Még mindig alig hiszem el, hogy Valentino Rossi visszatér ahhoz a csapathoz, ahol megváltotta a világot. Úgy támasztotta fel a Yamahát, ahogy egy másik sportágban Michael Schumacher a Ferrarit, hogy aztán egyeduralkodóvá váljanak a MotoGp-ben. Most, hogy Jorge Lorenzo az, aki ezzel a csapattal címvédőként vág neki a 2013-as világbajnokságnak, minden eddigi átigazolásnál pikánsabb a Doktor visszatérése. Jól érezték hát Vale régi-új japán munkaadói is, hogy itt szavakkal úgyse mennének sokra, hanem elég ezzel a képsorral megmutatni, mi vár ránk idén. Gyönyörű ez a motor, nem?

Az NHL rájátszása végre eljutott a Stanley-kupa döntőjéig, amelynek első mérkőzését ma este játssza le a Los Angles Kings és a New Jersey Devils. Az első két meccset a keleti parton rendezik, hiszen a Devils jobban szerepelt az alapszakaszban, aztán hétfőn már LA-ben folytatódhat a párharc.

Kicsit skizoid helyzetben vagyok, mert habár a két csapat közül számomra a New Jersey a szimpatikusabb, róluk szükségtelen bármit is írnom, hiszen remek Népsport-blogjukon minden lényeges tudnivalót megtaláltok. Kings-blog viszont tudtommal nincs, így most én írok le pár dolgot, amiben a Los Angeles drukkerei bízhatnak.

2012 Formula–1 Monacói Nagydíj
Dobogósok: 1. Webber 2. Rosberg 3. Alonso

Egészen különleges több szempontból is az idei F1-szezon, kezdve a hat világbajnokkal, a 20 pályával, és akkor még ezekre rátesz egy jókora lapáttal a kiszámíthatatlanság jelensége is. Hat futam után hat győztes, igaz, a sorminta egy kicsit megszakítva azzal, hogy a Red Bull ezúttal másodjára hódította el az első helyet, hiszen tudjuk, már a német is nyert egy versenyt. A mostani futamon sem szakadt meg Schumacher pechszériája, hiszen hiába nyerte meg az időmérőt, az előző futamon elkövetett hibája miatt 5 rajthelyes büntetést kapott, így csak a hatodik pozícióból vághatott neki a futamnak, s ha még ez sem lett volna elég, rögtön a startnál összeért Grosjeannal az autója, és fontos helyeket vesztett ezzel, mi több, a verseny végén drasztikusan lelassult az autója, amiben lehetséges, hogy ez a kis koccanás is szerepet játszhatott. Kicsit csalódottak is lehetünk, amiért nem láthattunk annyi érdekfeszítő mozzanatot, mint az elmúlt öt futamban, vagy éppen amiért "csak" egyszer jött be a Safety Car, ami monacói viszonylatban kevésnek mondható. A pilótákon eluralkodott a taktika, stratégia, gumikímélés, és ezek okán egyik pilóta sem mert igazán kockáztatni. Így tehát már 30 körrel a leintés előtt beállt az első hat sorrendje, azaz a lényegi kérdés hamar eldőlt, habár, az utolsó centiméterig nyílt sisakos játszmának lehettünk tanúi, azonban a szűk kanyaroknak, a túl rövid egyeneseknek és a kis különbségeknek köszönhetően ezen a héten nem örvendhettünk (szabályos) előzésnek. És mint mondtam, ennek fő oka az előzési helyek hiánya. A hiány pedig nyilvánvalóan az utcai pálya adottságából fakad. No de, jó ez nekünk?

A Copa del Rey történetének két legsikeresebb csapata küzdhet meg ezúttal a trófeáért. Két olyan csapat, amely kicsit csalódott lehet az európai kupaszereplés után, habár tiszteletreméltó eredményt értek el. Az egyik azért, mert az elmúlt négy évben négyszer jutott be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, és kétszer a legjobbnak is bizonyult, de idén sem sikerült a címvédés. A másik pedig azért, mert negyven év után ismét egy európai kupa döntőjébe jutott, ám ott alulmaradt madridi riválisával szemben. Igen, a huszonötszörös spanyol kupa győztes FC Barcelona és a huszonháromszoros győztes Athletic Bilbao most ismét ebben a sorozatban döntheti el, ki a jobb.

A sportcsatornák mellett leginkább az ismeretterjesztő csatornákra vagyok rákattanva, s ott van egy nagyon jó kis műsor, a Mythbusters. Ennek az a lényege, hogy különböző urban legendeket, tévhiteket vizsgálnak meg, s a szigorúan objektív, tudományos alapon megvizsgált dolgokat osztályozzák aszerint, hogy igaz-e vagy hamis.

A sportot és a tudományos ismeretterjesztést próbálom egyesíteni, s megvizsgálok egy szurkolói körökben mindkét oldalon a saját kedvenc irányából elfogadott (tév)hitet.
Természetesen elfogultságom az egyik irányba ismert, így a cikk írásának elkezdésekor feltételezem, hogyha számomra kedvezőtlen eredmény jönne ki, akkor hajlandó leszek azt elfogadni, az ellenfél nagyságát elismerni. (Főleg azután, hogy legutóbbi Realos posztom után megkértek, hogy kicsit objektívebben írjak a második számú spanyol csapatról).

Alapvetően az angol foci elkötelezett híve vagyok, még is azt érzem az utóbbi időben a PL nívója jelentősen visszaesett, köszönhetően a pocsék bírói teljesítményeknek, a szövetségnek és az angol futball gyengeségének. Míg régen volt egy egyénisége érzésem szerint az egész bajnokságnak, addig mára már ez eléggé kihalóban van, és míg régen megvoltak a maga meghatározó karakterei az egésznek, addig ez ma kimerül egy két olyan játékosban, kiknek viselkedése általános felháborodást kelt.

Priméra División, pótolt 1. forduló:
Malaga–Barcelona 1–4 (0–1)

Azt már tudjuk, hogy nem mindig kifizetődő csakis Messire figyelni annak, aki a Barcelonát le akarja győzni. De azért valami minimális szinten lehetne őt fogni. Ha azonban megnézzük, milyen fejessel nyitotta meg a Malaga ellen a gólok sorát, akkor nem csodáljuk, hogy végül mesterhármast szerzett, és a katalánok könnyedén nyertek 4–1-re Andalúziában.

Várjunk csak, nem láttunk, vagy legalább is hallottunk már valami hasonlót az életben? Dehogynem.

Ez a kép tavaly készült, de a csokornyakkendőt leszámítva most is megállja a helyét, hiszen a 2011-es évre járó Aranylabdát Lionel Messi kapta. Ahogy tavaly megírtuk, ezzel összességében nincs is baj, hiszen ezt az egyéni díjat kapja meg az, aki az adott naptári évben a legjobb teljesítményt nyújtotta – még akkor is, ha a kevesebb mérkőzéssel járó válogatottbeli kötelezettségeknek eleget téve nem kápráztat el minket az illető. Persze, még az adott év legjobb teljesítménye sem feltétlen mérhető ki patikamérlegen, és sokszor a statisztikák böngészése sem nyújt elegendő támaszt, így egy ilyen szavazás mindig szubjektív marad, még ha ötvenezer ember szavaz is. Megadjuk hát a lehetőséget a Népsport olvasóinak is, hogy eldönthessék, ki a jobb. Elvégre szavazógombot nyomkodni jó érzés.

Himnuszok nélkül nincsenek sportesemények. Van, mikor a mérkőzés előtt szólal fel az ország vagy csapat himnusza, indulója. És van, mikor a diadal után hallhatjuk a fülünknek kedves sorokat. Nos, nemrég volt már egy összeállítás a himnuszokról, melyeket úgy vettem észre, hogy tetszett a közönségnek. És igen, rengeteg dicshimnusz kimaradt a sorból, melyekből próbálunk minél többet felvonultatni a seregszemlén. Hogy sikerül-e eleget tenni minden vágynak, azt nem tudom, de a lehető legjobbak biztosan itt vannak köztük. Nincs is más dolgunk, mint ezeket bemutatni, és szavazni a legjobbra. Nézzük akkor a fülbemászó dallamokat, melyek közt találhatunk országok himnuszait, hazai- és külföldi csapatok indulóit, valamint a végén fel lehet majd fedezni egy már jól ismert feldolgozást. Csapjunk a lecsóba.

Jubileumi, ötödik kiadásához érkezett a top ligákban szerzett mesterhármasokat videók formájában összegereblyéző gyűjtőmunka sorozatunk. Eldönthetitek, ki legyen képzeletbeli birodalmunk uralkodója. A Real Madridban kitétel, hogy valakinek mindenképpen kell rúgnia egy triplát. Ott most éppen Cristiano Ronaldónál állt meg a szerencsekerék mutatója, a Milan Boatengje pedig a bemutatta nem csak a nehéz fizikai munkát végzi el, hanem finomabb, mesteri alkotásokra is képes. A tovább után mesterhármasok vizuálisan, végül pedig eldönthetitek, hogy kié legyen a korona!

Két héttel ezelőtt, mikor utoljára teljes fordulóról beszélhettünk jól el voltunk eresztve mesterhármasok terén. Az aktuális, múlt hétvégén lezajlódó mérkőzéseken sajnos kevesebb mesterember alkototta meg a maga mesterhármasát művészi kreativitással. A tovább gombra kattintva vizuális módon lesztek kielégítve, illetve a demokrata éneteket is kiélhetitek a cserépszavazáson való részvétellel. Tessék lássék!

Múlt heti kérdésünket széles körben megválaszoltattuk, több mint 1700 voks érkezett be, mely kiértékelése után Lionel Messi mesterhármasa ítéltetett a leglátványosabbnak. A héten is szemet gyönyörködtető bokrétába fűztem a világ legjobb bajnokságainak aktuális fordulójában jegyzett tripláit. A bejegyzés belsejében megnézhetitek őket és eldönthetitek, hogy Lampard idegenbeli produktuma volt-e a legszebb, vagy tök másé.

Mesteremberekről lesz szó. Nem maszek kőművesekről, nem németalföldi festőkről és nem is a zenetudomány legnagyobb alkotóinak munkásságának szépségeiről szeretnék most beszélni. Múlt héten indítottam útjára hagyományteremtő módon a top ligák aktuális fordulójában mesterhármast jegyző játékosok produkciójának prezentálást. Megtuhatjátok mi az azonosság Lionel Messi és Böde Dániel között. A bejegyzés gyomrában a triplák vizuálisan és konszenzusos cserépszavazás!

A nagy európai bajnokságok futballstadionjaiban a szeptember 17-18-ai hétvégén három mesterhármasnak lehettek szemtanúi az eseményeket követő futballbarátok. A spanyol La Ligában Messi vállalt a Barcelona 8 góljából hármat, Falcao pedig a klasszikus tripla formulát választotta a Vicente Calderónban. Olaszország hármasát Cavani, a Nápoly támadója szerezte a Jólét Olaszországi Megtestesítője ellen. Tovább után megtekinthetitek mindhárom tripla ostorcsapást és szavazhattok a nektek legjobban tetszőre.

Himnuszok nélkül nincsenek sportesemények. Van, amikor a mérkőzés előtt szólal fel a stadion a játékosokkal, edzői stábbal (kispaddal) és persze a kilátogató szurkolókkal. És van, mikor a diadal után hallhatjuk a fülbemászó(?) dallamokat. Ilyen a Forma-1-nél, a MotoGP-nél, az úszásnál, a kajak-kenunál van; és még sorolhatnám, hogy hol. A lényeg az, hogy ez is hozzátartozik a sporthoz, hiszen minden csapat, minden játékos, minden versenyző azért küzd, hogy a legvégén a saját himnuszát hallhassa. Mi most sorra vesszük a legkedveltebbeket és megversenyeztetjük őket. De vigyázat, lesz közte olyan is, amilyet ha tehetünk, nem hallgatunk meg!

Nos, miután nagy vitatottságot kavart az emberek közt a brazilok divatja, megnézzük, hogy a többieknek milyen a fodrásza. Az első részből sokakat hiányoltak, így a kimaradtak közül válogattunk egy csapatra valót. Tehát akár egy Séró FC-t is ki lehetne belőlük állítani.

Sajnos nem minden kép friss, és nem is a legmegfelelőbb méretűek a képek, de bocsássátok meg ezt a kis apróságot. Jöjjenek a séró-bárók!

Nézem, nézem éppen a brazil-venezueali meccset, hiszen nincs is jobb júliusi program, mint egy kis Copa América, ám fél óra elteltével a braziloknak egyelőre nem a játéka nyűgöz le, hanem a haja. Konkrétan sokkot kaptam, amikor a bevonulásnál megláttam Dani Alvést:

Oké, értem én, hogy mindig meg kell újulni, meg nem ő az első fecske, de akkor is, mit akar ezzel üzenni, avagy, vajon mire gondolt a költő? Mert azt, hogy Neymar ebből a szempontból nem normális, már eddig is tudtuk:

Sport nélkül nincs élet. Legalábbis számomra. Nincs olyan nap, mikor ez a tág fogalom (mert ezt már fogalomnak lehet tekinteni) el ne hagyná a számat, vagy ne gondolnék rá. Vele kelek, fekszek és alszom. Nem tudnám elképzelni e nélkül hátralevő napjaimat, éveimet. Nem titkolom, sportújságíró szeretnék lenni, és ehhez nagy segítséget nyújt nekem ez a csudás Népsport, ahol tanulhatok, tapasztalatot szerezhetek és bővíthetem ismereteimet. Ennek a posztnak a gondolatai már régóta keringenek a fejemben, de csak most jutottam el odáig, hogy elmondhassam az én szubjektív véleményemet a sportról. Igen, elmondom ezeket egy 14 éves szemével, méghozzá kategorizálva a sportágakat, ugyanis engem nemcsak a foci szépségei, csodái hoznak lázba, hanem minden olyan sportág, amelybe lehet izgulni, szurkolni, mert ugye mi azért vagyunk itt, hogy szoríthassunk kedvenc csapatainknak és játékosainknak. Bizonyára mindenkinek megvan a saját véleménye a dolgokról - így nekem is. Minden sportágnál megmondom majd, hogy számomra Ki a jobb (legyen ez csapat és/vagy játékos). Elnézést, hogy hosszú lett, de ez van.

Szurkolni jó dolog, ezt már mindenki átérezte, vagy azért, mert valamely családtagja, ismerőse versenyzett már, vagy azért, mert egyszerűen a TV-be látott egy csapatot, játékost, akinek nagyon megtetszett a stílusa, és emiatt elkezdett neki(k) szurkolni, majd napról-napra, hétről-hétre figyelemmel követte ő(ke)t.

Hogy mióta érdekel engem a sport? Elég régóta. Igazából nem is tudom pontosan mióta, de azt tudom, hogy a 2004-es athéni Olimpia óta vagyok hozzá ilyen közel. Emlékszem arra, mikor Janics Natasa megnyerte a K-1 döntőjét; még most is a eszemben van róla a kép, mikor féltávnál szorítja össze fogát, és azt mondja magában, hogy: "Mindjárt vége, mindjárt megnyerem!". (Ez a kép minden egyes nap beugrik nekem.) Szóval mindenkinek van az életében egyfajta mérföldkő, amelytől számítva tudja, hogy az a dolog őt érdekli, és azt is akarja csinálni, mert szereti. Gondolom, mikor először leültetek bármilyen fajta meccset megnézni, az volt az első benyomásotok, hogy: "Fú, ez dejó, én is ezt akarom csinálni, én is híres akarok lenni, én is meg tudom csinálni, én is, én is, én is... Holnaptól elkezdem a kemény edzéseket, ha kell, éjjel-nappal csinálom, csakhogy megmutassam, ki vagyok én." Azonban ez nagyon sokaknak nem jön össze, mert vagy feladják, vagy mert nincs tehetségük hozzá. Azokra, akikre ez a két (vagy egy) dolog jellemző, azokat nevezzük szurkolóknak, ők mondják meg a tutit, a frankót, és ők pofáznak a TV előtt ülve a bőrkanapéról sörrel a kezükben, sállal a nyakukban, hogy: "Hát Te meg, hogy lehetsz olyan béna, hogy ezt kihagytad?! Ezt még az öreganyám is belőtte volna!" Meg hasonlókat. De az embereknek ilyen a természetük, ez van a vérükben, és nem is baj.

Mikor még egészen kicsi voltam, nem értettem, hogy mi fán terem a sport. Mikor apukám nézte a meccset, az volt az első kérdésem: "Van benne magyar?" Ekkor ugye két lehetséges válasz létezik: Nem és Igen. Ha nem volt a válasz, azt kérdeztem: "Akkor meg minek nézed?" Nem értettem a lényegét akkoriban, persze ma már igen, de ésszerű választ nem nagyon lehet rá adni. (Talán csak annyit, hogy "mert csak és kész.") Ha pedig azt a választ kaptam, hogy igen, akkor leültem én is, és néztem azt, ami éppen a TV-ben ment.

Tehát akkor belekezdenék a kategorizálásba, hogy külön szedjem a sportágakat, melyek igen közel állnak egymáshoz. És ahogy ígértem, megmondom, hogy számomra Ki a jobb.

Április utolsó napján eljött az ideje, hogy újabb mérleget vonjunk az UEFA Bajnokok Ligájában, és megszavaztassuk, hogy kinek a játéka tette rátok a legjobb benyomást ebben a hónapban. Természetesen egy ilyen összeállítás mindig szubjektív, és nehéz igazságosnak lenni, így most egy-egy embert kiemelnék a négy BL-elődöntős csapatból, aztán a többiekről lehet kommentben véleményt nyilvánítani. Nézzük, kik kápráztattak el minket 2011 áprilisában!

Feltételezem Balotelli zseniális videója mindenkinek megvolt, amikor másfél percig szenvedett egy jelölőmez felvételével...

Csapattársa, Edin Dzeko is jót röhöghetett rajta, majd a klub egyik edzésén megpróbálta leutánozni Mariot.

Amikor Ted Sator kihirdette válogatottunk majdnem végleges keretét a 2011-es Divízió I-es hokivébére, egy dologban biztosak lehettünk: hogy a kapusok posztján Szuper Levente és Hetényi Zoltán lesz az a két ember, akire a kapitány feltétlenül számít. Azt is tudjuk, hogy VB-múltja és rutinja alapján melyikük az, akit látatlanban is első számú kapusnak választana a többség, ám minél jobban elmélyülünk a részletekben, annál nehezebb a dolgunk. Persze, azért annyira nem kell sajnálnunk Sator urat, mert szerencsére a dolog most úgy áll, hogy két nagyon jó kapus közül kell választania, és eldöntenie, hogy jelen pillanatban ki a jobb. Mi azonban arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a péntek esti végleges kerethirdetés előtt olvasóink hogyan látják ezt a kérdést.

Ray: A Purgatórium az, amikor nem voltál nagyon rossz, de túlságosan jó sem – mint a Tottenham. Hiszel ebben az egészben?

Ken: A Tottenhamben?

A fenti kis párbeszéd az Erőszakik (In Bruges; 2008) című filmben hangzott el, és valljuk be, van benne némi igazság. Vagy ez már mind csak a múlté és hamarosan eljön nekik a Mennyország?

Nem áprilisi tréfa: pénteken három csoport fogja elözönleni a Könyves Kálmán körút és az Üllői út sarkát, na meg a kék metró megállóit, mégpedig a zöldek, a lilák, meg a sünök. Igen, eljön az, amitől a környék békeszerető polgárai óva intik fiaikat, lányaikat, unokáikat: ismét eljön Ferencváros–Újpest rangadó. A pesti foci presztízse sajnos évről évre csökken, de mi más növelhetné, mint egy ilyen rangadó. Igen, legyen csatazaj a stadionban, legyen küzdelem a pályán (inkább, mint az aluljáróban), és legyen méltó felvezetése ennek a meccsnek minél több blogon!

Mivel egy ilyen rangadót még azok közül is sokan megnéznek, akik máskor az NB I-es közvetítésről inkább a délutáni Bud Spencer filmre kapcsolnak át, talán van értelme elmondani pár dolgot a két klub jelenlegi helyzetéről. Nézzük is meg, hogy állnak a dolgok a negyedik, illetve a kilencedik kerületben, hogy aztán mindezt semmibe véve, tulajdonképpen klubszimpátiánk által vezérelve szavazzunk arról, hogy péntek este ki lesz a jobb, a Fradi vagy az Újpest.

Az elmúlt hónap legjobbját keressük az UEFA Bajnokok Ligáját, vagy, tekintettel arra, hogy ez alatt az idő alatt a kieséses fázis első köre ment le, keressük azt a játékost, aki a legtöbbett tette csapata továbbjutásáért. Mivel a foci csapatjáték, természetesen sántít az ilyesféle összehasonlítgatás, de szurkolóként önkéntelenül is megtesszük, így most minden továbbjutó csapatból kiválasztottunk egy-egy embert, aki nélkül szerintünk nem feltétlen jött volna össze a negyeddöntős szereplés. Szavazzátok meg, melyikük volt az elmúlt hónapban a legjobb!

Tegnap egy kis esti focizás után a haverokkal egy kocsmában néztük az Arsenal-Barcelona meccset, és bizony többen eléggé zavartan néztek ki a fejükből, amikor megpillantották Alex Songot, akinek, hogy is mondjam, elég bizarr a fej- és arcszőrzete mostanság. Akinek nem ugrana be, mire gondolok, mellékelek egy fotót az Arsenal magazinjából. Íme:

Persze, rögtön eszünkbe jutott, hogy már láttunk ilyent a múltban is, és elkezdtünk keresgélni emlékeink között. Néhány kedvencet kiemeltünk, és most itt a lehetőség, hogy megszavazzátok, ki közülük a legbizarrabb.

Gennaro Gattuso, az AC Milan mindenre elszánt középpályása tegnap kicsit elvetette a sulykot a Tottenham ellen 1-0-ra elvesztett Bajnokok Ligája meccsen. Már a mérkőzés közben is többször összeszólalkozott Joe Jordannel, a Tottenham skót másodedzőjével, a hármas sípszó után pedig le is fejelte az 59 éves szakembert. A tettnek biztosan komoly következménye lesz, Gattuso pedig nem sokkal az eset után már nyilatkozatban kért bocsánatot tettéért.

Sorra leplezik le a csapatok az idei verdákat - kell is, hiszen lassan indul a tesztidőszak, úgyhogy szépen összegyűjtöttük az eddig bemutatott gépeket. Lélegzetelállító képek következnek, s hogy kicsit korbácsoljuk az indulatokat, gyorsan a rangsort is felállítjuk közöttük. (Hogy a_fater kicsit ideges legyen, a Ferrarit az utolsó helyre voltam kénytelen rakni, amúgy a 10. hely környékére simán beférnének.)

Nem értesz egyet velem? Szavazz a bejegyzés végén, vagy oszd meg véleményedet a kommentek között!

Ezen túl pedig minden héten vasárnap 14:00-kor egy újabb kor forma-1-es autóira szavazhatsz, érdemes visszanézni!

Bréking: Robert Kubicának mielőbbi felépülést és visszatérést kívánunk, reméljük, az egyik legszimpatikusabb pilótának nem kell abbahagynia a versenyzést!

Számos szakember foglalt már állást az ügyben, hogy ki érdemelné meg legjobban az idei aranylabdát. A spanyol válogatott VB-aranya után a korábbiaknál is többen emlegetnek két barcelonai labdarúgót, Xavi Hernándezt és Andrés Iniestát. Mivel mind az El Clásico, mind a France Football decemberi számának megjelenése közeleg, talán ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy megnézzük, miért is tartják őket Európa legjobbjainak.

Nagy rangadókat néha nagy játékosok döntenek el, néha meg nem. Hogy így lesz-e a sokak által olyannyira várt november 29-i El Clásicón is, azt nem tudhatjuk előre. Van viszont két játékos, akitől joggal várhatjuk, hogy emlékezetessé tegye számunkra azt a hétfő estét: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo. De vajon ki lesz aznap a jobb?