Formula–1 2012 Európa Nagydíj, Valencia
Dobogósok: 1. Alonso 2. Räikkönen 3. Schumacher

Noha az kétségtelen, hogy Fernando Alonso futamgyőzelméhez kellett mázlifaktor is, azonban a verseny során nagyon megdolgozott érte, hogy – úgymond – az ölébe hulljon a futamgyőzelem. Tény, hogy ma minden a kezére játszott (Safety Car, Vettel, Grosjean és Hamilton kiesése), ám úgy gondolom, hogy a legnagyobbat ma akkor is ő futotta meg. Tegnap egy iszonyúan peches Q2-n volt túl a Ferrari, ugyanis Kobajasi mindössze 4 ezreddel volt gyorsabb a spanyolnál. Amit tegnap elvett tőle a japán, azt most visszakapta a sorstól – gondolok itt Vettel műszaki hibájára (a Red Bullnál a generátor hibájának tudják be). Persze ahhoz, hogy eljusson idáig, a mezőny közepéről kellett nehéz pillanatokat átélnie.

A labdarúgó Eb kezdetekor számos sarkos, és megfellebezhetlennek tűnő véleményt hallottam egyes csapatokról. Például azt, hogy Portugália morálisan széthullott, és Dánia ellen sincs esélyük, nemhogy a többiek ellen. Vagy azt, hogy Roy Hodgson kinevezése angol szövetségi kapitánnyá egy rossz vicc, és hogy nála bárki jobb lett volna. Most mindkét leírt társulat ott van a legjobb nyolc között, és nagyon úgy tűnik, hogy a morál is rendben van – főleg Angliában, ahol tavasszal még valóban nagy válságban volt a válogatott ezen a téren is. Hodgsonnal viszont kezdenek rendbejönni a dolgok.

Labdarúgó Eb, D-csoport
Anglia–Ukrajna 1–0

Tegnap annyi történt, hogy Anglia vezetett egy góllal, amikor az ukránoknak valahogy sikerült a gólvonal mögé juttatniuk a labdát, csak ezt éppen a magyar játékvezetői stáb egyetlen tagja sem volt képes észrevenni. A lapok szerint a Kassai név már lassan szitokszó lesz tőlünk keletre, de azért pont őt felelőssé tenni mindenért erős túlzás. Hogy miért, azt az alábbi kép is tökéletesen mutatja.

Bizony, amióta lassan a bírókkal együtt már három csapat van a zöld gyepen, már arra is van embere a játékvezetői stábnak, hogy a kapu közvetlen közelében az eseményeket kukkolja, és gólbíróként kb. 90 percenként egyetlen egyszer észrevegye, hogy bement-e a labda vagy sem. Kemény meló.

Az olasz focidrukkerek nem csak a catenaccióra és Andrea Pirlóra büszkék, hanem a világ egyik legpatinásabb versenyistállójára, a Scuderia Ferraria is. Vittek is egyet magukkal a lelátóra a cég legutóbbi, szuperkönnyű gyártmányából, bár ez ránézésre még a 850-es FIAT-ra is jobban hasonlít, mint mondjuk egy F50-esre.

 
Fotó: Associated Press

Még le se ment az összes csoportmérkőzés a labdarúgó Európa-bajnokságon, máris van hat csapat, amelyik biztosan nem lesz ott a negyeddöntőknél. Magyarország Eb-selejtező csoportjának továbbjutói egyelőre egyetlen szerzett pont nélkül állnak, és a velünk júniusban barátságos meccset játszó írek is csak egy szebb búcsúban reménykedhetnek már. Mégsem mondhatjuk, hogy kizárólag balszerencsét hozunk ellenfeleinknek, hiszen a csehek, akik a felkészülés során kikaptak tőlünk, a rossz kezdés ellenére túlélték a csoportkört. Következzen egy rövid és velős értékelés az eddig kiesettekről, szigorúan szubjektíven, betűrendben haladva.

Elérkeztünk az eddig remek Eb 10. napjához, amikor is a B, azaz a "halálcsoportnak" titulált kvartett közül két csapat búcsút inthet álmainak, és csomagolhat össze. No de, ki lesz ez a két csapat? Lehet akár a német is az egyik, persze ehhez rengeteg fordulatnak be kellene következnie. A legkisebb esélye a hollandoknak van továbbmenni innen, ennek ellenére én bízom a továbbjutásukban. Márpedig, aki innen továbbjut, az könnyen a négy között találhatja magát, ugyanis a papíron gyengébb görögökkel és csehekkel fog majd játszani. Ámde, korántsem érdemes leírni olyan csapatot, amelyik kiejtette az oroszokat.

Labdarúgó Eb, C-csoport
Spanyolország–Írország 4–0
Gólok: Torres (2), Silva, Fabregas

Régen az volt a spanyol labdarúgó válogatott egyik hiányossága, hogy nem nagyon voltak olyan játékosai, akik a hazai bajnokságon kívül játszva idegen földön is tapasztalatot szereztek volna. Amikor pedig a mostani, bombaerős csapat gyengéit keresték a szakírók, akkor azt mondták, hogy egy igazi, jó formában lévő befejező csatár hiánya okozhat gondot Vicente del Bosquénak. Szintén voltak, akik úgy gondolták (és ez a kérdés minket is megosztott), hogy Torres ezen az Eb-n nem fog maradandót alkotni, hiszen rém rossz másfél éven van túl Angliában. Aztán jött a csoportkör, és Spanyolország két meccs alatt a fenti állítások mindegyikére rácáfolt.

A spanyolok eddigi öt gólját az Eb-n három játékos szerezte: Cesc Fabrergas, Fernando Torres és David Silva. Ezen kívül mi a közös még bennük?

Labdarúgó Eb, B-csoport
Németország–Hollandia 2–1
Gólok: Gomez (2), van Persie

A holland foci nagy rajongójaként több okból is fájó volt látni a tegnapi mérkőzést, amely után azt kell, hogy mondjam, hogy az egy gólos különbség még hízelgő is Robbenékre nézve. Taktikai elemzésből biztos, hogy sokat olvashatunk majd ennek kapcsán, én most csak kiemelnék pár gondolatot abból, amit a Zonalmarking.net írt erről a meccsről. Az átlag focidrukker szemével nézve néha talán túl szárazan fogalmazó oldalon ugyanis a taktikai okosságok mellett most olyan, mindenki számára közérthető mondatokat is olvashattunk, amelyek világossá teszik, miért is voltak sokkal jobbak a németek a hollandoknál.

A Los Angeles Kings még soha nem nyert korábban Stanley-kupát, és Kalifornia másik csapata, a Ducks is csak egyszer, így történelmi pillanat volt tegnap az, amikor a Devils 6–1-es legyőzése után Dustin Brown csapatkapitány a magasba emelhette a trófeát. Érdekesség, hogy legutóbb éppen a Ducks ünnepelhette a végső sikert hazai jégen, így a Kings játékosai talán azt sem bánják, hogy a döntő első három meccsének megynerése után mégsem sikerült a söprés – jó volt minden úgy, ahogy történt.

Brwon amúgy mindössze a második amerikai születésű csapatkapitány, aki Stanley-kupát nyer ebben a kanadai játékosok által uralt sportágban. A 27 éves fiatalember kellő alázattal nyilatkozott a meccs után: "Ez a város már sokkal régebb óta várt erre a sikerre, mint én. Az ember arról álmodozik, hogy megyneri a Stanley-kupát, és tudják mit? Büszke vagyok rá, hogy én vagyok az első Kings-játékos, aki felemelhette."

Labdarúgó Eb, C-csoport
Ukrajna–Svédország 2–1
Kijev, 64 290 néző

Adott egy ország, amelynek válogatottja társrendezőként ott lehet az Európa-bajnokságon, és amelyet mind politikailag, mind futballszakmailag, mind a szervezést illetően rengeteg kritika ér, ami nyilván akkor is bántó, ha van alapja. És adott ennek kapitánya, Andrij Sevcsenko, aki már 35 éves, aki az Eb után vissza fog vonulni, és akinek már a Milannál sem jött össze semmi az utolsó szezonjában, és már Kijevben sem számít első számú gólfelelősnek. Aki hetes mezben, kék karszalaggal most abban a városban vezethette övéit a svédek ellen, ahol a karrierje elindult, és amelynek klubjában véget is ér játékos-pályafutása. A himnuszok alatt talán még ő maga sem sejtette, hogy mindez azt jelenti: adott minden ahhoz, hogy a nap hősévé válhasson.

Várható volt, hogy az orosz csapat szereplése az ukrán-lengyel rendezésű Európa-bajnokságon rendészeti szempontból is tartogat kihívásokat, és Arsavinéknak át sem kellett ahhoz menni Ukrajnába, hogy Ilyvóban (németül Lemberg, oroszul Lvov, ukránul Lviv, én ugyan nem teszek igazságot) egymásnak essenek az ország két legnagyobb nemzetiségének képviselői. A csehek elleni 4–1-es győzelmet ünneplő orosz drukkerek ugyanis elhagyták a városban kijelölt szurkolói zónát, és szó-, majd ütésváltásba keveredtek néhány ukránnal. A rendőrség szerint ez az eset amúgy meg sem történt.

A Stanley-kupa döntőjén a Los Angeles Kings minden elképzelhető trükköt bevet, ám nagyon úgy tűnik, hogy Darth Vader is beszállt a játékba. Az NHL Facebook oldalán látható videó szerint az erőt arra használta, hogy a Devilst segítse a korong megszerzésében. Vajon New Jersey sikeréért dolgozik majd a hétvégén is, vagy a következő meccsre őt is meg tudják venni a kaliforniaiak? Végül is hálás is lehetne azért, hogy Hollywood csinált belőle celebet...

Gondolom a fenti mondatot ismételgető reklámra mindenki emlékszik. Én speciel akkor hallottam utoljára ezeket a szavakat, amikor az egyik Sziget fesztivál idején reggel ötkor a HÉV-en a bulizni induló fiatalok kinyitottak egy üveg tömény szeszt, meg felpattintottak néhány sziszegős zsemlét, és belevetették magukat a hajnalba. Az elmúlt hetekben nem is hittem volna, hogy engem meg majd a foci Eb tölt el ilyen lelkesedéssel, de most, hogy elkezdődik, és ma este a házigazdák mellett játszanak a vodkások és Európa legnagyobb sörfogyasztói is, egészen felpörögtem.

Más kérdés, hogy látunk-e rögtön a nyitónapon két igazán jó meccset. Valami azt súgja, hogy nem igazán, de a foci azért is a legjobb sportág, mert nem csak a papírforma borul sokszor, hanem néha minden egyéb, a játék látványosságával kapcsolatos várakozást is el lehet felejteni a kezdő sípszó után. Mi meg javíthatatlanok vagyunk, és mindig várunk valamit, mindig spekulálunk. Most is.

A labdarúgó Európa-bajnokság közeledtével mindenki fejében kavarognak a gondolatok, az agy tekervényein át tolonganak az emlékek, és az ember azon kapja magát, hogy mindig mindenről eszébe jut valami. Nem feltétlenül valami szakmai, inkább valami szigorúan szubjektív. A mai bejegyzés így inkkább egy asszociációs játék, mintsem egy átfogó elemzés, hiszen abból úgyis van elég. Inkább vegyük sorra, kik játszanak a mostani Eb-n, és hogy róluk ki, vagy mi jut kapásból eszünkbe. A változatosság kedvéért nem a csoportbeosztások szerint fogunk haladni, hanem betűrendben. Én elmondom, nekem mi ugrik be, aki pedig akar, az rákontrázhat kommentár formájában. Vágjunk bele!

Barátságos labdarúgó mérkőzés
Magyarország–Írország 0–0
Puskás Ferenc stadion, 10 000 néző

Tegnap este hétkor már lehetett érezni némi meccshangulatot a Stadionok megálló környékén, ahol ír és magyar drukkerek fényképezgették magukat és egymást. Korábbi tapasztalataimnak megfelelt a mostani összkép is, azaz ismét végiggondolhattam magamban, hogy a világ egyik legszebb országából nem a világ legszebb lányai érkeznek – úgy tűnik, az élet valahol mégiscsak igazságos. Ez persze nem zavarta sem a hazai, sem a Lengyelországot hazánk érintésével meglátogató vendégdrukkereket, akik az ízlést feláldozva a gazdasági racionalitás oltárán a lehető legolcsóbb és legrosszabb dobozos söröket vásárolták fel a kisboltból.

Aztán, mire elindultunk a Puskás-stadion felé, eljött az, amit mi esőnek hívunk, az újságírók pedig ítéletidőnek (kész szerencse, hogy az utolsó ítélet utáni napon már nem jelennek meg napilapok), és fölénk kúszott egy úgynevezett szupercella (ómagyar nevén fekete felhő). Kihasználva, hogy villámlás közben úgyse kezdenek el meccset, vártunk egy kicsit a felső karéj alatt. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy amikor kint már csak szemerkélt az eső, a karéj alatt még mindig zuhogott, azaz egy olyan fedett térrészt sikerült találnunk, amely alatt jobban esik, mint a szabadban. Igen, ez egy üzenet azoknak, akik szerint a Puskás Ferenc stadionban nem ázik be soha semmi.

Azt mondják mostanság, hogy a foci velejéig romlott, agyonbundázott, agyonadósodott üzletággá süllyedt, és ha tetszik, ha nem, ebben van némi igazság. Főleg azért, mert népszerűsége miatt ez a játék – legalábbis Európában mindenképpen – az adott országok, az adott gazdasági berendezkedés tükörképe, és már csak ezért sem lehet sokkal jobb a futball, mint az a valóság, ami körülveszi. Annyi a különbség, hogy a hitellufi máshol már 2008-ban kipukkant, a labdarúgásban meg nem, vagyis nem mindenhol. A hülyeség, mint olyan azonban a sport világában is dívik, és mindig nagyobb léptéket ölt. Most például azzal, hogy Paul, a csodapolip szerepét átveszi egy mentalista sertés és egy ukrán menyét. Csodálatos.

1993-ban bizony még más volt a világ. A magyar válogatott szövetségi kapitányát Puskás Ferencnek hívták, és Urbán Flóriánnak is volt még bajsza (arról nem is beszélve, hogy akkor még támadó középpályás volt). Az íreknél pedig még Roy volt a Keane, és nem Robbie, akit ma este láthatunk majd akkori kapitányunkról elnevezett stadionunkban. Addig is nosztalgiázzunk egy kicsit, hozzátéve, hogy az akkori végeredménnyel most is kiegyeznénk.

Update: kispesti kolléga hívta fel a figyelmet arra, hogy akkori kezdőcsapatunkban hét olyan játékos is volt, aki akkoriban vagy később középhátvédként szerepelt klubjában.

Hamarosan vége az iskolai időszaknak, kezdődik a nyár, illetve szökőévben járunk, ami csak egyet jelenthet: nyakunkon az Eb! Minden futballszerető ember hetek óta már csak erre vár, programját a sípszóhoz igazítja, s egészen a döntőig elkényesztetve érezheti magát. Ugye, mi sem jobb annál, mint Európa futballelitjét csodálni heteken keresztül. Igen, tudom, a legjobb az lenne, ha a magyar válogatott is kint lehetne az Eb-n, de sajnos már hozzászokhattunk ahhoz, hogy legfeljebb egy bíró képviseli hazánkat egy rangosabb megmérettetésben. Majd talán a következő Eb-n ott lehetünk, ugyanis akkor már nemcsak 16, hanem 24 válogatott is kijuthat a tornára. Ennek ellenére mi már Eb-lázban égünk, és szeretjük is megmondani a frankót, úgyhogy ennek tiszteletére a Ki a jobb? blog öt szerzője a hajtás után megválaszolja nektek a nyolc legfontosabb és legérdekesebb dolgokat érintő kérdéseket, nem véka alá rejtve szubjektív véleményüket. A kommentekben persze kíváncsian várjuk a ti gondolataitokat is, válaszoljátok meg a kérdéseket, mondjátok el, miben értetek egyet, s miben nem. Irány Lengyelország és Ukrajna!

Igen, ez a poszt egy kicsit az érem másik oldala. Nem egyeztettünk előtte, pl. tök véletlenül raktuk ki ugyanazt a képet.

Tegnap nyertünk. Megvertük a cseheket, akik arra számítottak, hogy majd oda-vissza megszívatnak minket, mint Švejk Dub hadnagyot. Ehhez képest kaptak egy pofont az elején, egyet a végén, és most mehetnek piros arccal az Eb-re. A védők pedig esténként kötelező jelleggel lapozgatják a labdarúgás nagy ezüstkapcsos könyvének Szabadrúgás c. fejezetét.

Kép: nso.hu

Kezdjük azzal, hogy természetesen tisztában vagyok vele, a barátságos mérkőzéseket annyira érdemes komolyan venni, mint a szokásos évenkénti "most tuti elmarad a Sziget"-dumát. A németek elleni 2–0 vagy az olaszok elleni 3–1 után sem volt földindulás a magyar fociban, csak TSanyink eladta magát pár évre. Szóval vissza a földre, mi még mindig ugyanazok vagyunk, akik tegnapelőtt voltunk, a benzin sem lett olcsóbb.

Barátságos labdarúgó mérkőzés
Prága, Generali Aréna, 17 102 néző
Játékvezető: Lee Probert
Csehország–Magyarország 1–2

Hosszú idő után (33 év) végre sikerült legyőzni a cseheket. Vagy a csehek verték meg magukat? Ez is bunda volt, mint kiderült az olaszok elleni győzelem? Soha nem tudhatjuk, de egyelőre maradjunk a földön, és vegyük úgy, hogy mi nyertünk tisztán. Ugye ahogy a mondás is tartja, a futballt gólra játsszák, s ezúttal ennek igazságát mi láthattuk érvényesülni. A helyzetkihasználásunk majdnem tökéletes volt, négy helyzetből három ment kapura, abból pedig kettő gól lett. Már csak állandósítani kéne ezt a tétmeccsekre is. A labdabirtoklásunk viszont gyalázatos: az első félidőben 70-30, a másodikban pedig 79-21 arányban birtokolták többet a labdát a csehek. Óriási a különbség, de mi ennek az oka? A felállás? Az, hogy vége lett a bajnokságoknak, és már mindenki a nyaralását tervezi, s ezért különösebben nem izgatják magukat a játékosok egy ilyen tétnélküli meccsen? Hát hogyne... Miért, a cseheknek nem fejeződött még be a bajnokság? De. Sőt, mi vagyunk azok, akik később játszották le az utolsó meccsüket. Úgyhogy ez csak a szokásos rossz kifogás. A probléma máshol keresendő.

A 2000-es Eb minden szempontból a kedvencem. Nem kell szuperlatívuszokkal, és különböző legekkel élnem, hisz aki látta, maximum megértően bólogathat, hisz ennyi drámát, komikus és kiakasztó momentumot kevés (általam és korosztályom által is látott) viadal hordozott magában. Ha nem lett volna olyan a döntő, amilyen, már a hollandusok szánakozva (vagy megfordítva: az olaszok ironikusan, mégis őszintén) kacagtató elődöntője is elég lenne ahhoz, hogy még szakállas vénemberként is felemlegessem az Euro2000-et, de a gall kakaskák, és a Fortuna úrasszony lábszárát csókolgató dzsigolók közötti kenyértörés örök időkre bevésődött a "Miért szeretem annyira ezt a hülye játékot?" megfelelő rovátkájába.

Palkovics Krisztiántól, mint játékostól mi már elbúcsúztunk a magunk nevében, bár ilyenkor az ember mindig úgy érzi, hogy nem találja a szavakat, vagy bármennyit is mesél, úgysem tud méltó módon megemlékezni egy ilyen fantasztikus pályafutásról. Pedig a lényeget olyan könnyű megfogalmazni, ahogyan azt Török László is tette, amikor a Fehérvár meccseit rendszeresen közvetítő Sportklub kommentátorai megfogalmazták videóüzeneteiket. Íme:

Igen. Palkovics Krisztián élete elmúlt három évtizedét az Alba Volánnál töltötte, hiszen nyolc éves volt, amikor elkezdte Fehérváron megtanulni, hogyan is űzik ezt a sportot. Beszéltünk már arról a sorról, ahol mellette Zalavári és Ocskay játszott, és ő maga a Jégkorong blognak nyilatkozva elmondta, miért is felemelő érzés a 24-es mez visszavonultatása:

"Sok barátot szereztem csapaton és sportágon belül, sorolhatnám a neveket, de nem szeretném. Egy embert mégis meg kell említenem, akivel játszani is szerettem és emberként, barátként is fontos volt nekem: Gábor. Ocskay Gábor 19-es meze és az én 24-es mezem hamarosan ismét egymás mellett lesz látható a fehérvári jégcsarnokban."

Ennél nem kell felemelőbb búcsú, és ehhez már tényleg nem kell mit hozzátenni.