Egyes világversenyeken már bevett gyakorlat, hogy az résztvevő játékosok és versenyzők klubját is feltüntetik a közvetítések során, de sajnos az olimpián ez nem így van. Amikor egy-egy sportolónk érmet nyer Magyarországnak, akkor aztán a kommentátor hirtelen lelkesedésében vagy hozzá tudja biggyeszteni a mondandójához, hogy mely város és mely klub olimpikonjáról van szó, vagy nem. Pedig klubélet nélkül nincs élsport, és közösségi érzés nélkül nincs igazi identitás. A britek a kerékpárban aranyat szerző versenyzőik szülővárosában aranyszínűre festik a postaládákat, mi meg most nézzük meg, hol élnek, hol készültek eddigi érmeseink Londonra.

Óbudai vagyok és elfogult, így Gyurta Dániel, a Jövő SC úszója lesz az, akivel a felsorolást kezdem. Idei egyetlen aranyérmes úszónk nagyon is büszke arra, hogy a III. kerületben született, itt végezte iskoláit, és most is itt él. Bemutatkozásában nem felejti el megemlíteni, hogy számos érme mellett nagyon sokat jelentett neki az a pillanat, amikor megkapta az Óbuda Sportolója Díjat. Csak sajnálni tudom azokat, akiket Dani legutóbbi lelkes nyilatkozata zavart, mert rossz lehet identitás nélkül élni, és rossz lehet a kákán is csomót keresni ahelyett, hogy önfeledten örülnénk.

Maradjunk Budapesten, hiszen a pályafutása nagy részében Phelps árnyékában teljesíteni kényszerülő, halásztelki születésű Cseh László a Kőbánya SC úszója. Vele kapcsolatban még annyit mindenképpen leírok most, hogy nonszensznek tartom, hogy mielőtt bronzérmet nyert, már-már úgy kellett éreznie, hogy leszegett fejjel, szégyenkezve kell hazajönnie Londonból. Sok-sok foteldrukker szereti bőszen kritizálni azokat, akik nem tudják kihozni magukból a maximumot, de azt elfelejtik átgondolni, mennyi munka, mennyi lemondás, mennyi hit és akaraterő kell ahhoz, hogy valaki egyáltalán kvalifikálja magát egy olimpiára.

Szintén Budapesten, azon belül Pasaréten, a Vasas színeiben készült fel Szilágyi Áron arra, hogy helyreállítsa a magyar kardvívás respektjét a világban. Hatalmas köszönet azért, hogy ezt már 22 évesen megtette, és reméljük, még nagyon hosszú ideig tarthatjuk majd számon a legjobbak között. Azért örülnénk annak is, ha a többi ifjú tehetség is felzárkózna mellé.

Ugorjunk át Komárom-Esztergom megyébe. Na nem csak azért, mert az olimpiákra rendszeresen kijutó Sidi Péter Komáromból jött, hanem azért, mert a megyeszékhelyen, Tatabányán bizony komoly tényező a cselgáncs. Az Ippon Judo Tatabánya SE versenyzői, Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva egy ezüst és egy bronzéremmel hálálták meg Csernoviczki Csaba és az edzői stáb munkáját.

Módos Péter a Szigetvári Birkózó SE sportolójaként a mai napon egy olimpiai bronzéremmel dobogtatta meg a szíveket Baranyában és országszerte. A városban évszázados múltra tekinthet vissza a birkózósport, reméljük, hogy a jövő is egy hosszú és eredményes időszakot tartogat Szigetvár számára.

Ma viszont nem csak bronz, hanem arany is termett hazánknak. Az Újpesti Torna Egylet kiválósága, Berki Krisztián ugyanis lólengésben  még Louis Smithnél is precízebb és elegánsabb volt, így megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. Itt tenném hozzá, hogy szintén a lilák sportolója az a Karakas Hedvig, aki cselgáncsban egy ötödik helyezést szerzett a most zajló olimpián.

Pars Krisztián, aki lazán eldobja nyolcvan méterre a kalapácsot, Körmenden született, és a Szombathelyi Dobó SE atlétája. Tudtuk, hogy éremesélyes, és a harmadik dobása után már igencsak bizakodtunk. Aztán az ötödikre már nem is volt szükség, hogy elmondhassuk, ő szerezte hazánknak a negyedik aranyérmet a 2012-es olimpián!