Írta: a_fater 2012. ápr. 7. 1:05
A Pittsburgh Penguins – New York Rangers meccsen történteket kommentáló John Tortorella ezúttal húszezer dollárt kell, hogy befizessen az NHL Foundation részére. A jégkorong Mourinhója ugyanis többeket élesen kritizált a pittsburghi csapatból, miután Brooks Orpik sérülést okozott egyik játékosának, Derek Stepannak. Az még hagyján, hogy azt mondta, sokakból kiveszett a játékostársak iránti tisztelet, hiszen ez még simán belefér a szabad véleménynyilvánításba. Amikor viszont azt kezdte ecsetelni, hogy mi történne akkor, ha hasonlóan kemény belépővel vinnék jégre a pingvinek két legnagyobb sztárját, Malkint és Crosbyt, akkor nem válogatta meg a szavait. Vagy mondjuk úgy, nem adta meg a tiszteletet.
"A Pittsburgh a sport világának egyik legarrogánsabb társasága. Mindig rinyálnak. Nevetséges. De valami miatt mindig csinálni fogják, főleg a két... a két sztárjuk." – panaszolta Tortorella. Érdekesség, hogy szavai egybecsengenek azzal, amit Peter Laviolette, a Philadelphia Flyers edzője mondott ugyanerre a két klasszisra. Sőt, Laviolette addig is elment, hogy őket nevezte meg a Pittsburgh két legmocskosabb játékosaként, azzal vádolva őket, hogy ha van rá lehetőségük, akkor bizony használják az öklüket is.
Maga Sidney Crosby nem tulajdonított nagy jelentőséget mindennek, ám azt bevallotta, hogy amikor tizennyolc éves korában berobbant az NHL világába, akkor valóban túl sokat foglalkozott a játékvezetőkkel, de ennek a korszaknak már egyszer s mindenkorra vége. A játékvezetőkkel való foglalkozásban amúgy Tortorellának is van rutinja, de azt ő is tudja, hogy finoman szólva sem kifizetődő az ilyesfajta hobby – januárban 30 rongyot bukott érte...
Kommentek: még nincsenek kommentek
Még nincsenek kommentek.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





