Írta: a_fater 2012. ápr. 27. 13:45
Hát ennyi volt. Ennyi volt? Az biztos, hogy Josep Guardiola edzői pályafutásának első nagy korszaka véget ér ezzel a szezonnal, és hogy Barcelonában nekiállhatnak keresni valakit, aki megállhatja a helyét utódként. Nem lesz egyszerű, hiszen Pep távozásával egy olyan korszak ér véget, ahol négy szezon alatt összejött három bajnoki cím és két BL-győzelem – az FC Barcelona így lett a legmeghatározóbb, és mostanra talán a legmegosztóbb klub a világon. Guardiolának pedig igaza van, hiszen valahol a csúcson, vagy legalábbis annak közelében kell abbahagyni a dolgokat és új kihívást keresni, márpedig a Király-kupa döntője ott lesz lehetőségnek egy méltóságteljes búcsúra.

Aki most úgy gondolja, hogy Pep megfutamodott, éppen akkor, amikor Mou és a Real kezd újra naggyá válni, az téved. Azt ugyanis már jó ideje tudtuk, hogy Guardiola szerződése le fog járni 2012 nyarára, és azt is, hogy a szerződéshosszabbításért nem töri kezét-lábát. Nyilatkozatai is árulkodtak arról év közben, hogy ez lehet – egyelőre – az utolsó szezonja Barcelonában, szóval meglepetésként senkit sem érhetett a hír, legfeljebb sokan voltak, akik bíztak abban, hogy végül csak lesz új megállapodás.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 27. 11:00
Habár tavaly sem sikerült jégkorong válogatottunknak kiharcolni az elitbe való feljutást, tény, hogy a statisztikák szintjén briliáns teljesítményt nyújtottak a mieink. Igaz, ott akadtak olyan meccsek, amelyeken könnyen lehetett kozmetikázni a számokon. Idén Ladányiéknak sokkal nehezebb dolga volt, sokkal keményebb ellenfelekkel szemben, egy jóval kiegyensúlyozottabb mezőnyben. Nekünk, szurkolóknak így szinte lehetetlen értelmes következtetést levonni a statisztikai mutatókból, de azért egy-két érdekességre fel tudjuk hívni a figyelmet.
Aki mindent tudni akar, az kattintson ide, és böngésszen. Mi csak néhány dolgot nézünk most meg.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 27. 9:00
Nem tagadjuk, hogy amikor jogosnak érezzük, mi is cinkeljük eleget Maradonát, de ettől még ő marad az egyik legnagyobb (és sokaknak a leges legnagyobb) focista a világon. Ráaádásul szélsőséges politikai nézetei és sportolóhoz gyakorta méltatlan életmódja mellett azért van bőven mit tennie a mérleg másik serpenyőjébe is Dun Diegónak. Ma reggel az egyik rádióban éppen Dévényi Tibi bácsi mesélte, hogy amikor annak a kisfiúnak a kívánsáságát teljesítette, aki találkozni akart a Napoli sztárjával, akkor az ígért ötperces beszélgetés helyett jó negyven percet is rászánt a világklasszis támadó a programra, majd amikor a stáb a szállodában a számlát akarta rendezni, akkor a recepción csak annyit mondtak: Maradona úr már kifizette.
A nagyvonalúság a nagyok tulajdonsága, és bizony, a legnagyobbakat még bemelegíteni is öröm látni. Köszönöm Sledger úrnak ezt a videót, amelyet átküldött, és amely valószínűleg 1989. május 17-én, a Stuttgart–Napoli UEFA-kupa döntő visszavágója előtt készült. Levelet kaptam lájf – egyszerűen félelmetes.
Írta: a_fater 2012. ápr. 26. 15:00
Emlékeztek még Mikael Granlundra? Tudjátok, a finn srácra, aki azt a csodagólt lőtte tavaly Oroszország ellen. Most, hogy a jégkorong elitjének világbajnokságát Finnországban és Svédországban rendezik, az ifjú centernek lehetősége lesz hazai pályán nekivágni csapatával a címvédésnek, és ha úgy adódik, akkor a döntőt is Helsinkiben játszhatja. A még mindig szemtelenül fiatal, 1992-es születésű klasszis szeret a jelenben élni, és tudja, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje, Az Ice Times (hivatalos IIHF-kiadvány) újságíróinak válaszolva Granlund azt is elmondta, hogy fontosnak tartotta tanulmányai és katonai szolgálata befejezését, mielőtt az NHL felé vette volna az irányt – ilyen egy kötelességtudó fiatalember. A továbbiakban ebből az interjúból szemezgetünk, a teljes szöveget angolul ide kattintva olvashatjátok.
Írta: a_fater 2012. ápr. 25. 14:00
Valentino Rossi újabb mérföldkőhöz érkezik a hétvégén, hiszen ha minden igaz, akkor csakúgy, mint Alex Barros és Loris Capirossi, vasárnapra a Dottore is túl lesz 200. nagydíján a gyorsasági motorozás legfelső kategóriájában. Bizony, ez eddig csak két versenyzőnek sikerült a sportág történetében, és habár kedvenc ducatis versenyzőm nem éppen legjobb korszakát éli, ez akkor is szép teljesítmény.
Írta: a_fater 2012. ápr. 24. 16:00
Eddig is elég nagy bajban volt a Rangers FC, és nagyon úgy tűnik, mindig jöhet rosszabb. Az egyesületet ugyanis egy évre eltiltották attól, hogy játékosokat szerződtessen. A február óta csődvédelem alatt álló klub így akkor sem igazolhat felnőtt játékosokat, ha anyagi helyzete rendeződik, ugyanis a döntés indoklása szerint a Rangers öt alkalommal is áthágta a játékosok szerepeltetéséhez kapcsolódó szabályokat. Az egyedüli járható út a protestánsok előtt mostantól a 18 éven aluli játékosok igazolása, ezt ugyanis nem tiltották meg nekik. Az ezer sebből vérző klubot amúgy emellett potom 160 000 angol fontra is megbüntették. Nem lennék most a Rangers-drukkerek helyében.
Írta: a_fater 2012. ápr. 23. 15:30
Mindig öröm, ha egy magyar sportoló a neves Sports Illustrated címlapjára kerül, igaz, Cseh Laci ezt most nem egy versenyen nyújtott teljesítményével, hanem egy edzésen készült fotóval érdemelte ki. Nem baj, legalább vicces.

fotó: Reuters / Balogh László
Kommentek: 5 komment
Írta: Sledger 2012. ápr. 21. 14:45
2002-ben április első hétvégéjén rendezték a Bundesliga 30. fordulóját. Az Sebők-Mátyus-Miriuta trióval megerősített (?) Energie Cottbus a Freiburg felett aratott 2-0-ás győzelem után önbizalomtól feszülve fogadta az Borussia Mönchengladbach csapatát. A Cottbus már 2-0-ra is ment Topic és Kaluzny góljaival. Gladbach összeszedte magát és Asanin és a Bayernben nevelkedett Markus Münch góljaival kiegyenlített. Kaluzny a 70. percben újra megszerezte a vezetést a hazaiknak, aztán jött Piplica burleszkje. A lengyel válogatott Kaluzny blokkolni próbálta Marcel Witeczek erőtlen lövését. A labda nyomott egy gyertyát, majd Piplica fejéről a hálóba pattant. A meccs vége 3-3 lett. Piplica a lefújás után a következőket nyilatkozta: "Ez az én hibám. Az hittem, hogy a labda a felső lécre pattan."
Piplica karrierje során többször csinált szórakoztató dolgokat a tizenhatoson belül
Írta: a_fater 2012. ápr. 20. 11:00
A hokivébé közvetítései során visszatérő téma volt a regenerálódás kérdése, hiszen válogatottunk hét nap leforgása alatt öt mérkőzést játszik. Ráadásként a mieink megkapták, hogy a két legnehezebb és leghajtósabb meccs, a szlovénok (szerda 20:00) és az osztrákok (csütörtök 16:30) elleni között még egy teljes nap sem telt el, így abszolút kritikus kérdést jelentett az, hogy a köztes idő miként telik el. A beszámolók szerint, mivel enni is csak meccs után lehet normálisan, és a felélénkült keringés és a pörgő agy is nehezíti az elalvást, bizony jó ideig eltartott, mire álom jött a mieink szemére. Pedig kevés sport van, amely olyan intenzíven terheli meg extrém rövid idő alatt is a szervezetet, mint a jégkorong. Ha átrágod magad az alábbi szösszeneten, akkor a végére megtudhatod, miért tarják a profik jó ötletnek a szobabiciklizést egy kimerítő tétmérkőzés után.
Írta: a_fater 2012. ápr. 19. 20:55
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Magyarország–Ausztria 2–7
Ljubljana, Arena Stozice, 4250 néző
Nincs mit szépíteni a dolgon, lesújtó vereségen vagyunk túl, és egy olyan végjátékon, amelyet fájó volt látni még a képernyőn is. A végére az osztrákok kiütötték a mieinket, és megérdemelten ünnepelték feljutásukat a jégkorong világának elitjébe, ahova mi – egyelőre – nem férünk be. Nekünk most az adatott meg, hogy egy harmad erejéig hihettük, hogy tudunk jobbak lenni a sógoroknál egy meccsen, és aztán még egy harmadon át hihettük, hogy lehet még remény egy szerencsés győzelemre.
Fogunk még mi magyarok is így ünnepelni

Valójában viszont nem azért kár a végéért, mert kikaptunk egy nálunk jobb csapattól. Ez benne van a pakliban. A baj sokkal inkább azzal van, hogy szétestünk.
Elolvasom »Kommentek: 6 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 19. 16:30
Sok minden történt azóta, hogy Pep és José párharcáról (is) szól az El Clásico, és bizony, sokszor, a kelelténél többször végletesen elfajultak a meccsek. Egy idő után már mindenki tudta, mi a gond, de amikor egy remek kupavisszavágóval majdnem sikerült visszaállítani a rangadó becsületét, akkor a kritikán aluli játékvezetés borzolta a kedélyeket. Mégis, amíg élünk, remélünk, és most tényleg esély kínálkozik arra, hogy egy izgalmas, szórakoztató, és igencsak komoly Barcelona – Real Madrid meccset lássunk szombaton. Nem, azt nem várjuk, hogy a két csapat szeresse egymást, hiszen az rém gusztustalan és gejl lenne, de mégis, jó lenne valamit látni, amire felkapjuk a fejünket, amin meghökkenünk, de amire nem azt írják majd másnap az újságok, hogy micsoda botrány! Több oka is van annak, hogy joggal jó meccset várjunk a mostani Clásicótól.
Írta: a_fater 2012. ápr. 19. 9:30
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Szlovénia–Magyarország 4–1
Ljubljana, Arena Stozice, 9535 néző
Tegnap jégkorong válogatottunk 4–1-es vereséget szenvedett Szlovéniától, miután csapatunk mai ellenfele, Ausztria hosszabbítás és szétlövés után maradt alul Japánnal szemben. Két forduló van hátra számunkra az idei világbajnokságból, és a zárónapon a sógorok a házigazdákkal játszanak, márpedig annak a mérkőzésnek is lesz egy vesztese. Nekünk tehát "csupán" annyi a dolgunk, hogy ma – akár rendes játékidőben, akár azon túl – legyőzzük az osztrákokat, hiszen ezzel saját kezünkbe vesszük sorsunkat, és lépéselőnybe kerülhetünk a továbbjutó helyért vívott harcban. Minden más forgatókönyvhöz erős számolgatás társul, azt pedig nem szeretem.

Vasakarattal küzdeni, és nem a múlton rágódni – ez tehát a siker receptje. Mert nincs értelme azon hergelni magunkat, hogy a bírók befújták a hazai pályát Szlovéniának, hiszen ezt már az EBEL-ben is adottságnak kell tekinteni, amit tudni kell kezelni. Másrészt, a túlzott önmarcangolás sehova sem vezet, amikor fél ötkor már megint meccset kell játszani. Amiből lehet, tanulni kell, aztán bátran neki kell menni az osztrákoknak. Minket az emberhátrányok, őket a hosszabbítás fárasztotta el, így ma az állóképesség és a lelkierő is sokat fog számítani, márpedig ezekből a mieink nem szenvednek hiányt.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. ápr. 18. 5:00
A magyar jégkorong válogatottat Szlovéniába is ezrével elkísérő szurkolók egyik közkedvelt rigmusa olvasható fent az idézőjelek között. Ahogy az összes többi indulót is együtt skandálom minden olyan hokimeccsen a többiekkel, amelyen jelen vagyok, úgy ezt is a legnagyobb lelkesedéssel kiáltom, és igazából csodálkozom azon, amikor ezen bárki csodálkozik, vagy amikor ennek kimondásának ma már bárki túlzott jelentőséget tulajdonít. Mert nekem így természetes.
A csíkszeredai Mihály Árpi ünnepel, természetesen magyar színekben
Mi lehet akkor mégis az oka annak, hogy ezen a mai napig meglepődnek egyesek? Talán az, hogy a büszkeség, az eredményesség, a siker fogalmát nem mindig társították különböző válogatottjainkhoz, akár lehetett volna ezt tenni, akár nem. A hiba talán nem is a sportban keresendő.
Elolvasom »Kommentek: 10 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 17. 10:30
Sokszor bosszankodom azon, hogy hazánk egyik feltörekvő sportja, a jégkorong nem kap elég publicitást a magyar sajtóban, főleg ami a nyomtatott újságokat jelenti. Tudom, hogy minden évben az az egy hét jelenti a legnagyobb esélyt az előrelépésre, amikor a Divízió I-es világbajnokság zajlik, és ebből a szempontból is rendkívül szerencsés, hogy jó – egyesek szerint a vártnál jobb – rajtot vett válogatottunk. Egyszerűen fenséges érzés volt ránézni a Nemzeti Sport mai címlapjára.

Bizony, ez a szív diadala, és tegyük hozzá, a fegyelmezettségé és az észé is. És Bálizs Bencéé, akiben most már mintha jobban bíznának az újságírók is, mint négy napja, és már a címlapon is kiemelik igencsak impozáns védési mutatóját.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 17. 6:00
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Szlovénia–Japán 4–2
Ausztria–Nagy-Britannia 7–3
Az IIHF honlapján három csapatot jelölnek meg esélyesként a feljutást jelentő két helyre a Divízió I-es világbajnokság A csoportjából: Szlovéniát, Ausztriát és Magyarországot. Tegnap nem csak a mieink verték el Ukrajnát annak rendje-módja szerint, hanem két riválisunk is győzött aktuális ellenfelével szemben.

Kétségtelenül a világbajnokság házigazdáinak volt a legnehezebb a hétfői nap, hiszen 80 másodperccel a harmadik harmad vége előtt még 2–2-re álltak Japánnal szemben. Aztán persze esélyeshez illően behúzták a meccset.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 16. 23:17
További szép megmozdulásokért nézzétek meg a Cselkirály blogot!
Írta: a_fater 2012. ápr. 16. 22:25
Aki azt hitte, a Psycho negyedik részével vége Norman Bates ámokfutásának, az téved. Tudjuk, meggyógyult, tudjuk, letette a kést. De egy rossz gyerekkori emlék felidézése, akár egy kemény belépő, amely emlékezteti őt az édesanyjával és a mostohaapjával ápolt – mondjuk úgy, ambivalens – viszonyára, újra felébresztheti régi énjét...
A találatért köszönet Sledgernek!
Írta: Sledger 2012. ápr. 16. 21:50
Lengyel barátom hívta fel a figyelmem, hogy Poznanban is a polcokra kerültek a Papsinek azon termékei, amelyek megvásárlásával a Legia Varsó futball akadémiáját lehet támogatni. Elvileg a cég átutal 10%-ot minden palack árából a Lech Poznan ősellenségének (A Lech és a Legia szurkolótábora nem kifejezetten kedveli egymást, és akkor finoman fogalmaztam.) A Lech fanatikusai természetesen fontolgatják Pepsit bojkottját. Mindenesetre, ha bojkott nem is lesz, az ilyen palackokból nem fog sok fogyni Poznanban.

Írta: a_fater 2012. ápr. 16. 17:43
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Magyarország–Ukrajna 3–1
A japánok után Ukrajnát is legyőzte jégkorong válogatottunk, ám, ahogyan azt Kevin Primeau is jó előre megmondta, ez egy teljesen más jellegű mérkőzés volt. Mondhatjuk, a fiúk itt is jól vizsgáztak, hiszen a győzelem megvan, és habár ezúttal három az öt ellen egyszer megadtuk magunkat az ellenfélnek, alapvetően az emberhátrányos védekezésünkkel sem volt gond. Tíz percet játszottunk hátrányban, ebből egy gólt bekapni még belefér – ha megint kötekedni akarnék, akkor annyit mondanék, hogy emberelőnyben lehettünk volna jobbak.

De minek is kötekedjek, ha van mit ünnepelni? Különben is, a számok nem hazudnak, és bizony van minek örülnünk a statisztikákat böngészve.
Elolvasom »Kommentek: 5 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 16. 16:00
Az IIHF női világbajnokságát az USA csapata ellen hosszabbításban megnyerő Kanada ezzel a sikerrel a világranglistán is visszavette vezető helyét. Képünkön a – na vajon milyen származású – Shannon Szabados a 25-ös mezt viselő Tessa Bohomme társaságában ünnepli a győzelmet. Gratulálunk!

fotó: IIHF
Írta: kszilard5 2012. ápr. 15. 20:30
2012 Formula–1 Kínai Nagydíj
Dobogósok: 1. Rosberg 2. Button 3. Hamilton

Ha még eddig nem lett volna eléggé összekuszálódva a mezőny, akkor ez után a futam után aztán végleg nem lehet kiigazodni a csapatok közti erőviszonyokról. Iszonyatosan egyben van a mezőny, ezt az is jól mutatja, hogy a verseny vége felé haladva a második és a tizedik helyezett is egy képernyőre férhetett. És bizony ez egy igen jó érzés volt, annak tükrében, hogy tavaly nem nagyon tapasztalhattunk ehhez hasonlót. Az igaz ugyan, hogy Rosberg úgy aratott rajt-cél győzelmet, mint ahogyan azt Vetteltől láthattuk a tavalyi évad nagy részében, de a mögötte levő kialakult káosz teljesen kárpótolt bennünket. Persze jó kérdés, hogy mi lett volna, ha Button kerékcseréjét nem rontják el, de látva azt, hogy ezúttal megoldotta a Mercedes a gumimelegítési gondjait, érzésem szerint Button akkor sem tudott volna 10 másodpercnél közelebb kerülni a finnhez némethez, ha nem kerül be az élbolyba. Mindegy is, ezt már úgysem tudjuk meg, és különben is, már nagyon a levegőben lógott egy Rosberg-győzelem.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 15. 15:41
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Magyarország–Japán 5–1
Ljubljana, Arena Stozice, 1500 néző
Az idei hokivébé első meccsének közvetítése előtti beharangozót nézve úgy tűnt, mintha kicsit önsorsrontók, kicsit pedig túlzottan múltba révedők lennénk. Persze, hogy kell azzal foglalkozni, hogy Szuper és Hetényi távollétében hogyan állja meg a helyét a csapat kapusposzton, és Palkovics Krisztián hangját is jó volt hallani, de azt már egy kicsit túlzásnak tartom, hogy a sokunk számára rendkívül lesújtó emléket jelentő Olaszország elleni meccs képsoraival kezdődött a műsor. A mai mérkőzés végül legmerészebb álmainkat is felülmúlta, és bebizonyította, hogy most felesleges a múltunkkal foglalkozni, mert fiataljainkkal egy nagyon szép jövő képe sejlik fel.

Talán jelképes ereje is van annak, hogy mai első gólunkat is egy fiatal, Magosi Bálint szerezte, akinek ráadásul már így is van nemzetközi rutinja, és aki már a Fehérvár első sorába is befért az EBEL-ben. Amikor aztán nem sokkal később Horváth Balu is betalált, majd rögtön összeszedett egy kiállítást, már megnyugodhattunk, és azt mondhattuk: legalább élesben is lehet gyakorolni az emberhátrányt, hiszen ez is jól jöhet még. Japán ellen ezzel sem volt gond.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: Sledger 2012. ápr. 14. 21:00

Pankráció: „A múltban az amerikai és kanadai pankráció jellemzője volt, hogy a mérkőzések végeredményét előre eldöntötték, és a pankráció (más néven wrestling vagy hivatásos birkózás) kifejezést később már csak az ilyen, előre eltervezett kimenetelű mérkőzésekre használták, melyeket worknek hívnak, azaz „megdolgozott mérkőzés”-nek.” (wikipedia) Ahogy a közelmúlt tényfeltáró riportjai alátámasztották, a magyar bajnokság mérkőzéseinek egy része olyan komolysággal bírt, mint amikor Hulk Hogan és Mr T legyőzte Roddy Piper – Paul Orndorff párost a Wrestlemania I főmeccsén.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 14. 14:07
Tudom, hogy messze nem tökéletes a film, és hogy az ártatlanság vélelme és egyéb jogi baromságok miatt néha a nyilvánvalót sem mondhatja ki, de akkor is több a semminél, és érdemes megnézni. Nagyon nagy bajban van a focink. És lassan az érezheti magát a legrosszabbul, aki ártatlan az ügyben. A vétkeseknek meg semmi önkritikája nincs, és komolyan gondolják, hogy az egy védhető érv, hogy klubvezetőink, politikusaink se jobbak. Gratulálok.
Írta: a_fater 2012. ápr. 13. 0:02
Mondjuk úgy, hogy Magyarországon a jégkorong népszerűsége egyre nő, de a sportággal kapcsolatos hazai általános műveltségen még van mit csiszolni. Máshogy mondva, baromira könnyű sokaknak újat mutatni, és így van ezzel a – nyilván szubjektív – válogatással, amelyben bent van Granlund tavalyi gólja is, de ott van például Pavel Dacjuk néhány zseniális megoldása is. Meg sok minden más, tessék végignézni!
Meggyőző? Reméljük, hazánk válogatottja is az lesz a vasárnap kezdődő hokivébén!
Írta: rhynn 2012. ápr. 11. 17:27
Kétségtelen, hogy napjaink egyik legnagyobb sztárja, legmegosztóbb személyisége Zlatan Ibrahimovic, aki Balotellihez hasonló kreténségekre képes. Ő akkora sztár, hogy saját iPad appje van, s már egy dalt is írtak róla:
Írta: a_fater 2012. ápr. 11. 10:30
Részben a Nemzeti Sport is beszámolt arról, hogy Valentino Rossi meglehetősen elégedetlen a Ducatinál kialakult helyzettel. Tudjuk, hogy a Dottore nem nagyon szeret egy helyben toporogni, és azt is olvashattuk, hogy nem örül annak, ha a csapatvezetés és a mérnökök látszólag nem értik meg a problémáit, így érdemes megnézni, hogyan nyilatkozott a két fél a kérdésről.
.jpg)
Fotó: EPA
Igaz, sokkal okosabbak végül ettől sem lettünk, mert mindketten azt a szerepet játszották és játsszák most is, amit kell: a versenyző a mérnökökre mutogat, a főnök pedig igyekszik nem bírálni sem a versenyzőt, sem a mérnököket.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 11. 9:14
A floridai Dwayne Wade új értelmet adott annak a közhelynek, mely szerint a nagy játkosok, ha kell, a hátukon viszik a csapatot. De melyik csapatot? Az ellenfélét, bassszus?

Fotó: Associated Press
Kommentek: még nincsenek kommentek
« 2012. március 2012. május »







