Hiába volt benne a levegőben, az ember az ilyen dolgokat mindig rosszul éli meg: Palkovics Krisztián visszavonul, így a következő szezonban már nem játékosként segíti a Fehérvári Ördögöket, hanem vezetőként, egyrészt Kevin Primeau mellett, másrészt az utánpótlásért dolgozva. Kemény dolog ezt leírni, mert ilyen hírek hallatán a bloggernek is eszébe jut, hogy ő maga is öregszik, másrészt a 24-es mez visszavonultatása jelzi majd, hogy szimbolikusan is véget ér egy korszak a magyar jéghokiban. Mert Palkovics nem csak annak a generációnak a képviselője, amelyik a szapporói csodát véghezvitte, hanem annál sokkal több. Ő egy olyan fehérvári srác, aki születése óta csakis a Volánban játszott, így ő volt az az arc, akit mindenki a csapathoz kötött. Az is, aki alig tudott valamit a magyar jégkorongról.

Persze, 37 évesen tökéletesen megérthető a visszavonulás, és éppen ezért törvényszerű, hogy most már mindenképpen gyorsan eljön a generációváltás a magyar válogatottnál is.

Az NHL rájátszása végre eljutott a Stanley-kupa döntőjéig, amelynek első mérkőzését ma este játssza le a Los Angles Kings és a New Jersey Devils. Az első két meccset a keleti parton rendezik, hiszen a Devils jobban szerepelt az alapszakaszban, aztán hétfőn már LA-ben folytatódhat a párharc.

Kicsit skizoid helyzetben vagyok, mert habár a két csapat közül számomra a New Jersey a szimpatikusabb, róluk szükségtelen bármit is írnom, hiszen remek Népsport-blogjukon minden lényeges tudnivalót megtaláltok. Kings-blog viszont tudtommal nincs, így most én írok le pár dolgot, amiben a Los Angeles drukkerei bízhatnak.

Ha valakinek nem lett volna világos, hogy mit jelent az, hogy Dagesztán geopolitikai fekvése szerencsétlen, és hogy miért is volt jobb Dzsudzsák Balázsnak ezerötszáz kilométerre lakni előző csapata hazai pályájától, akkor a híreket olvasva most rájöhetett. Naszir Gadzsihanov háromszoros Európa-bajnok birkózót, a mostani sportminiszter-helyettest főnöke halála után négy nappal megölték, ráadásul nem is finomkodva: egy sorozatot eresztettek bele, amikor autójában ült Mahacskalában. A feltételezések szerint a merénylet a miniszteri pozíció utódlásával hozható összefüggésbe.

Bizonyára voltak, akik megdöbbentek a hír hallatán. Ha azonban valaki néha figyeli, mi zajlik a Kaukázusban, akkor sajnos különösebben nem tartja meglepőnek a hírt – akkor sem, ha nem feltétlenül érti mindig a dolgok miértjét. Szemezgessünk csak az elmúlt bő egy évből.

Annak idején Tsubasa kapitány kalandjait nézni is törést okozott futballszerető lelkemnek, de a japánokon ezúttal is túltett Kína egy reklámmal, amellyel a labdarúgó Európa-bajnokság közvetítéseit propagálja. Ránézésre fogalmam sincs, hogy mi köze Lengyelországnak és Ukrajnának, meg a focinak ahhoz, hogy a Westminster-palotát meg a Colosseumot rendezik le mindenféle lövöldözős baromarcúak, de remélem, nem az idei kínai külpolitikai törekvéseket mutatták meg nekünk – ha mégis így lenne, akkor nem biztos, hogy zavartalanul fogunk blogolni az Eb alatt.

Amíg a hétvégén Európában Monacóra koncentráltak bőszen az autósport rajongói, addig Amerikában az Indy 500-as verseny vonzotta a szurkolók figyelmét. Egy régi F1-es ismerős, Takuma Szató nagyon közel állt a győzelemhez, és rá jellemző módon az utolsó körben is úgy gondolta, nem fog megelégedni a második hellyel, és amint a fehér zászlót meglátta, 19-re lapot kérve megpróbált a belső íven elmenni Dario Franchitti mellett.

Amint a mellékelt ábra mutatja, nem jött neki össze, így az Indy 500-at 2012-ben is Franchitti nyerte.

2012 Formula–1 Monacói Nagydíj
Dobogósok: 1. Webber 2. Rosberg 3. Alonso

Egészen különleges több szempontból is az idei F1-szezon, kezdve a hat világbajnokkal, a 20 pályával, és akkor még ezekre rátesz egy jókora lapáttal a kiszámíthatatlanság jelensége is. Hat futam után hat győztes, igaz, a sorminta egy kicsit megszakítva azzal, hogy a Red Bull ezúttal másodjára hódította el az első helyet, hiszen tudjuk, már a német is nyert egy versenyt. A mostani futamon sem szakadt meg Schumacher pechszériája, hiszen hiába nyerte meg az időmérőt, az előző futamon elkövetett hibája miatt 5 rajthelyes büntetést kapott, így csak a hatodik pozícióból vághatott neki a futamnak, s ha még ez sem lett volna elég, rögtön a startnál összeért Grosjeannal az autója, és fontos helyeket vesztett ezzel, mi több, a verseny végén drasztikusan lelassult az autója, amiben lehetséges, hogy ez a kis koccanás is szerepet játszhatott. Kicsit csalódottak is lehetünk, amiért nem láthattunk annyi érdekfeszítő mozzanatot, mint az elmúlt öt futamban, vagy éppen amiért "csak" egyszer jött be a Safety Car, ami monacói viszonylatban kevésnek mondható. A pilótákon eluralkodott a taktika, stratégia, gumikímélés, és ezek okán egyik pilóta sem mert igazán kockáztatni. Így tehát már 30 körrel a leintés előtt beállt az első hat sorrendje, azaz a lényegi kérdés hamar eldőlt, habár, az utolsó centiméterig nyílt sisakos játszmának lehettünk tanúi, azonban a szűk kanyaroknak, a túl rövid egyeneseknek és a kis különbségeknek köszönhetően ezen a héten nem örvendhettünk (szabályos) előzésnek. És mint mondtam, ennek fő oka az előzési helyek hiánya. A hiány pedig nyilvánvalóan az utcai pálya adottságából fakad. No de, jó ez nekünk?

Copa del Rey döntő:
Barcelona – Athletic Bilbao 3–0

Ahogyan Harry barátommal leültünk a Király-kupa döntőjét megnézni, három perc alatt konstatáltuk, hogy itt bizony nem nagyon lesz momentuma a Bilbaónak. Ennyi idő alatt ugyanis a Barcelonának három helyzete volt, melyből egyet Pedro gólra váltott, sokkolva minden baszkot, aki ott volt a Vicente Calderón stadionban. Nem sokkal később Messi egy klasszikus Iniesta-passzból kilőtte a rövidet, és aztán kis idő múlva Pedro újra betalált, ezzel pedig szűk fél óra alatt egyértelműen eldőlt a trófea sorsa.

Így kellett ennek lennie. Ahogyan Josep Guardiola edzőként az első trófeáját 2009-ben az Athletic Bilbao elleni kupadöntőn szerezte, úgy három évvel később ugyanennek a párosításnak a megnyerésével búcsúzott a csapattól. Nekünk, egyszerű szurkolóknak pedig nem maradt egyéb dolgunk, mint megköszönni neki azt a négy csodálatos szezont, amelyet az FC Barcelona élén töltött. Csak Vörösmarty Mihály szavaival tudok élni: "Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

A 2000-es Európa-bajnokságon Portugália aranygenerációjának jó esélye volt a döntőbe kerülésre. Az akkori válogatott erejét és tartását jól mutatta, hogy kétgólos hátrányból is fordítottak Anglia ellen, na meg az, hogy a gyengélkedő németek ellen a cserejátékosaik is elegendőek voltak egy 3–0-ás győzelemhez. Az elődöntőben aztán jött Franciaország, és jött Zinedine Zidane, aki az ezredfordulón volt a csúcson (elég csak a két évvel korábbi vb-döntőn fejelt góljaira visszaemlékeznünk). Most, 12 év elteltével is azt mondom, óriásit játszott a francia-portugál elődöntőn is.

Ahogy ezeket a képsorokat nézem, újra nosztalgikus érzésem támad, és nem, nem csak azért, mert akkor fiatalabb voltam.

A fenti kérdést Harald barátom tette fel nekem, amikor elküldött e-mailben egy olyan videót, amely felett most, egy hét elteltével sem tudtam napirendre térni. A '70-es évek Németországában ugyanis valaki úgy gondolta, hogy a Bundesliga mezei annyira unalmasak és egyhangúak, hogy mindenképpen szükséges lenne egy kis vidámságot csempészni a meccsekbe a sportemberek megjelenésének javításával. Ezzel még nem is lenne baj, de a divatbemutatót nézve olyan mozgáskultúrával szembesülünk, amit még az olaszoktól sem vártunk volna sem negyven éve, sem most.

Nem térek magamhoz. Mondjuk 1:40-től a stuttgarti (figyelem, nem dortmundos!) csávó büntet, de az egész olyan szürreálisan homoerotikus mai szemmel nézve, mintha Aliz helyett George Michael járt volna csodaországban egy LSD-trip után. Akkor azt hitték, ez a jövő vár Európára, és elnézve a Barcelona új mezét, azt kell mondjam, bárcsak igazuk lett volna.

Az életben van pár olyan érzés, ami tényleg az ember szívéig hatol, amikor valami igazán megérint. Azok a pillanatok, amikor ez bekövetkezik, minden szempontból emelkedett hangulatot érdemelnének. Mégis ha ki akarjuk fejezni a dolgot, gyakran csak feszengős, izzadtságszagú, nyögvenyelős eredményre jutunk. Ott vannak azok a rémes iskolai ünnepségek, melyeknek csak a végét várjuk (esetleg az a 15 másodpercet, amikor a rokon gyereket lehet fényképezni), kínszenvedés végighallgatni a töredezett hangú sportriportereket az olimpiai megnyitók alatt, és persze rögtön levesszük a hangot, ha valamelyik politikus kezd el papolni ilyen dolgokról.

Léteznek viszont a multinacionális vállalatok, amelyek nem egy honfitársam szemében a patás ördög földi helytartói. Noha én magam nem osztom ezt a vélekedést, az igencsak meglep, hogy némelyik reklámjukban sokkal de sokkal jobban meg tudják érinteni a nézők szívét, pedig csak annyi a szándékuk, hogy egy kicsivel több cipőt, mosószert, stb. tudjanak eladni. Nézzétek meg például ezt, ami a mostani anyák napjára készült:

A Copa del Rey történetének két legsikeresebb csapata küzdhet meg ezúttal a trófeáért. Két olyan csapat, amely kicsit csalódott lehet az európai kupaszereplés után, habár tiszteletreméltó eredményt értek el. Az egyik azért, mert az elmúlt négy évben négyszer jutott be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, és kétszer a legjobbnak is bizonyult, de idén sem sikerült a címvédés. A másik pedig azért, mert negyven év után ismét egy európai kupa döntőjébe jutott, ám ott alulmaradt madridi riválisával szemben. Igen, a huszonötszörös spanyol kupa győztes FC Barcelona és a huszonháromszoros győztes Athletic Bilbao most ismét ebben a sorozatban döntheti el, ki a jobb.

Sokba fájhat a sportkocsmáknak az olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság eseményeinek közvetítése. A hírek szerint 50 ezer forinttól akár 950 ezer forintig is terjedhet az az összeg, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak kellene önbevallásos alapon befizetni, ha az illető hely nem akar később büntetést kapni azért, mert emberek sörözve élvezik a meccsnézést a bárpultnál. A hivatkozási alap az, hogy a közvetítések jogdíjai bizony nem voltak olcsók.

A visszás csak annyi a dologban, hogy "odafent" nem voltak mindig ilyen érzékenyek a jogíjakra fociügyekben.

Ma este, három nappal a Bayern München bukott BL-döntője után újra mérkőzés lesz az Allianz Arenaban, ahol egy barátságosnak szánt összejövetel erejéig a holland válogatottat fogadják Müllerék. Joggal merül fel a kérdés, hogy erre ugyan mi szükség van, de az összecsapás anyagi motivációit az Oranje blog már elmesélte. Én inkább emlékeztetnék egy 1978-as meccsre, amikor az Ajax és a Bayern München azért játszott egymás ellen, hogy elbúcsúztassa minden idők egyik legnagyobb játékosát, Johan Cruyffot. Mondjuk úgy, nem lett belőle gálameccs, és ennek megállapításához elég az eredményt mengéznünk.

Bizony, a Bayern egy nyolcast gurított az Ajaxnak. És hogy miért tettek ilyet a németek? Mert feldühítették őket.

Ma ismét a 2000-es Európa-bajnokságra emlékezünk. Fehérorosz barátom, Oleg Belanov, akit mi mindig csak Bélának becéztünk, egy igencsak izgalmas élménybeszámolóval jelentkezett – úgy látszik, élénken élnek még benne a 12 évvel ezelőtti emlékek. Most elmeséli, milyen élményben volt része a holland-olasz elődöntőn. A meccsen, amelyen az Eb-re vészmegoldásként kezdőkapusnak benevezett Francesco Toldo olasz nemzeti hőssé vált.

Képünk csak illusztráció, mert persze fényképezőgépet ezúttal se vitt magával Bélánk

A közelgő 2012-es Európa-bajnokságra készülvén a_fater azt találta ki, hogy írjunk az eddigi legjobb Eb-meccsekről egy-egy élménybeszámolót. Gondoltam bevállalom a legjobb Eb egyik legjobb meccsét. Minden korunkbeli (30 +/- 5 év) focibolond egyértelműen a 2000-es Eb-t jelölné meg a szubjektív legyen ön is milliomosban erre a kérdésre válaszul: ön szerint melyik volt a legjobb labdarúgó torna 1990 és 2010 közt?

2012, UEFA Bajnokok Ligája döntő, München. A támadóbb szellemű Bayern az inkább védekezésben jeleskedő Chelsea ellen szenved, mert a mezőnyfölény ellenére képtelen gólt szerezni. Aztán, amikor már alig pár perc van hátra, jön Thomas Müller, keményen a földre fejeli a labdát, amely aztán a felső lécről a kapuba jut. Úgy tűnik, eldőlt a meccs. Lehet várni a hármas sípszót.

Müllert hamarosan le is cserélik, aztán a Chelsea kiegyenlít, a Bayern München pedig már nem támadásra van berendezkedve, és az egyetlen ember, aki gólt tudott szerezni, már a kispadon feszeng. Végül a londoniak tizenegyesekkel megnyerik a meccset, nekem meg dája vu élményem van – pedig 13 évvel ezeleőtt szinte minden máshogyan történt, kivéve a német cserélést, meg az angol győzelmet.

A 2012-es jégkorong világbajnokság tegnapi döntőjén sok szép jelenetet láthattunk, és még azt is megértük, hogy Ovecskin és Malkin egymás nyakába borulva ünnepel, ám a legmeghatóbb pillanatot Zdeno Charának köszönhetjük.Ő volt az, aki az éremosztásra már magára vette a Lokomotiv Jaroszlavl repülőgépbalesete során elhunyt Pavol Demitra mezét, azét az emberét, aki még csehszlovák színekben is küzdött csapata sikeréért. Chara az égre néz, mellette pedig Tomas Tatar osztozik a gyászban.

MotoGP Francia Nagydíj 2012
1. Lorenzo 2. Rossi 3. Stoner

A mai, esővel megspékelt futamot megnyerő Lorenzo átvette az összetett pontversenyben a vezetést a visszavonulását csütörtökön bejelentő Stoner előtt, ám történt még egy fontos dolog: a harmadik sorból rajtoló Valentino Rossi a dobogó második fokáig jutott, elérve eddigi legjobb eredményét a Ducatival.

fotó: www.motogp.com

Igaz, Vale megsejthetett valamit, mert nagyon vidám volt már a csütörtöki interjúján is, amelyet a világhálón mindenki ingyen követhetett, és szombaton is azt nyilatkozta, hogy sikerült Estoril óta előrelépni. A vasárnap után szívből gratulálhatunk neki, és azt mondhatjuk, hogy igen, valóban sikerült.

Labdarúgó NB I., 29. forduló
Ferencváros–Siófok 0–1 (0–0)
Albert Flórián Stadion, 6000 néző

Ha már magam is erre buzdítottam mindenkit, kimentem én is a Fradi–Siófok meccsre, akkor is, ha egyetlen ismerősömről sem tudtam, hogy ott lesz-e. Hogy megérte-e? Igen, egy dologért megérte: a szünetért. A két félidő között ugyanis a Ferencváros KEK-győztes kézilabdás lányait köszönthettük, és akárhányan is voltunk kint, szerintem nekik is élmény volt, hogy vastapssal ünnepelte őket az Albert Flórián Stadion közönsége.

videó: www.fradi.hu

Azt viszont sajnos nem tudom elmondani, hogy magáért a fociért megérte kilátogatni a meccsre, ami már önmagában elég erős kritika, hiszen ezen a mérkőzésen a belépés ingyenes volt. Annyit is ért, pontosabban annyit se ért.

Mai Eb-sztorinkkal visszautazunk 1996-ba, és visszakanyarodunk ahhoz az angol válogatotthoz, amely gond nélkül jutott tovább a csoportjából, ahogyan az egy rendező ország csapatától illik. Gazzáék aztán tizenegyesekkel túljutottak Spanyolországon is. Közben a németek Horvátországot ejtették ki, így az elődöntőben jöhetett az igazi presztízsharc, a történelem egyik legpikánsabb párosítása: Anglia–Németország.

A Wembleyben aztán 75 ezer szerencsés szurkoló olyan meccset láthatott, amelyet soha nem fog elfelejteni. Feszültség, 120 perc tömény izgalom, és egy mérkőzés, amelyet Puhl Sándor magabiztosan tartott kézben, hiszen mindössze három sárgát kellett kiosztania. Még mindig élesen élnek a képek: Gascoigne szögletét Adams közvetítésével Sherar fejeli a hálóba, aztán negyed órán belül egyenlítenek a németek. Basszus, kár írogatni, nézzük inkább meg!

Nagyon sajnáltam az angolokat. Ha Paul Gascoigne lába egy mérettel nagyobb, akkor tán nem is kell tizenegyeseket lődözni, hiszen akkor elérte volna azt a fránya labdát a hosszabbításban (sajnos ez kimaradt a fenti videós összefoglalóból, de gondolom sokan emlékeznek rá).

Jégkorong világbajnokság, negyeddöntők:
Szlovákia–Kanada 4–3
Oroszország–Norvégia 5–2
Finnország–Egyesült Államok 3–2
Svédország–Csehország 3–4

A finnek örülhetnek, az Atlanti-óceán túlpartjáról jöttek pedig hazamehetnek – nagyjából ennyivel is összefoglalható a hokivébé mai negyeddöntőinek fele, de igazából ennél sokkal több mindent élhettek át azok a szerencsések, akik a tavaszt az északi tájakon töltik, és esetleg élőben láthatták a mai meccseket.

Az alábbiakban teljesen random módon összeszedtem pár, a kocsmai okoskodás kategóriájába tartozó véleményt, melyekkel ki lehet engem kergetni a világból.

(kép:origo.hu)

[forma-1] "X.Y. csak azért lett világbajnok, mert jó kocsiban ült"

Na ennek kb. annyi értelme van, mint kijelenteni, hogy aki gazdag, annak sok a pénze. Hát persze, hogy erős kocsival lesz valaki bajnok! Miért, mit gondoltok, Alonso miért nem küzdött a dobogóért a Minardiban? Senna miért nem nyert a Toleman csapat színeiben (jó, egyszer majdnem összejött neki)? A Forma-1 hatvankét éve íródó történetében mindig a jó kocsi + jó pilóta páros lett a világbajnok. Az már egy más kérdés, hogy voltak szezonok, amikor jóval többet számított a technika, mint a versenyző. De Badoer ülepe alá is hiába raktak Ferrarit...

Folyt. köv. a kattintás után.

Rögtön nagy durranással kezdődött a MotoGP francia nagydíja, hiszen a csütörtöki sajtótájékoztatón Casey Stoner rövid, ám annál megdöbbentőbb bejelentést tett. A mindössze 26 éves versenyző, aki tavaly és tavalyelőtt is világbajnokságot nyert, és éppen úton van a harmadik címe felé, bejelentette visszavonulását. Igen, ennyi volt: végigcsinálja ezt a szezont, aztán hátat fordít a gyorsasági motorozás világának.

A fene vigye el, kár érte. Kár, mert két év alatt két különböző csapattal lett világbajnok, kár, mert igencsak gyors tudott lenni, és kár, mert ha kellett, még Rossinak is be mert szólni, és azért két világbajnoki címmel már valamivel alátámasztotta mondandóját akkor is, ha nem volt feltétlenül igaza. Lehet, hogy sosem tudjuk meg, mennyi volt még benne, mennyi mindent érhetett volna el, bár huszonévesen a véglegesnek tűnő döntések nem mindig véglegesek.

Jött a hír, egy nappal előbb a vártnál, hogy Magyarország 2013-ban is hazai pályán lehet a hokivébén. Igen, egy hatalmas köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akiknek ebben a munkája benne van, mert hihetetlen élmény egy ilyen tornán nézőként is ott lenni, hihetetlen pluszt jelenthet a játékosoknak is, akik nem éppen a teher alatt összeroppanós fajtából valók, és mert óriási büszkeség azt érezni, hogy igenis alkalmasak vagyunk a legnagyobb nívón megrendezni egy ilyen eseményt. Aki 2011-ben nem volt ott a Papp László Arénában, az sajnálhatja, és a magyar pályázati anyag videóját megnézve láthatja, mit veszített:

Huh, ahogy megnéztem, rajtam is átfutottak az emlékek, kegyetlen hirtelenséggel. A szurkolás, a szolidaritásból kitett japán zászló, az, ahogyan Sikorcin belövi a vébé első magyar gólját, a macidobálás a spanyolok ellen, a helyenként thrillerre emlékeztető Korea elleni meccs, és igen, a hősies küzdelem Olaszország ellen, ami után elénekeltük a srácoknak a Himnuszt.

Azt már a Devils blogján megírták, hogy Kovalcsukék hogyan nyertek tegnap a Madison Square Gardenben, ám volt egy felettébb vicces momentuma is annak a meccsnek. Amikor a kapus zavarásának vádjában bűnös, Travis Zajac névre hallgató centert két perc elzárásra ítélte New York állam bírósága, és az elítélt bevonult volna az intézménybe büntetése letöltésére, akkor az egész procedúra közröhej tárgyává vált az alábbi kis intermezzo miatt.

Ja és nehogy azt higgyétek, hogy kifele könnyebb dolga volt...

NHL Nyugati főcsoport, döntő, második mérkőzés:
Phoenix Coyotes–Los Angeles Kings 0–4
A párharc állása 2–0 a Los Angeles javára

Februárban még arról beszélt mindenki, hogy Jeff Carternek nagyon nem jött be a váltás. A kanadai center a Colombus Blue Jacketsnél legalábbis nem hozta azt a szintet, amit Philadelphiában megszoktak tőle, így úgy tűnt, jobb lesz őt tovább passzolni Kalifoniába. Az üzlet létrejött, Carter pedig többé-kevésbé továbbra is vergődött, legalábbis pont/meccs átlaga még mindig elmaradt a korábban rá jellemzőtől, sőt, az Ohióban mutatottól is. A rájátszásban aztán az első tíz meccsen csak egy gólt szerzett, de tegnap csodát tett: Wayne Gretzky után elsőként ütött mesterhármast Kings-színekben playoff-meccsen. Mindezt öt lövésből. Na ezt hívják hatékonyság-növelésnek.

Oké, kellett a dologhoz az is, hogy legyenek öt a három elleni emberelőnyök, de néha szerencséje is lehet az embernek, nem?

Elmélkedtünk már azon, hogy a jégkorongnak része-e a verekedés, de a lacrosse kapcsán ez a felvetés eszembe se jutott. Kanadában viszont, egészen pontosan a British Columbia Junior Lacrosse League küzdelmeiben volt egy összecsapás, amelyet biztosan nem felejt el senki, aki látta.  Nanaimo és Coquitlam (de szépek is az indián nevek) városának összecsapásán kicsit elszabadultak az indulatok, és Sledger kolléga meg is találta nekünk a vonatkozó videót. Köszönjük!

Emlékszem, 2008-ban hivatalosak voltunk akkori barátnőmmel egy esküvőre, és egy perccel azután, hogy elfogadtuk a meghívást, eszünkbe jutott, hogy a C-csoport első helyezettje és a D-csoport második helyezettje fog aznap negyeddöntőt játszani. És, mivel értettünk a focihoz, meg voltunk győződve róla, hogy nagy valószínűséggel Hollandia megnyeri a csoportját, Oroszország pedig másodikként jut tovább. Annak tudatában pedig, hogy ő az oroszoknak szurkolt, én pedig az Oranjénak, már csak Murphy törvénykönyvének ismeretében tudtuk, hogy ez már biztosan így is lesz.

Emlékszem a pillanatra, amikor a lagzin a násznép fociszerető részével összekacsintva a megfelelő pillanatban kihúztunk a tévéhez, aztán nem sokkal később megnyugodtunk, mert a vőlegény is ezt tette. Szerintem helyesen cselekedett, mert 120 perc tömény izgalom várt rá, amelyet sosem felejt el, és amelyet most nagyon összesűrítünk itt nektek:

Igen, ez volt az a meccs, ahol ha nem is könnyen, de Guus Hiddink az oroszok kapitányaként kiütötte hazája válogatottját az Európa-bajnokságról.

Sokan rettegtek attól a múlt században, hogy 2000-ben majd eljön a világ vége. Aztán nem történt semmi, azon kívül persze, hogy Németországnak majdnem eljött. Minden idők talán legrosszabb Nationalelfje volt az, amelyik a holland-belga rendezésű Európa-bajnokságon égette magát a torna legöregebb keretével, pedig volt közöttük egy-két klasszis spíler. Hogy kik is? Idézzük fel ezzel a videóval.

Spílerek ide vagy oda, Németország egy Románia elleni 1–1-es döntetlennel kezdett, mégpedig a sikeres török integráció első fecskéjének, Mehmet Schollnak a góljával. Akkor még nem sejtették, hogy ez lesz csapatuk egyetlen szerzett gólja és egyetlen szerzett pontja a tornán.

Müncheni kiruccanásom során még csak autószalonba sem kellett bemennem azért, hogy eljátsszam a komoly vevőt ha egy Z4-es BMW-be be szerettem volna ülni. Elég volt csak az Olympiapark tőszomszédságában lévő BMW Welt élményparkjába elmennem, ahova a belépés természetesen ingyenes, hiszen ha valaki valamire büszke, azt mindenkinek meg akarja mutatni.

Igen, szeretek jó autókba beülni, olyanokba is, amilyeneket nem tudnék amúgy megfizetni. Nem vagyok lány, így marad nekem a BMW Welt. Jó volt körülnézni Münchenben – egyszerűen annyira letisztult ott minden, hogy az ember gyorsan megtanulja tisztelni a bajorokat.

F1 Spanyol Nagydíj 2012, dobogósok:
1. Maldonado 2. Alonso 3. Räikkönen

Barcelonában újoncot avattak a győztesek sorában, Kimi másodszorra is dobogóra állhatott idén, és Alonso újra feljött az összetett pontverseny első helyére Vettellel holtversenyben, de mivel a győztesekkel foglalkoznak eleget máshol, mi richtig mást fogunk választani a piros ruhások közül.

Igen, Felipe Massa ismét jobbára csak a mezőny hátulját láthatta, és ha valaki majd év végén csak az eredményeket böngészi, akkor azt látja majd, hogy a 2012-es Spanyol Nadydíjon a Ferrari brazilja a 17. helyre kvalifikálta magát (azaz a Q2-es időmérőn már ő volt a leglassabb), és a 15. helyen fejezte be a versenyt. És ilyenkor szokták azt mondani a bölcsek, hogy a számok nem hazudnak.