Írta: nbcee 2012. aug. 4. 14:30
Azt hinné az ember, hogy a megfelelő minőségű sportközvetítés alapkövetelmény egy olimpia idején. Aztán valahogy mégis emiatt bosszankodunk a legtöbbet.
A negatív példákat szándékosan nem nevesítem, csak a végén teszek kivételt.

Először is, nem árt, ha ismerjük az adott sportágat. És most nem csak arra gondolok, hogy benyaljuk a 10-20 alapszabályt, hanem hogy utánanézünk, mi miért történik a pályán/tatamin/medencében stb., mik azok a stratégiák, melyeket követnek a sportolók, milyen különleges esetek vannak, stb. Ha valaki az olimpiai döntőben csodálkozik rá ezekre, az már régen rossz. Az szintén jól jön, ha nem csak azt a pár mondatot olvassuk be egy-egy sportolóról, ami a Wikin is fent van, hanem egy kicsit jobban is utánanézünk a dolgoknak, különös tekintettel a magyarokra.
Külön tipp: mivel valószínűleg a magyar lakosság nincs tisztában minden sport szabályaival, ezért nem árt, ha az unalmasabb részeknél tartunk egy kis gyorstalpalót (lásd pl. a Forma-1-et, ahol korábban mindig bemondták, hogy melyik helyezésért hány pont jár).
Röviden: Dolgozni csak alázattal!
A második pedig a tényekhez való ragaszkodás. Akármennyire is fáj, néha bizony a kedvenceinknek sem úgy megy a játék, ahogy szeretnénk. Ilyenkor bármennyire is fájdalmas, az etikus riporter szép óvatosan elmondja, hogy ma bizony nem csillognak a fiúk/lányok. Ehhez képest páran egy olcsó fogással élve folyamatosan a bírót szidják. Értem én, hogy szeretjük azt a csapatot vagy sportolót, de szeressük az igazságot is, még ha az kellemetlen is egy kicsit. No meg persze van olyan, hogy a spori tényleg csal mint a fene, lásd a hatszor padlózó bokszoló esetét. De a lélektelen játékért ne az a sípos legyen már a felelős!
Röviden: Ne kenjük másokra, ha bennünk van a hiba! (ezt az élet egyéb területein is érdemes megfogadni)
A harmadik pedig a többi ország tisztelete. Emlékeztek még, mennyire zavart minket, amikor nem a megszokott dallamú Himnusz szólt? Márpedig az valószínűleg nem egy szándékos hiba volt, hanem csak figyelmetlenség. Képzeljétek csak el, hogy esne, ha mondjuk egy sportriporter direktben élcelődne a magyarokkal? Márpedig én nem vagyok egy ombudsman, de ami néha egy-két riporter száján kiszalad, az bizony szalonrasszizmus. Nem az a nagyon durva fajta, hanem ez a kis lenézős-hülyegyerekes. Az pedig, hogy egy-két lesajnált ország gyorsvonatként süvít el mellettünk a sport vagy a gazdaság területén, az nem érdekes, mert néhányan még mindig nem hajlandók a jelenben élni.
Röviden: Ha nem tisztelsz másokat, hogyan várhatod el, hogy ők is tiszteljenek téged?
A pozitív példák
Hogy ne csak szidjam a riportereket, Szujó Zoli stílusát egészen kedvelem. Ugyan nem néztem végig minden egyes másodpercet, amikor képernyőn volt, így akár ő is elkövethette a fenti hibákat, de speciel amikor láttam, akkor profin végezte a munkáját. Hiányolom még Szántó Dávidot, aki a otthon ülve is élvezetesebben közvetített, mint a helyszínen tartózkodó némelyik kollégája. A csúcs persze Horváth Mariann, aki szó szerint megkönnyezte a első aranyunkat. Rajta hallatszott, hogy tényleg érti a dolgokat, ráadásul azonnal Nemcsik jutott az eszébe, aki bizony aranyat érdemelt volna 2004-ben (Máig fáj nekem is az akkori döntő. Na ott például jogosan lehetett elküldeni melegebb éghajlatra a bírókat!)
A méltatlan dolgok
Én valahol itt terveztem lezárni a posztot, de úgy hozta az élet, hogy még írnom kell pár kellemetlen dologról. Ezek nem kapcsolódnak szorosan a fentiekhez, hiszen nem sportriporterektől, hanem egyéb közszereplőktől jönnek, de azért igencsak elborzadtam némelyiken.
Egyrészt, baromira zavar, hogy elkezdték átpolitizálni Gyurta Dani mondatait. Miért kell ebből is egyik vagy másik oldalnak a maga kis pecsenyéjét sütögetnie? Dani talán a legszimpatikusabb sportoló az olimpikonjaink között, igazán nincs szükség erre a cirkuszra, sem arra, hogy percemberkék akaszkodjanak rá.
A másik, hogy Bochkor Gábor milyen stílusban nyilatkozott a fentebb megdicsért Horváthról:
Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...
Az Alaptörvény Szabadság és felelősség része IX. cikkének (1) pontja értelmében "Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához." Így én most élek ezzel a jogommal, és kijelentem hogy:
Bochkor Gábor egy humortalan senki, egy jelentéktelen kis bohóc, aki még soha semmit nem rakott le az asztalra, aki egy percig nem végzett rendes fizikai vagy szellemi munkát. Egyedül ahhoz ért, hogy reggelente szórja a pöcsös-fingós poénokat, és az efféle válogatott tahóságokat. Az már a közízlés kritikája, hogy ez a tehetségtelen bunkó nem az utcát söpri, hanem sok-sok ízlésficamos honfitársunk úgy hallgatja, mint a Messiást. Ha ott lettem volna a stúdióban, akkor a mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet. (Bár abban nem lenne túl sok dicsőség, ha egy nálam ennyivel gyengébb palit felképelnék, de én legalább nem egy nőt akarok megütni)
Sajnos nem ő volt az egyetlen, aki nem bírt magával, és szükségesnek érezte, hogy tahóságával (és némi öntömjénezéssel) elrontsa a hangulatot. Ugri-bugri Norbi ekézte velősen az olimpikonokat, aztán gyorsan visszavonulót is fújt. Kár, hogy az internet mindent megőriz...
Fontos kiegészítést tennék: a_fater felvette a kapcsolatot Magyari Péterrel, aki a híres-hírhedt cikket írta Gyurtáról. A szerző kijelentette, hogy csak a magyar kicsinyesség paródiájának szánta az írását. (Mondjuk egy csomó haverom és én simán benyaltuk, nem nagyon esett le, hogy ez most szatíra, pedig nem tartom egyiküket se hülyének, se humortalannak.)
Kommentek: 49 komment
Eddig 49 komment érkezett

-
nbcee
- http://kecskemet.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 14:55
[1]
-
pytho
- http://idealisiv.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 18:49
[2]
Abszolút egyetértek az írásoddal - egy minimális megjegyzéssel a végéhez: én nagyon jót nevettem az ominózus íráson, eszembe nem jutott volna komolyan venni. De amúgy a többi igen-igen-igen.
-
nbcee
- http://kecskemet.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 18:55
[3]
@pytho: Én férfiasan elismerem, hogy benyeltem, mint kacsa a nokedlit.
-
Szenyorita Szöszi
- http://messianizmus.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 21:39
[4]
Amit Gyurta győzelme után műveltek a köztévében, az végtelenül méltatlan volt. Szegény Czene Attila nagyon leégette magát. Remélem, Gyurta pár év múlva ennél intelligensebben fog viselkedni.
Bochkor szóra sem érdemes. Nagyon pontos a minősítése ennek a minősíthetetlen embernek és a suttyó, műmacho megnyilvánulásának. Jó lenne, ha eltűnne végre.
-
nbcee
- http://kecskemet.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 22:33
[5]
Itt szeretnék elnézést kérni Bochkor Gábortól. Már belátom, hogy ő képviseli ebben az országban a minőségi humort a nemi szervekről szóló örökzöld vicceivel. Bevallom, hogy csak kiragadtam a kontextusából a szavait, hiszen kihagytam pl. amikor leidiótázta és infantilisnak nevezte a riporternőt. Teljesen jogos kritika volt, amit megfogalmazott, és egy csöppet sem volt ízléstelen vagy eltúlzott. Továbbá mélységesen sajnálom, hogy a magyar kultúra terén végzett fáradozásait nem soroltam a rendes munka kategóriájába, mert ennyi szellentős poén azért csak felér pár évtized vasgyári melóval.
Ja és a nőket meg tessék pofozgatni bátran, ahogy ez az erkölcsi fárosz tanácsolta! (mert ez olyan humoros)
-
Dodonpa
2012. 08. 04. 22:52
[6]
Bocskornak igaza van, ha nem szakmabeli sportriporter HM akkor ne kínozzon engem a hangjával és itt nem a jellemét és személyét fikázom ahogy te Bocskornak hanem a sportriporteri hozzáértését, ami nyálas s,zar volt... sajnálom de ami tény az tény...
-
laci0516
2012. 08. 04. 23:11
[7]
Dodonpa, te egy hülye vagy... Kapcsold ki a tévét, ha zavart a hangja, vagy inkább hallgasd BG hangját közben, az a kis feminim pöcs jobban illik hozzád! Birka...
-
MrAcid
2012. 08. 04. 23:16
[8]
@Dodonpa: Ööö... Kőrösi-Horváth Mariann többszörös egyéni- és csapat párbajtőr világbajnok. De igazad van, nyilván nem ért a víváshoz.
-
joeflame1
2012. 08. 04. 23:17
[9]
Dodonpa te féreg Horváth Mariann 6 szoros!!! világbajnok nöi párbajtörben..ennyit a szakmaiságáról..a másik hogy ö sose szerepelhetett olimpián mivel akkoriban ez a sportág nem szerepelt a programban..ezért duplán érthetö a meghatódottsága..Bocsi meg egy tuskó,furkó ettöl a beszólásától függetlenül ezt már bizonyította,a napi cikizését,kritizálását ezzel a maga színvonalán megtette,kár hogy világszinten a kvalifikáció szintidejét se érné el az életének bármely történésével hacsak az nem a kinek nagyobb az arca kategóriában lenne..sajnálom de ez tény ami tény!!
-
ojnst
- http://nepstadion.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 04. 23:19
[10]
@Dodonpa: Szeretnéd, hogy felsoroljuk, az mtva-s közvetítőcsapatból hány kommentátornak van konkrét szakmai múltja és kompetenciája? Olyan, aki valójában sportolt is abban a sportágban/szakágban, amit közvetít? Nem lenne hosszú. Horváth Mariann szakmaiságát megkérdőjelezni irtózatos butaságra vall, de továbbmegyek, ehhez még azt sem kell tudni, hogy vívott-e valaha, mert egyszerűen hallatszik a közvetítésén.
Hozzátenném, hogy női kommentátorból alig van versenyképes. Engedtessék meg nekik, hogy elérzékenyüljenek, ha úgy adódik, Hajdú B. is megtette, őt anno mégse nyálasoztad le gondolom, amikor szó szerint hüppögött a mikrofonba. Közösségileg is kiszámolhatjuk, hány kommentátorhölgy közvetített eddig - vagy akár csak az utóbbi olimpiákon - magyar olimpiai bajnoki címet, nyilván nincsenek sokan. Valójában szánalmas egysejtűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki épp ezt az elérzékenyülést megragadva kössön bele ebbe a kivételesen ritka pillanatba.
Az egész történet lényege, hogy egy lakksörényes díszfasz felhatalmazva érezte magát arra, hogy a fentieket megtegye. Na ez a tény, ezt viszont nagyon is sajnálhatod.
-
Bugajakab58
2012. 08. 04. 23:32
[11]
Horváth Mariann közvetítése az egyik legnagyszerűbb volt, amit életemben hallottam (sok évtizedről van szó, sajnos). Szakmailag tökéletes (hiszem Mariann is a maga idejében a világ legjobbja volt), de emocionálisan meg egészen páratlan volt. Az ilyen boros-bocskor-féle hazátlan-zsidó senkiháziak, akik minden reggel a saját onanizálásukon röhögnek a rádióban az ország szégyenei. De azoké is, akik ezt a csürhét hallgatják.
-
teisfiambluetooth
2012. 08. 04. 23:43
[12]
Azért aki ezt a sportgézás szart komolyan veszi az megérdemli.
A legszebb viszont az benne, hogy az nso cikk kommentjei közé az utolsó mondatát már úgy másolta be valaki, hogy Bochkor így cikizte ravaszul Gyurtát is.
A poszt 3. pontja meg HM épülésére is szolgálhat. -
deep purple
2012. 08. 04. 23:47
[13]
Ennek a Horváth Mariannak a "közvetítése" igencsak gyenge, művi és ripacs volt. Rémgyenge.
Vívásban nyilván szakértő, ez nem is vitás. De a közvetítést inkább meghagyhatná olyanoknak, akik értenek is hozzá…
Szilágyi győzelmében semmi drámai nem volt, olyan simán nyert a döntőben, hogy olyat nem nagyon látni.
Indokolatlan és meglehetősen nevetséges volt a siránkozás. A nézőnek a drámát kell átéreznie, nem azt, hogy mennyi meló van egy olimpiai aranyban, mert azt úgy sem lehet érzékeltetni. Mikor Egerszegi nemhogy fél testhosszal, hanem fél medencényivel nyerte ötödik olimpiai bajnokságát, Vitray tökéletesen vissza tudta adni a hangulatot és az örömérzést. -
barcska
2012. 08. 04. 23:55
[14]
BG egy büdös bunkó, azért ezt szögezzük le. Egyetlen dologhoz ért: oda tenni a seggét, ahol sok pénz van.
HM lehet hogy nem a legjobb riporter, viszont engedtessék már meg neki, hogy hatszoros világbajnokként - igen-igen, vívásban! - és nem mellesleg nőként elérzékenyüljön, ha magyar olimpiai bajnokságot közvetít.
Nem vitatom el a jogot senkitől sem hogy ezt zavarónak tartsa, viszont a köpködőknek üzenem, hogy menjenek ki, és csinálják jobban, ha tudják! -
barcska
2012. 08. 05. 0:02
[15]
Még annyit, hogy az a Bochkor Gábor pofázik szakmaiságról, akit annak idején kirúgtak a Danubius rádiótól, mert képtelen volt egy korrekt szakmai nívót hozni. Utána hetekig kuncsorgott, mire nagy nehezen a Sláger befogadta. Amikor meg kihúzták a segge alól a Slágert, csak a sírás ment neki igazán. Jellemző hogy hónapokig nem volt állása utána, mert - állítólag -nem voltak meg a technikai feltételek az ő baromi nagy tehetségéhez. Na persze...
A Megaszar x-ik szériás tevékenységét pedig már leszarozni sincs kedvem, párszor neki sem ártott volna a mikrofonon a köhögő gombot megnyomni, 2 pofon, aztán beszélhet!
Egyszóval Bochi: kussol, leül, egyes! -
Groteszk_Aladar
2012. 08. 05. 0:37
[16]
No álljon meg menet, attól tartok nagyon félre értenek valamit, akik valamiért ripacskodásnak nevezik Horváth Marian elérzékenyülését. Bevallom magam is kissé elmosolyogtam magam amikor elérzékenyült a kommentátor a mikrofonba. De ez attól van, hogy magam is azok közé a cinikus, szinte mindent szarkasztikusan lereagáló emberek közé tartozom akik már nem tudnak elérzékenyülni, ehhez ugyanis kell egyfajta naivitás, lelki beállítódás. De ennek ellenére műveletlen sötét bunkónak ööö akarom mondani igen gyenge ember ismerőnek kell lenni ahhoz, hogy ne vegyük észre a Horváth Marian elérzékenyülése igazi volt. Nem valami megjátszott, műmájer, szappanoperás színjáték, hanem egy teljesen őszinte -már-már katartikus - érzelmi kitörés. Nem vagyunk egyformák. Illetve, hogy a fanyalgók is értsék: nem vagyunk egyformák bazmeg! Elismerem, hogy magam is picit túl érzelmesnek találtam először a dolgot, de végül azért nem zavart, mert őszinte és hiteles volt, hallani lehetett, hogy alig találja a szavakat. Más szóval emberi volt, és mint ilyen értékes, mert egyébként csomó műanyag eltorzított szarságot tömnek az arcunkba a nézettség hajhász tévé csatornák. Én soha nem leszek képes már így elérzékenyülni, de ha mosolygok is rajtuk egy kicsit, igen csak tudom értékelni azokat az embereket, akik képesek még erre. És egyébként is egy nőknek szabad elérzékenyülni, ezzel csak akkor van gond, ha csak úgy tesz mintha elérzékenyülne. Esetünkben pedig minimális ember ismerettel ki lehetett szűrni: ez nem színház volt.
-
karpatalja99
2012. 08. 05. 1:59
[17]
Az a magyari egy tetű. egyáltalán nem arról szól a cikke, amit mond. csak ő is próbál menekülni. a cikka lustaságáról és a hatalmas irigységéről szól, jó adag fikázással együtt. Mert DAni ssem tökéletes, és értelmes ember révén várná is a kritikákat szerintem még eyg ilyen teljesitmény utén is, de fikázni azért gerictelenség. Még egy olyan újságirótól is, aki "irónak" tartja magát.
-
zsimike1978
2012. 08. 05. 7:23
[18]
@deep purple: Az a baj kedves mélylila, hogy egy bolond százat csinál... esetünkben egy p*csből sok f*asz lett. Semmi jót nem kívánok neked a továbbiakban...
-
trafforder
2012. 08. 05. 9:35
[19]
amikor a hokisok feljutottak az A-csoportba a két szpíker - az egyik volt válogatott - ugyanazt "csinálta" mint most horváth mariann, velük mi van? megnézném ahogy az a ganély bocsskor megpofozza őket, xarházi
-
EdgarAllanPoe
2012. 08. 05. 9:52
[20]
Az azért végtelenül szomorú, hogy Magyari szatírája nem esett le nektek. Az értő olvasás terén óriási hiányosságai vannak az embereknek, ami nem az ilyen cikkek íróit minősíti.
A posztban foglaltakkal egyébként teljesen egyetértek. -
deep purple
2012. 08. 05. 9:57
[21]
@zsimike1978:
Szinte csodálkozom, hogy csak egy gyengeelméjű akadt, aki pöcsözéssel meg faszozással próbál értelmet adni "gondolatainak"…
Dramaturgiailag Horváth Mariann tevékenysége eléggé gyenge volt, túlságos szubjektívitással "adta át" a levegőben egyáltalán nem benne lévő hangulatot.
A szerbek feletti 2004-es hatalmas győzelem egy epikus és heroikus győzelem volt, ahol a könnyek teljesen természetes módon potyoghattak a magyar szurkolók szeméből.
Szilágyi Áron már-már megalázó győzelme egyáltalán nem ilyen volt. Felszabadult öröm a végén, egy fellegzetes menetelés után, nem pedig a mélypontról kivívott győzelem utáni megkönnyebbülés.
Egyáltalán nem volt hihetetlen abban a pillanatban a győzelme. Előzőleg vagy utólag bizonyára talán lehet ezt mondani ("meglepetésarany"), de akkor és ott semmi meglepő nem volt benne. -
broadstreet
2012. 08. 05. 10:07
[22]
Nem akarom védeni Bochkort, de azt hiszem van egy kis félreértés:
Ő azt az ominózus pofozkodós mondatát úgy értette, hogy köhögő gomb felpofozza magát, kiengedi az érzelmeit, és mehet tovább a közvetítés. (tehát ha ő lett volna a riporter) Nem Horváth Mariannt akarta lepofozni. -
omega75
2012. 08. 05. 10:10
[23]
hatásvadász volt közvetítés, a sírása pedig erőltetett... nagyon sajnálom, h erről a libáról szólnak a hírek és nem pedig Áronról, ellopta tőle a show-t. ha másért nem, már azért is gyenge volt, mert megosztó módion közvetített. nem akarok Bochkorról vitát nyitni, de szerintem tökéletesen igaza volt, kivéve a pofont, azt nem kellett volna...
-
Realkodo
2012. 08. 05. 10:26
[24]
Sajnálatos, hogy Bocskornak, ennek az erkölcsi trógernak még itt is vannak támogatói. Ezek a nyalizó férgek fel sem tudják fogni, hogy milyen mocskos alak mellé állnak.
Egyébként a riporterek közül kimagasló teljesítményt nyújtott a félig meddig amatőr Horváth Mariann. Még soha nem hallottam ilyen szakszerű közvetítést vívásról. Az Ő személyében egyszerre volt szakkommentátor és riporter is. Nagyon élveztem minden közvetítését, a karddöntőét pedig különösen. Köszönöm, Mariann. További sok sikert.
Ellentétben sokakkal én nem tartottam annyira rossznak Deák Horváth Péter közvetítéseit. Sajnos éppen Gyurta Dániel gyönyörű versenyének közvetítése nem sikerült olyan fényesen. Szerintem ebben közreműködött az igen gagyi Czene Attila szerepvállalása is. Mit keresett ez ott? Fényezni akarta magát? Undorító volt.
Én nem ítélem sikeresnek Szántó Dávid produkcióját sem. Nem volt életszerű. Olyan maszturbálós volt. Persze valakinek ez is élvezetes, de számomra nem ez az igazi. -
broadstreet
2012. 08. 05. 10:38
[25]
Hidd el pontosan tudom milyen ember Bochkor, de még egyszer : nem a riporternőt akarta felpofozni, hanem azt magyarázta, h ő mit csinált volna (köhögőgomb, pofon magának!!!, tovább)
-
remontada
2012. 08. 05. 10:46
[26]
A poszt ritka jó. Tömör, egyértelmű világos. Most lerontom:)
Olyan világot élünk, ahol egy szakma, tevékenység mélysége csak kevés embert érdekel. A többség bulvárfogyasztó. Sajnos. Így az olimpián a többség nem igényli a kommentátortól a hozzáértést, a szakmaiságot. A sportszerető kisebbség persze ettől a falnak megy, és visszasírja pl. id. Knézy Jenő sportszabály ismeretét. (Ebből a szempontból kellemes meglepetés Faragó Ricsi, aki bemagolta a judo szabályait, más kérdés, hogy az ő sportága az amerikai foci). Ebben a bulvár világban minden jelenség, ami eltérő, negatív előjellel indul a többség számára . Gyurta Dani nyilatkozatai pl. túl nemesek, szellemi tartalmat hordoznak, ebbe a twitter-flitter világba nem valók. A többség nem azonosul vele, de Gyurtának "elnézi", mert ő azért hozta a bulvár-sztorit (aranyérem világcsúccsal).
Horváth Mariann viszont "csak" szakkommentátor volt, aki a többséget zavarbaejtő hozzáértéssel közvetítette a vívást. A fő probléma az volt, hogy ő egyszemélyben volt riporter és szakkommentátor, ami nehéz feladat. Ha van egy médiában profi riporter ÉS egy szakkommentátor, mindenki boldog. A mellékprobléma az volt, hogy nő közvetítette a tipikus férfi számot, a kardvívást. Egy tipikus női érzelemkitörést produkált egy tipikusan férfias győzelem után. Rejtély számomra, hogy a férfi kard döntőt miért nem Szabó Bence, vagy Nemcsik Zsolt szakértette. Horváth Mariann stílusa megosztotta a többséget, volt akinek tetszett, volt, akinek nem. Ami viszont elfogadhatatlan, hogy a többség alantas ösztöneire szakosodott médiapatkány pofozkodást emleget. Ő, aki semmilyen szempontból nem párbajképes. -
Charlie Mops
2012. 08. 05. 10:47
[27]
Nagyon nem kedvelem Bochkort, de jobb lett volna arra reagálni, és az ellen érvelni amit mondott, és nem a személyét támadni... Ez így elég gyenge. (még ha magunkban egyet is értünk az írással :) )
-
remontada
2012. 08. 05. 11:11
[28]
@Charlie Mops: Ejnye, ejnye. Akkor figyelj:
Bochkor rádiós. Nevezzük riporternek, műsorvezetőnek.
1. Bochkor volt életében olimpián mint sportoló? Nem
2. Bochkor volt életében olimpián mint riporter, műsorvezető?
Nem
Akkor
1. Milyen alapon kritizál olyan kollégát, aki élsportoló volt, és olimpián szakkomentátorkodik?
2. Hogy merészel pofozkodást emlegetni egy nővel kapcsolatban?
De ez a poszt nem róla szól. Úgyhogy adok még néhány pozitív példát, akik szerintem jók:
-Sportlövészetben L.Pap István pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, de tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is csak elvétve mondott.
-Judóban Faragó Ricsi pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is kevesebbet mondott az átlagosnál.
-Vívásban Horváth Mariann pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, többé-kevésbé tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget szinte nem is mondott. -
artola
2012. 08. 05. 11:15
[29]
Az írás mondandójával 99%-ban egyetértek. Viszont, amit czene attila nevű talpnyaló művelt Gyurta aranyérmét követően, az ízléstelen, gyomorforgató és elfogadhatatlan volt! Egy korábban letűnt rendszer vonalára emlékeztetett, már csak az hiányzott, hogy "szent, táltos vitya is üdvözli Gyurtát, akitől azért egy seggnyalást elvár a hazatérése után". Gusztustalan emberré vált ez a czene, egy szellemi selejt, egy hatalmat gátlások nélkül kiszolgáló nímanddá. Felfordul tőle a gyomrom, és hányhatnékom van.
De szerencsére, van Eurosport is, ahol nem kell deák horváth péter böszmeségeit hallgatnom, meg a sok m1-es dilettáns hangját hallgatnom. Szánalmasan gyenge a kommentátori felhozatal ezen az olimpián. Hol van Gyulás László, id. Knézy, Vitray időszaka...förtelem. -
Lujzalona
- http://alapvonal.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 05. 11:17
[30]
Hagyjuk már ezt a "szatirikus" kifogást! Már vártam amúgy, hogy mikor kezd el ilyen sunyi módon védekezni mp.
-
Charlie Mops
2012. 08. 05. 11:17
[31]
@remontada: Teljes mértékben egyetértek, de ebben a monatban, hogyaszondja "Bochkor Gábor egy humortalan senki, egy jelentéktelen kis bohóc, aki még soha semmit nem rakott le az asztalra, aki egy percig nem végzett rendes fizikai vagy szellemi munkát. Egyedül ahhoz ért, hogy reggelente szórja a pöcsös-fingós poénokat, és az efféle válogatott tahóságokat." - nekem túlságosan sok volt a gyomortartalom. Ez valahol már a "nőpofozós" celebritás szintje.. Mindazonáltal ez volt a poszt egyetlen pontja, amibe bele tudtam kötni, kiválóra sikeredett nna. :)
-
remontada
2012. 08. 05. 11:45
[32]
@Charlie Mops: Einverstanden, ahogy a zdf olympia live műsorában mondanák:)
A riporterek szakmai hozzáértéséről még annyit, hogy vannak azok a népszerű, olimpia előtt-után közvetített sportágak, amelyeknek fő szabályait még a többség is ismeri (foci, kézilabda, tenisz, stb.) Ilyenkor nem szabálymagyarázatot, hanem szabályismeretet várunk a riportertől, és komoly szakmai hátteret (ismerje a sportolókat, ismerje fel az alapvető taktikát, stratégiát). Ha szabályismeret nincs, és ezt a hiányosságot próbálja ellensúlyozni bulvárhülyeséggel, az a többséget is bosszantja. Ha viszont az olimpián kívül alig ismert sportágat közvetítenek (pl. trapplövészet, íjászat, kerékpár, vívás), akkor elvárható a közérthető szabálymagyarázat -
Realkodo
2012. 08. 05. 12:13
[33]
A médiapatkányt ( - remontada ragyogó meghatározása után - ) védő nyalógépeknek:
Meghallgattam a Bumeráng felvételét, s azt kell ismételten mondanom, hogy egyszerűen gyalázatos a médiapatkány és hodudvara megnyilatkozása. Ő meri idiótának és valamelyik barma ipedig nfantilisnek nevezni Horváth Mariannt. Ezek a szavak inkább őket jellemzik. A pofozkodás is úgy hangzik, mintha ő csinálná.
Jó lenne, ha a tényeknek megfelelöen értékelnék az esetet, s nem igyekeznének megmagyarázni azt, tisztára mosni ezt a szemétséget, amit kedvencük elkövetett.
Ez vonatkozik egyébként egyébként Magyari Péter groteszknek nevezett írására. Ha van vakiben erkölcsi tartás, akkor nem illik ilyen eseménnyel viccelődni. Csak meghatódni, s tisztelettel meghajolni Gyurta Dániel előtt. -
WudigessBoi
- http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 05. 15:53
[34]
Jó poszt!
@ojnst: +1 -
WudigessBoi
- http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 05. 16:02
[35]
@deep purple: Sportolókra és egykori sportolókra fokozottan jellemző az utolsó pillanatig tartó koncentrált figyelem, az, hogy csak a végén engednek ki, még akkor is, ha már korábban is látszik egyértelműen, hogy meglesz a győzelem. Egy olimpiai arany meg mindig felemelő érzés, akkor is, hogyha sima volt a döntő, akkor is, ha már nem az elsőt nyeri, akkor is, ha előzetesen is ő volt a favorit, stb.
Ezen szempontok alapján én nem tudok Horváth Mariannak szemrehányást tenni. -
bag
2012. 08. 05. 19:28
[36]
Aki bírálni merészeli ezt a sejthalmazt, az rögtön megkapja, hogy antiszemita...
egy szennyműsor, szenny vezetője, aki hamarosan oda kerül ahová való, a média történelem szemétdombjára.
-
a_fater
- http://masodosztaly.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 05. 19:53
[37]
Magyari Péter írását tán csak azért nem tartom jónak, mert valahogy mégis keveseknek esett le, hogy ez csak poén. Ha a Modoros blogra írja, akkor mindenki vágta volna, miről van szó.
-
Dodonpa
2012. 08. 05. 20:11
[38]
nem a víváshoz nem ért, hanem a közvetítéshez, de ilyen IQ betyár kisköc.sögnek hiába magyarázom... semmi drámai nem volt a győzelemben, mivel síma volt nagyon, aminek örülök is! Nincs szükség olyan sportriporterre akinek nincs se végzettsége se karakteres hangja se tehetsége hozzá! ÜDV.
-
deep purple
2012. 08. 05. 20:15
[39]
@WudigessBoi:
Egyszer Kőbán Rita is megpróbálta ezt a sportriporteri akármit.
Nagyságára jellemző, hogy belátta, neki az nem menne. (Knézy is írt erről egy jóindulatú kritikát.)
Horváth Mariann is beláthatná, hogy ami nem megy, azt nem kellene erőltetni.
Nagyon nem tudja levágni, hogy mi egy meccs dramaturgiája. -
deep purple
2012. 08. 05. 20:16
[40]
Ja igen, végül:
ezt a Bochkor nevű akárkit én sem szeretem, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy kiféle, miféle.
Csak annyit tudok róla, hogy rádióban pofázik tök jellegtelen hülyeségekről és dolgokról. -
béca1885
2012. 08. 05. 21:07
[41]
Ilyenkor látom mennyire szerencse, hogy nem hallgatok gyenge színvonalú rádiók tehetségtelen műsorvezetőit. Ha nem olvasnék ilyen (egyébként nagyon jó) posztokat, nem is szereznék tudomást az ilyen B. Gábor (a teljes nevét nem vagyok hajlandó leírni) félék böfögéséről. A rendszerváltás óta a média kitermelte magából a selejtet, sajnos az igény is megvan rá. Hol vannak már azok a régi szép idők amikor a műsorvezetőknek és a riportereknek kötelezően járni kellet beszédtechnikára, hogy szépen tudjanak beszélni és fogalmazni a mikrofon elött. Lehet Horváth Mariannt nem szeretni, de nálam már azért is nyerő mert kerek, egész mondatokat tud mondani és nem őzik meg dadog, mint oly sok bulvár "kollégája". Persze lehet, hogy én régimódi vagyok.
-
lajahunhun
2012. 08. 06. 12:43
[42]
Dodonpa, Horváth Mariann többszörös világbajnok, ugyan párbajtőrben, te meg egy többszörös gyökér vagy.
-
a_fater
- http://masodosztaly.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 06. 13:46
[43]
@deep purple: nehezen tudom megítélni a dolgot, mert én nem vagyok az az elérzékenyülős fajta, és általában a közvetítések egyike sem szokott amúgy tetszeni, így nekem bőven elég, ha valaki nagyon ért a sportághoz.
Fociban meg - félve vallom be - szeretem Horti Gábor közvetítéseit.
-
notarrogantjustbetter
2012. 08. 06. 15:29
[44]
Talán azért nem értette az Indexes cikk szarkazmusát 10 emberből 9, mert alapjáraton 10 cikkből 9 használhatatlan hulladék az Indexen...
Akinek meg problémája van Horváth Mariannal és az egyébként abszolút hiteles és valóságos elérzékenyülésével, annak szívemből kívánom élete végéig Deák-Horváth Pétert és a többi robotot.
Nem ismeri a közvetítés dramaturgiáját? Jeez, többszörös párbajtőr világbajnok, miért kellene ismernie bármilyen dramaturgiát is...ő a megnyert aranyérem súlyát ismeri, ellenben a legtöbb kommentátorral. -
Gaal A. Schleck
- http://legendas90.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 06. 22:57
[45]
Amellett, hogy emlékeim szerint magam is ültem már fel álhíreknek, fel nem foghatom, hogy MP - amúgy alapvetően szellemes alapötleten alapuló, de igen harmatosan megzenésített cikkét - hogyan veheti bárki is komolyan, amikor az egész iromány hemzseg az önironikus utalásoktól, és a tetejébe még egy igen sokatmondó illusztráció is segít az üzenet dekódolásában.
Magam is úgy gondolom, hogy MP fineszesebben is előadhatta volna magát, de az, hogy a tízmilló szövetségi kapitány (ti. alighanem ők lettek pellengérre állítva itten, halló!) lelkébe ennyire belegázoltak, jól jelzi, hogy mennyire nem tudunk röhögni magunkon.Horváth Mariann hangját mindig is imádtam, szakértelméhez én nem tudok hozzászólni, mivel nem értek ahhoz, ami a páston történik, de az inkriminált esetben meghatottsága érthető volt, mégha magam túlzásnak is találtam (azt ugyebár klasszikusan drámai fordulatok szokták a szpíkerből előhozni, itt ez azért nem állott fenn, de végülis télleg tökmindegy).
Bochkor pedig világéletében egy hétpróbás f#sz volt, efelől kár is volna vitát nyitni.
-
nbcee
- http://kecskemet.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 07. 10:29
[46]
A korrektség jegyében muszáj megemlítenünk, hogy BG bocsánatot kért a megjegyzéséért. Igaz, nem kapkodta el túlságosan:
www.nemzetisport.hu/london_2012/olimpia-bochkor-elragadtatta-magat-bocsanatot-kert-2160089 -
a_fater
- http://masodosztaly.blog.nepsport.hu/
2012. 08. 07. 14:17
[47]
@nbcee: és a válasz :-)
-
béca1885
2012. 08. 07. 21:27
[48]
Horváth Mariann meg védett, visszaszúrt és milyen elegánsan.
-
remontada
2012. 08. 08. 19:29
[49]
-Birkózásban Mohay Bence pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is csak elvétve mondott.
-Kajak-kenuban ifj.Knézy Jenő nem nagyon tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is csak elvétve mondott.
-Sportlövészetben L.Pap István pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, de tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is csak elvétve mondott.
-Judóban Faragó Ricsi pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget is kevesebbet mondott az átlagosnál.
-Vívásban Horváth Mariann pontosan tudta, mi történik a pályán, drukkolt a magyaroknak, többé-kevésbé tárgyilagos volt a teljesítménnyel, többé-kevésbé tisztelte a többieket, és bulvárhülyeséget szinte nem is mondott.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Nyugodjon békében Sipos János:
ingyensor.blog.nepsport.hu/archives/2012/08/03/Bucsuzunk_toled/