Labdarúgó NB I, 1. forduló:
Ferencváros–Kecskemét 1–1 (1–0)
Albert Flórián stadion, 7800 néző

Az előző szezonban a fentinél erősebb kifejezések is elhangzottak a Ferencváros játéka láttán a szurkolók részéről, de egyrészt azóta némileg kicserélődött a csapat, másrészt az új idény mindig új remény, harmadrészt pedig Kubatov Gáborék telekürtölték azzal a médiát, hogy itt bizony nagy dolgok vannak alakulóban, és a Fradi a bajnoki címre tör. Ezek után érthető, hogy a B-közép rögtön fel is tette a mindenkit érdeklő kérdést, amely egyszerre szólhatott a csapatnak és Magyarország bőszen fórumozó Zsuzsikáinak:

Az interneten már jók vagytok, idén látunk is belőle valamit?

A válasz (legalábbis a Fradi csapatát illetően mindenképp) összetett, de igazából elintézhető annyival is, hogy  a tavalyinál némileg jobb a helyzet, de ez még mindig nagyon kevés. Még szerencse, hogy elég hosszú ez a bajnokság.

Legalábbis ha Google-felhasználók vagyunk. Jó dolog azzal a tudattal ébredni, hogy a szinte már-már temetett magyar vívás hozza el nekünk az első aranyat Londonból, és ehhez hozzátesz valamit az is, hogy ma ilyen fizimiskájú böngészővel kereshetünk rá a legfrisebb olimpiai hírekre:

Aki a Népsporton böngészne, az nézegesse bőszen és rendszeresen a London Baby, az Olímpic Dream, az Olimposztori és az Olimpiknik blogokat is!

Szilágyi Áron szerezte meg az első aranyérmet hazánknak Londonban, és azt hiszem, aki látta, az amíg él, nem felejti el a közvetítést sem. A Vasas 22 éves vívója két évtized után újra elhódította az egyéni kard olimpiai bajnoki címét, és bizony, Kőrösi-Horváth Mariann személyében mindezt egy olyan kommentátor közvetítette, aki igencsak szívén viselte a sportág sorsát ebben az időszakban.

Habár én abszolút nem vagyok ilyen alkat, mégis azt mondom, tökéletesen érthető és elfogadható ez a típusú elérzékenyülés, és ez is csak azt mutatja, hogy a kommentátor együtt él az eseményekkel. Nem fogok ujjal mutogatni, hogy ki vehetne róla példát. És ezt a sportélményt még a britesen remixelt Himnusszal sem tudták elvenni tőlünk, az otthonról szurkolóktól.

Formula–1 Német Nagydíj 2012, dobogósok:
1. Fernando Alonso 2. Sebastian Vettel 3. Jenson Button
A verseny után Vettelt megbüntették, így az 5. helyre került

A többi technikai sporttal szemben a Formula–1-et az is megkülönbözteti, hogy mivel királykategóriaként tekint magára, hajlamos elszakadni az emberektől, a szurkolóktól, meg olykor úgy általában véve a valóságtól. A sorozat népszerűsége okán nyilván nehéz is olyan viszonyokat teremteni, mint mondjuk a német túraautó-bajnokságban, így minden apró változást értékelnünk kell.

Így aztán értékeljük azt is, hogy idén mertek változtatni a verseny utáni nyilatkozatok lebonyolításán. A megújult pódiumon Németországban nem más faggatta a versenyzőket, mint az osztrák autósport legnagyobb alakja, Niki Lauda.

Ismét eltelt az a négy év, amelyre az élsportolók (meg persze a nézők is) várnak, ugyanis itt van az olimpia. Olimpia, melynek megnyerése mindenki számára a karriere csúcsát jelentené. A helyszín London, immáron harmadszorra (1908 és 1948 után). A magyar csapat 158 fős lesz, ami sajnos nem egy nagy szám, olyannyira nem, hogy Melbourne óta ez a legkisebb létszámú delegáció egy nyári olimpiára. Ez is jelzi, hogy gondok vannak a magyar sportban. Persze, ennyi pénzből nem is reménykedhetünk 20-30 aranyban, bár, úgy gondolom, hogy ez sem lenne elérhetetlen, amennyiben nem a foci vinné el a legtöbb pénzt, mert lássuk be, hiába vannak akadémiáink, semmire nem megyünk vele. Nem látom a fejlődést, már az is gondot okoz, ha egy albán csapatot kéne megverni. Ennek persze szakmai okai vannak, kevés az edző, pontosabban mondva, kevés a jó edző, és azok sem biztos, hogy a megfelelő helyen vannak. Szóval, csak az a baj, hogy nem abba fektetünk bele, amibe érdemes lenne, amibe már bizonyítottuk, hogy ott vagyunk a világ elitjében (és nyilván nem az ötven évvel ezelőtti időkre gondolok). Tehát ez is csak egy ok, hogy miért nem lesz London egy újabb Helsinki.

A másik meg az, hogy alapból kevesen sportolnak, ergo az esély is kisebb arra, hogy elérjünk valamit. De nem is ez a baj, oké, akkor legyen kevesebb élsportolónk, de akkor legyen kevesebb túlsúllyal küszködő lélek is ebben az országban. Én csak azt mondom, hogy változtassunk ezen.

Na, nem rabolom tovább a szót, a hajtás után elmondjuk olimpiai megérzésünket a magyarokkal kapcsolatban, és még egy-két érdekesebb kérdésre adunk választ.

Kommentár nélkül

Manmohan Szingh indiai és Júszaf Raza Gíláni pakisztáni miniszterelnök eszmecseréje a krikett világbajnokság elődöntőjében.

kép: Getty Images

Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök eszmecseréje a Slovan Bratislava – Videton EL-selejtezőben

kép: SITA

XV. Olimpiai játékok, 1952., Helsinki, Finnország

A magyar olimpiai csapat 16 arany-, 10 ezüst-, és 16 bronzérmet szerez. Az összes lehetséges aranyérem 10,74%-át viszik haza sportolóink. A nemzetek versenyében az Egyesült államok és a Szovjetunió, vagyis a két szuperhatalom mögött leszünk harmadikak. Megszületik az Aranycsapat, illetve pontosabban felnő a kardcsapat mellé. Nyerünk öttusában, úszásban, kalapácsvetésben, vízilabdában, ökölvívásban, tornában, lövészetben és birkózásban is. Az ország lakossága kb. 9,5 millió fő volt ekkoriban.

Én kérem sosem voltam pesszimista alkat, most mégis fájó szívvel bár, de kijelentem: az ilyen szintű siker soha nem fog megismétlődni. De még a barcelonai 11, vagy az athéni 8 sem. Már ha minden így marad.

Az 1936-os olimpiát Berlinben rendezték meg, és ezzel kapcsolatos rossz érzéseimről már meséltem korábban. Ami most következik, az egyeseknek talán morbid vagy húzós lesz, de bizony Adolf Hitler is megmutatta nagy ritkán emberi oldalát. Például akkor, amikor a nagy rivális amerikaiak legyőzésére készült a 4x100 méteres női síkfutásban Németország, ő pedig ott szurkolt a lelátón. Nézzük meg, mi is történt ezen a versenyen!

A váltórudat elejtő Ilse Dörfeld zokogva borult le a pályára. A verseny után Hitler az egész csapatot magához hívatta – és nem, nem azért, hogy táborba vigye őket vagy ilyesmi, hanem hogy személyesen próbálja megvigasztalni őket és lelket verni beléjük. Dörfeld amúgy 1992-ben, 80 éves korában hunyt el.

És igen, vannak olyan pillanatok, amelyek nem nagyon illenek a kialakult képbe...

"A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelező lista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy egyéb módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét." (Forrás: Wikipédia)

A fenti definícióval leírt személyekkel bizonyára mindenki találkozott már, aki fórumokat és blogokat olvas. Figyelem, a fenti meghatározás nem korlátozza a troll fogalmát a hozzászólókra, hanem tulajdonképpen adott esetben a szerzőt is tekintheti annak. Mivel egyszerűen nem találok jobb szót, én még tovább tágítanám a határokat, és kiterjeszteném a fogalmat a Nemzeti Sport Offline (azaz a nyomtatott változat) vasárnapi számában megnyilvánulók közül is egyesekre, mert mondjuk úgy, Koman Vladimir átigazolásáról olyannyira sarkos véleményt sikerült megfogalmazni, illetve a fiatal válogatott labdarúgó döntését olyan összehangolt támadással torpedózzák, hogy valóban ellehetetlenítik az eszmecserét a témában.

Akit csak egy kicsit is érdekel a sportok világa, alighanem hallott már arról, hogy az egykori NDK sikerei még a legenyhébb megfogalmazás szerint is gyanúsak. Már a nyolcvanas években egyértelmű volt mindenki számára (még a szocialista országokban is!), hogy a keletnémetek orrba-szájba doppingolták a sportolóikat. Ezt a témát fogjuk most részletesen körüljárni.

Erősen ajánlom az alábbi filmet, ez volt a fő forrásom, a Franke-Beredonk cikk mellett (a harmadik szöveg, amiből sokat vettem át, az ez, igaz a pontossága nem mindig volt meggyőző):

Mivel több, mint háromnegyed órás, ezért a sietős olvasók kedvéért röviden összefoglalnám a lényegét, pár kiegészítéssel.

Mottó: Doppingszereket sajnos minden országban szedtek egyes sportolók. Doppingoltak keleten, doppingoltak nyugaton, sőt még Magyarországon is. Doppingoltak a múltban, doppingolnak a jelenben, és valószínűleg még ezután húsz évvel is lesznek kínos lebukások. Az NDK-s ügy azért páratlan, mert soha nem fordult még elő, hogy egy országban ilyen szinten intézményesítve legyen a doppingszerek használata.

Egészen pontosan ötven éve volt a Rolling Stones első koncertje, és lám, a banda még mindig él és virul (még ha szegény Brian Jones fiatalon is halt meg), és ha éppen össze tudják rakni Keith Richrds urat, még koncertezik is. A siker, a csillogás, az elpusztíthatatlanság szimbólumává is vált ez az együttes, így nem csoda, hogy Amerikában legalább annyira felkapott, mint odahaza Angliában. Ennek fényében nem az a meglepő, hogy 2006-ban a Stones kapta meg az NFL Super Bowl félidei showját, hanem az, hogy erre a nagy durranásra ennyit kellett várni. Mondjuk, megérte:

Évtizedeken át turnézni, tolni a kábítószert, szétcsapni magad, úgy koncertzezni, hogy azt se tudod hol vagy – nem éppen követendő magatartás, de mindezek mellett nem csak életben maradni, hanem továbbra is zenélni valahol mégis elismerendő teljesítmény. És elgondolkodtató, hogy olyan világot élünk, ahol a zenész és a sportoló is lövi magát, és mindkettőbe bele is lehet halni...

Áprilisban jelentették be, hogy az Audi konszern megvásárolja a Ducatit, és most, hogy a MotoGP mezőnye a hétvégén Németországba érkezett, Valentino Rossinak is volt alkalma személyesen találkozni az újdonsült tulajdonos képviselőjével, személy szerint Rupert Stadler elnök úrral. Ha a Sachsenringen megszerzett hatodik hely nem is, a találkozás mindenképpen fedobta az olasz versenyzőt, aki most már optimistábban tekint a jövőbe, mint négy hete.

Formula–1 2012 Brit Nagydíj
Dobogósok: 1. Webber 2. Alonso 3. Vettel

Rengeteg színes eseménnyel dúsítva ért véget az F1 2012-es szezonjának 9. futama a silverstone-i pályán. Mark Webber személyében meglett a második duplázó is, Alonso megszakította a futamgyőztesek rossz sorozatát, Vettel pedig négy verseny után állhatott újra dobogóra. Idén eddig két versenyző tudott nyerni kétszer, ami ebben a sűrű mezőnyben talán még kétszer annyit is érhet, mint általában. Nem véletlen tehát, hogy ez a két pilóta áll a pontversenyben az első két pozícióban. Mivel Webber nyert, így Alonso előnye 27 pont helyett "csak" 13. Azonban úgy gondolom, hogy Fernando még így is nagyon jól jött ki a futamból, azzal, hogy Vettel és Hamilton mögötte haladt át a célvonalon. Nincs semmi bajom Weberrel, azonban úgy vélem, hogy a végén Alonso igazi vetélytársa az előbb említett két pilóta lesz.

Számos sportágban csak centiméterek döntenek az aranyérem sorsáról, ezek természetesen legfőképpen az atlétikán belüli sportágakra igazak. Gondolnád, hogy lehet még ennél is szorosabb egy küzdelem végkimenetele? Bizony, lehet. Mégpedig a dartsban, igaz, ez a dartstábla kialakításának köszönhető. A kocsmasportok királya sajnos nem kap elég figyelmet hazánkban, pedig manapság hatalmas fejlődésen megy keresztül. Az utánpótlásunk Európa élmezőnyében van, sőt, van egy ifjúsági világ- és Európa-bajnokunk is, Tax Tibor személyében. Régebben a vb-kről pár meccset közvetített a Sport TV, ma már nem, tehát a minimális figyelmet sem kapja meg, így pedig nehéz népszerűsíteni egy sportágat. Arról nem is beszélve, hogy online formában Magyarországon szinte nincs is olyan oldal, amely kimondottan azzal foglalkozna, hogy mi történik a profik világában. Pedig érdemes lenne, hiszen egy meccsen itt is van legalább annyi izgalom, mint most volt a foci Eb-n. Azért, hogy ez ne így legyen, a továbbiakban megpróbálok majd néha írni róla, minimum a világbajnokságról, de első lépésként jöjjön a bemutatása.

Labdarúgó Európa-bajnokság, döntő:
Spanyolország–Olaszország 4–0

Heteken át záporoztak hozzám az érvek mindenfelől, hogy miért nem Spanyolország lesz a 2012-es foci Eb győztese, és sokszor úgy éreztem, hogy inkább az ellenszenv diktálta ezeket a bizonyos érveket, mint a racionalitás. Nincs csatáruk, a játékuk elvesztette a lendületet, sőt, a tiki-taka mindig is unalmas és lendülettelen volt, lám, a Barcelona is elbukott (mert négy szezon alatt csak két BL-győzelem jött össze...), ja és persze a spanyolok sosem játszottak szépen és jól, gólra törően meg főleg nem (Arséne Wenger szerint legalábbis). Egészen tegnap estig hallgathattuk ezeket az kritikákat, aztán jött egy olyan mérkőzés, amely önmagáért beszélt, és amelyen az Eb-cím sorsa egy félidő alatt eldőlt.