MÁR LÁTTAM ILYET bejegyzései 
Írta: a_fater 2013. márc. 19. 13:45
A fenti kérdést egy hozzászóló tette fel annál a cikknél, amelyben leírják, hogy a CFR Cluj lesz a Ferencváros vendége az Albert Flóriánról elnevezett, és az idén bontásra kerülő stadion búcsúztatóján. A szurkolók egy részének döbbenete és felháborodása jogos és érthető azt követően, hogy először a zöld-fehér bécsi Rapidról, később pedig európai élcsapatokról beszélt a vezetőség, és ennek hallatán a többség a top bajnokságok éllovasaira gondol. Olyanokra, mint a Haladás által vendégül látott Arsenal, vagy a Győrben is megforduló Bayern München. De említhetnénk azt is, hogy Király Gábor kötődése révén csábították Szombathelyre az 1860 München csapatát is, amely, annak ellenére, hogy másodosztályú, szintén vonzó ellenfél lehet a múltja és hagyományai miatt. A kolozsvári csapat ezzel szemben melléfogásként is értékelhető, hiszen jó eredményei és magyar kötődése ellenére sem őket vártuk volna, ha európai élcsapatról beszél a vezetőség.
Írta: a_fater 2012. nov. 27. 23:00
A legutóbbi vasárnap nem éppen a Ferrari hétvégéje volt, hiszen Sebastian Vettel ismét megvédte világbajnoki címét, így a szezon közepén még elég jól muzsikáló Alonso ismét be kell, hogy érje az összesített második helyezéssel. Őrült szezon volt, őrült zárófutammal, és érthető a vörösök csalódottsága, hiszen az év eleji várakozások ellenére mindvégig harcban voltak a címért. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a RAI televíziónak nyilatkozva máris a jövőre fókuszált, kiemelve azt, hogy a vb-cím szempontjából a csapat versenyképesnek bizonyult. Egyszer már hallottam ilyet az elnök szájából, és emlékszem arra is, milyen idők jöttek utána.
Írta: a_fater 2012. máj. 21. 14:30
2012, UEFA Bajnokok Ligája döntő, München. A támadóbb szellemű Bayern az inkább védekezésben jeleskedő Chelsea ellen szenved, mert a mezőnyfölény ellenére képtelen gólt szerezni. Aztán, amikor már alig pár perc van hátra, jön Thomas Müller, keményen a földre fejeli a labdát, amely aztán a felső lécről a kapuba jut. Úgy tűnik, eldőlt a meccs. Lehet várni a hármas sípszót.

Müllert hamarosan le is cserélik, aztán a Chelsea kiegyenlít, a Bayern München pedig már nem támadásra van berendezkedve, és az egyetlen ember, aki gólt tudott szerezni, már a kispadon feszeng. Végül a londoniak tizenegyesekkel megnyerik a meccset, nekem meg dája vu élményem van – pedig 13 évvel ezeleőtt szinte minden máshogyan történt, kivéve a német cserélést, meg az angol győzelmet.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: a_fater 2012. jan. 22. 20:11
Priméra División, pótolt 1. forduló:
Malaga–Barcelona 1–4 (0–1)
Azt már tudjuk, hogy nem mindig kifizetődő csakis Messire figyelni annak, aki a Barcelonát le akarja győzni. De azért valami minimális szinten lehetne őt fogni. Ha azonban megnézzük, milyen fejessel nyitotta meg a Malaga ellen a gólok sorát, akkor nem csodáljuk, hogy végül mesterhármast szerzett, és a katalánok könnyedén nyertek 4–1-re Andalúziában.
Várjunk csak, nem láttunk, vagy legalább is hallottunk már valami hasonlót az életben? Dehogynem.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: rhynn 2011. máj. 21. 10:26
Érdekes eset a klub 21. századi története, hisz 5 év alatt a semmiből egy ismert angol csapatot csináltak, majd újabb öt év kellett ahhoz, hogy mindezt tönkretegyék, s alászálljanak a Championshipbe, ahol a következő év sikertelensége a csapat halálát is jelentheti. Gondolta-e volna valaki ezt 2006-ban, amikor épp, hogy csak elvesztették az FA kupa döntőt, s ezen felbuzdulva nem kisebb neveket igazoltak, mint Carlos Tevez (azóta megjárta a mindkét manchesteri csapatot, nyáron akár a Madrid is viheti), s Javier Mascherano (később Liverpool, jelenleg Barcelona)?
A klub történetébe, s a legendás Millwall - West Ham gyűlölködésbe nem mennék bele, hiszen maximum 15 éve követem a futballt alaposabban, ez pedig jóval korábbi történet, másrészt meg - tekintve, hogy ez idő óta nem sűrűn voltak egy osztályban, szinte lényegtelennek is mondható.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2011. márc. 15. 22:10
A Videoton ma a kupából egy sima négyessel ütötte ki a Honvéd csapatát, és a mostanában újra magára találó Lencse László két nagyon szép gólt lőtt. A mérkőzés összefoglalóját nézve egy kis déja vu érzésem támadt. Nézzük csak: az alábbi videó 29. másodpercétől kezdődő akciót L.L. Gólvágó egy gyönyörű félólloval zárja le, a kapus meg csak lesheti, ahogy a hálóba kerül a labda.
Ismerős a mozdulat? Nos, másfél éve volt egy örökrangadó, ahol a Fradi 2-1-re győzte le az MTK-t, és a kékek gólját bizony ugyanaz a fiatalember szerezte, aki ma kétszer megtréfálta a Honvédot is. Nézzük csak meg ezt a videót 0:34-től, és rögtön beugrik, mi volt olyan ismerős:
Na ugye. Ha még hozzávesszük azt is, hogy a pénteki, a Vidi által kiütéssel megnyert meccsen is egy formás akciót fejezett be Lencse, akkor elmondhatjuk, hogy még ha nem is ő a legnagyobb gólvágó az NB I-ben, bizony ő lehet a szép gólok specialistája.
Írta: a_fater 2011. márc. 13. 14:00
Az újonnan bemutatott F1-es autók közül a Williams idei konstrukciója eléggé vegyes fogadtatásban részesült, és sokan kifejezetten csúnyának is tartják a kocsit. Sokan a fejükhöz kaptak, amikor ránéztek erre a kékségre: "Mi ez a tépett hát?"

A Williams hátuljánál ugyanis a motorburkolat egészen váratlan módon véget ér, és a hátsó kerekek felfüggesztésének az elemei csupaszon maradnak. Ennek oka az, hogy a kékek az eddigieknél sokkal kisebb váltót terveztek, így megrövidítve 15 centivel az autót. Ezzel javult a kiegyensúlyozottság, csak éppen a burkolóelemnek nem jutott hely, és a szokásostól eltérő a hátsó felfüggesztés kialakítása is.
Egy kicsit a '80-as évek F1-es világa ugrik be az idősebb szurkolóknak a fenti megoldást látva. Igaz, akkoriban inkább a motor hűtése miatt maradtak hátul csupaszok a kocsik, ahogy ez a régi Tyrell is.

Írta: a_fater 2011. márc. 10. 11:53
Messi bizony ismét csodagólt szerzett a Bajnokok Ligájában, amikor átemelte Almunia kapust a keddi mérkőzés első félidejében. Nem árulok el azonban nagy titkot azzal, hogy ezt a trükköt már korábban is elsütötte a kis argentin a BL-ben, igaz, akkor sokkal kisebb volt a tét. És valljuk meg, az eheti gólja szebb, mint az öt és fél évvel ezelőtti.
FC Barcelona – Panathinaikos (2005)
FC Barcelona – Arsenal (2011)
Írta: a_fater 2011. febr. 17. 9:50
Tegnap egy kis esti focizás után a haverokkal egy kocsmában néztük az Arsenal-Barcelona meccset, és bizony többen eléggé zavartan néztek ki a fejükből, amikor megpillantották Alex Songot, akinek, hogy is mondjam, elég bizarr a fej- és arcszőrzete mostanság. Akinek nem ugrana be, mire gondolok, mellékelek egy fotót az Arsenal magazinjából. Íme:

Persze, rögtön eszünkbe jutott, hogy már láttunk ilyent a múltban is, és elkezdtünk keresgélni emlékeink között. Néhány kedvencet kiemeltünk, és most itt a lehetőség, hogy megszavazzátok, ki közülük a legbizarrabb.
Elolvasom »Kommentek: 20 komment
Írta: a_fater 2011. febr. 2. 14:21
Premier League, 25. forduló
Manchester United - Aston Villa 3-1
Wayne Rooney tegnap megint egy élményszámba menő gólt hozott össze Edwin van der Sar segítségével. A holland kapus nyolcvan méteres gólpasszt adott angol társának, aki aztán annak rendje és módja szerint ki is lőtte a hosszú oldalt. Wayne tehát ünnepelhetett, és neki biztosan nem jutott eszébe az, ami nekem: hogy ilyet már a tavalyi focivébén is láthattunk, ráadásul akkor pont Rooney csapata volt a szenvedő fél.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2011. jan. 31. 12:00
Idén már kapható a Ferrari Four, amely az első, nagy szériában gyártott családi Ferrari lesz, ám akár hiszitek, akár nem, családi Ferrari már korábban is volt. Annakidején ugyanis hét darab kombit legyártottak a 456-asból, amelyből hetet rögtön rendelt magának a brunei szultán is.

Írta: a_fater 2011. jan. 29. 23:24
Pénteken mutatták be a Ferrari idei F1-es autóját, és bizony, adtak a külcsínre is: Olaszország egyesülésének 150. évfordulójának tiszteletére a versenyautó hátsó szárnya az olasz nemzeti színeket öltötte magára.

Eszembe jutott, hogy nem ez az első alkalom, hogy az olasz trikolórt egy versenygépen látom, na meg, az is előfordult már, hogy egy F1-es autó hátsó szárnyán valamilyen üzenet van. Ezekből szedtem össze most egy csokorra valót.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2011. jan. 12. 10:54
Tavaly felhívtuk a figyelmet arra, hogy Dél-Afrikában a focivébé elődöntőjében Van Bronckhorst nem csinált mást, csak lemásolta saját korábbi gólját. Most pedig megdöbbenve láthatjuk, hogy Mracskó Mihály '97-ben már eleresztett egy olyan kapáslövést, amilyenért Altintop megkapta a 2010-es Puskás-díjat, tehát az év gólja csak hitvány másolat. Vagy mégsem?
Elolvasom »
Írta: a_fater 2010. dec. 29. 18:35
A holland labdarúgó válogatott idei VB-menetelésének egyik legemlékezetesebb pillanata volt Giovanni van Bronckhorst Uruguay elleni bombája az elődöntőben. Ezt a találatot méltán sorolhatjuk 2010 legnagyobb góljai közé, ám azok, akik nyomon követik a holland labdarúgó bajnokság küzdelmeit, nem lehettek meglepve, hiszen mintha már láttak volna valami hasonlót fél évvel korábban, pontosabban idén január 27-én, a PSV-Feyenoord meccsen.
Elolvasom »





