Cruyff címkével ellátott posztok 
Írta: a_fater 2013. jan. 24. 10:30
A Ferencváros tegnap a Steaua Bukarest legyőzésével megnyert egy felkészülési tornát, ahol a román együttes mellett a Basel és a Dinamo Kijev volt a zöldek ellenfele, és közben még a KVSC ellen is volt egy edzőmeccs. Mondhatni, erős felhozatal, és mindenképpen előremutató az, hogy nem a magyar harmadosztályból vagy a ciprusi negyedosztályból keres ellenfeleket magának edzéshez a Fradi, pláne akkor nem, ha a vezetőedző, Ricardo Moniz szerint is Európa színpadára való a csapat. Nagy örömömre szolgált a minap a Nemzeti Sportban is azokat a véleményeket olvasni, melyek szerint az erőt a csapatból csak egy erős ellenfél hozza ki, így a legjobb döntés volt ezen a spanyolországi tornán részt venni. Végre nem azok voltak többségben, akik szerint merjünk kicsik lenni, akik a magyar válogatott barátságos meccseire is legszívesebb a Lichtenstein, Vatikán, Andorra hármasból választanának ellenfelet, és ezt meg is magyarázzák, hiszen most a gyakorlás és az önbizalom növelése a cél, meg aztán kár lenne egy pofonba beleszaladni... Hát persze.
Kommentek: 8 komment
Írta: a_fater 2012. máj. 22. 17:30
Ma este, három nappal a Bayern München bukott BL-döntője után újra mérkőzés lesz az Allianz Arenaban, ahol egy barátságosnak szánt összejövetel erejéig a holland válogatottat fogadják Müllerék. Joggal merül fel a kérdés, hogy erre ugyan mi szükség van, de az összecsapás anyagi motivációit az Oranje blog már elmesélte. Én inkább emlékeztetnék egy 1978-as meccsre, amikor az Ajax és a Bayern München azért játszott egymás ellen, hogy elbúcsúztassa minden idők egyik legnagyobb játékosát, Johan Cruyffot. Mondjuk úgy, nem lett belőle gálameccs, és ennek megállapításához elég az eredményt mengéznünk.

Bizony, a Bayern egy nyolcast gurított az Ajaxnak. És hogy miért tettek ilyet a németek? Mert feldühítették őket.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. máj. 11. 15:00
Angol részről Vilmos herceg, az FA elnöke is bejelentette, hogy lemondja részvételét a 2012-es Európa-bajnokság ukrajnai rendezésű eseményein. Nem ő az első politikus, aki bojkotott hirdet a társrendező országgal szemben, de mivel mindezt az angol labdarúgó szövetség fejeként teszi, távolmaradása talán fájóbb az ukránok számára, mint mondjuk Merkel asszonyé. Mint ismert, a diplomáciai feszültség oka az, hogy Julija Timosenko ex-miniszterelnököt bebörtönözték, és a hírek szerint őrzői emberi méltóságában is megsértették, és bántalmazták.

Nehéz ügy, amelyben nehéz állást foglalni (tetszettek volna akkor gondolkodni, amikor Ukrajnának adták a tornát, Kínának meg az olimpiát), így nem is teszem, inkább emlékeztetnék két korábbi, és egyértelműbb esetre.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 27. 13:45
Hát ennyi volt. Ennyi volt? Az biztos, hogy Josep Guardiola edzői pályafutásának első nagy korszaka véget ér ezzel a szezonnal, és hogy Barcelonában nekiállhatnak keresni valakit, aki megállhatja a helyét utódként. Nem lesz egyszerű, hiszen Pep távozásával egy olyan korszak ér véget, ahol négy szezon alatt összejött három bajnoki cím és két BL-győzelem – az FC Barcelona így lett a legmeghatározóbb, és mostanra talán a legmegosztóbb klub a világon. Guardiolának pedig igaza van, hiszen valahol a csúcson, vagy legalábbis annak közelében kell abbahagyni a dolgokat és új kihívást keresni, márpedig a Király-kupa döntője ott lesz lehetőségnek egy méltóságteljes búcsúra.

Aki most úgy gondolja, hogy Pep megfutamodott, éppen akkor, amikor Mou és a Real kezd újra naggyá válni, az téved. Azt ugyanis már jó ideje tudtuk, hogy Guardiola szerződése le fog járni 2012 nyarára, és azt is, hogy a szerződéshosszabbításért nem töri kezét-lábát. Nyilatkozatai is árulkodtak arról év közben, hogy ez lehet – egyelőre – az utolsó szezonja Barcelonában, szóval meglepetésként senkit sem érhetett a hír, legfeljebb sokan voltak, akik bíztak abban, hogy végül csak lesz új megállapodás.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2011. szept. 6. 9:22
Johann Cruyff, az FC Barcelona élő legendája szeret olykor megnyilatkozni, és ha valakire, hát rá érdemes odafigyelni, ha mond valamit. Az El Periodico de Catalunya lapnak tegnap adott nyilatkozatában a holland klasszis bizony nem rejtette véka alá véleményét az ősi rivális Real Madrid edzőjével, José Mourinhóval kapcsolatban sem. A portugál edzőnek a spanyol szuperkupán tanúsított viselkedéséről a következőket mondta:
"Ezt a rossz példát világszerte látják a kisgyerekek, és a Real Madrid semmit sem lép ez ügyben. Lehet, Mourinho magánemberként jó ember, és edzőnek is kiváló, de a világnak kifele mást mutat. Ez komoly probléma, mert a madridiak nagy hatással vannak az egész világra, ezért ilyen dolgokat nem kellene megengedniük maguknak. Persze, pechjük van, hogy egy ilyen erős Barcelona ellen kell állandóan bizonyítaniuk, de Mourinho ezzel kapcsolatos megszállottsága most már túlment egy egészséges határon."
Elolvasom »
Írta: a_fater 2010. dec. 4. 6:00
A labdarúgást számos politikai rezsim próbálta saját képére formálni, vagy eszközként felhasználni hatalmának stabilizálásához és a mindennapi propagandához. Sorozatunkban szemezgetünk a múltbéli rendszerek között, megpróbálva megérteni, hogy mi miért történt akkoriban. Ma az óceán túloldalára, Argentínára vetünk egy pillantást, ahol mindig könnyen forróvá válik a helyzet.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2010. dec. 3. 6:00
A labdarúgást számos politikai rezsim próbálta saját képére formálni, vagy eszközként felhasználni hatalmának stabilizálásához és a mindennapi propagandához. Sorozatunkban szemezgetünk a múltbéli rendszerek között, megpróbálva megérteni, hogy mi miért történt akkoriban. Mai írásunkban megnézzük, mi volt a helyzet Franco tábornok idején Spanyolországban.
Elolvasom »Kommentek: 13 komment





