek az egyik legerősebb ligában.
Elolvasom »Kommentek: 6 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 6. 23:38
A skikjöring egy kedvelt sport odaát Helvéciában. Az esemény már 1906 óta a svájci hagyományok része, és azóta ötletet adott még extrémebb sportoknak, például a lódeszkának. Az idei verseny február ötödikén rajtolt el a befagyott St. Moritz tó jegén, de aki szeretné élőben látni, nem maradt le semmiről, hiszen a következő két hétvégén is lesz látnivaló. A részletes programot ide kattintva olvashatjátok.

Írta: a_fater 2012. febr. 6. 23:19
Erről a meccsről már írtunk, de nem lehet betelni azzal, ahogyan Láda Balázs kioszt egy kötényt Turcónak. A videó egyúttal újabb bizonyíték arra, hogy Léderer Ákosnál jobb kommentátort nem is tudnánk elképzelni a Volán-meccsekre. Már csak Kevin Primeau mosolyáért is érdemes újra megnézni.
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. febr. 6. 10:15

Helyreigazítás, avagy bocsánatkérés – sajnos egyik sem éppen megfelelő szó, mert ezt a bejegyzés egészen biztosan nem fogják annyian látni, mint azt az írást, amely kiváltotta. Igen, már megint blogunk legérzékenyebb témájáról, a Real-Barça párharcról van szó. Sajnálatos módon elvetettük a sulykot, pont azok után, hogy mi magunk magyaráztuk, hogy a Clásicókat övező undorhoz idehaza sajnos hozzájárultak a véleményüket internetes fórumokon és blogokon megosztó emberek is. Továbbra sem szeretnénk azok közé tartozni, akik erre a tűzre kannával öntik az olajat.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. febr. 5. 21:35
...ahogyan Gordon Strachan megemeli a labdát, és a történelem egyik legfurább szabadrúgása gólt ér a Coventry Citiynek. Az Everton-drukkereken kívül mindenki csodálta.
A találatért köszönet Sledgernek!
« 2012. január 2012. március »





