Bő egy hónapja a magyar jégkorong válogatott az olimpiai előselejtező csoportban hazai pályán a hagyományaitól teljesen idegen módon fekete mezben játszott. Hogy miért? Mert a szponzor ezt kérte, hiszen állítólag a nagy magyar olajtársaság logója nem látszik a piros mezen. Tegnap a kézilabda Európa-bajnokságon viszont ebben a mezben szerepelt csapatunk:

Kérdés: látható-e, illetve összetéveszthető Rédei-Soós Viktória mezén a kis piros háromszög a Shell logójával vagy egy elsőbbségadás kötelező táblával?

Mindenesetre örülünk, hogy nem megoldhatatlan ez a kérdés sem, a lányoknak pedig azt kívánjuk, hogy Norvégia ellen minden sikerüljön, és ezzel is tegyék fel a koronát az eddig is kiváló Eb-szereplésükre.

Hajrá Magyarország!

Labdarúgó Európa-bajnokság, döntő:
Spanyolország–Olaszország 4–0

Heteken át záporoztak hozzám az érvek mindenfelől, hogy miért nem Spanyolország lesz a 2012-es foci Eb győztese, és sokszor úgy éreztem, hogy inkább az ellenszenv diktálta ezeket a bizonyos érveket, mint a racionalitás. Nincs csatáruk, a játékuk elvesztette a lendületet, sőt, a tiki-taka mindig is unalmas és lendülettelen volt, lám, a Barcelona is elbukott (mert négy szezon alatt csak két BL-győzelem jött össze...), ja és persze a spanyolok sosem játszottak szépen és jól, gólra törően meg főleg nem (Arséne Wenger szerint legalábbis). Egészen tegnap estig hallgathattuk ezeket az kritikákat, aztán jött egy olyan mérkőzés, amely önmagáért beszélt, és amelyen az Eb-cím sorsa egy félidő alatt eldőlt.

A labdarúgó Eb kezdetekor számos sarkos, és megfellebezhetlennek tűnő véleményt hallottam egyes csapatokról. Például azt, hogy Portugália morálisan széthullott, és Dánia ellen sincs esélyük, nemhogy a többiek ellen. Vagy azt, hogy Roy Hodgson kinevezése angol szövetségi kapitánnyá egy rossz vicc, és hogy nála bárki jobb lett volna. Most mindkét leírt társulat ott van a legjobb nyolc között, és nagyon úgy tűnik, hogy a morál is rendben van – főleg Angliában, ahol tavasszal még valóban nagy válságban volt a válogatott ezen a téren is. Hodgsonnal viszont kezdenek rendbejönni a dolgok.

Labdarúgó Eb, D-csoport
Anglia–Ukrajna 1–0

Tegnap annyi történt, hogy Anglia vezetett egy góllal, amikor az ukránoknak valahogy sikerült a gólvonal mögé juttatniuk a labdát, csak ezt éppen a magyar játékvezetői stáb egyetlen tagja sem volt képes észrevenni. A lapok szerint a Kassai név már lassan szitokszó lesz tőlünk keletre, de azért pont őt felelőssé tenni mindenért erős túlzás. Hogy miért, azt az alábbi kép is tökéletesen mutatja.

Bizony, amióta lassan a bírókkal együtt már három csapat van a zöld gyepen, már arra is van embere a játékvezetői stábnak, hogy a kapu közvetlen közelében az eseményeket kukkolja, és gólbíróként kb. 90 percenként egyetlen egyszer észrevegye, hogy bement-e a labda vagy sem. Kemény meló.

Az olasz focidrukkerek nem csak a catenaccióra és Andrea Pirlóra büszkék, hanem a világ egyik legpatinásabb versenyistállójára, a Scuderia Ferraria is. Vittek is egyet magukkal a lelátóra a cég legutóbbi, szuperkönnyű gyártmányából, bár ez ránézésre még a 850-es FIAT-ra is jobban hasonlít, mint mondjuk egy F50-esre.

 
Fotó: Associated Press

Még le se ment az összes csoportmérkőzés a labdarúgó Európa-bajnokságon, máris van hat csapat, amelyik biztosan nem lesz ott a negyeddöntőknél. Magyarország Eb-selejtező csoportjának továbbjutói egyelőre egyetlen szerzett pont nélkül állnak, és a velünk júniusban barátságos meccset játszó írek is csak egy szebb búcsúban reménykedhetnek már. Mégsem mondhatjuk, hogy kizárólag balszerencsét hozunk ellenfeleinknek, hiszen a csehek, akik a felkészülés során kikaptak tőlünk, a rossz kezdés ellenére túlélték a csoportkört. Következzen egy rövid és velős értékelés az eddig kiesettekről, szigorúan szubjektíven, betűrendben haladva.

Elérkeztünk az eddig remek Eb 10. napjához, amikor is a B, azaz a "halálcsoportnak" titulált kvartett közül két csapat búcsút inthet álmainak, és csomagolhat össze. No de, ki lesz ez a két csapat? Lehet akár a német is az egyik, persze ehhez rengeteg fordulatnak be kellene következnie. A legkisebb esélye a hollandoknak van továbbmenni innen, ennek ellenére én bízom a továbbjutásukban. Márpedig, aki innen továbbjut, az könnyen a négy között találhatja magát, ugyanis a papíron gyengébb görögökkel és csehekkel fog majd játszani. Ámde, korántsem érdemes leírni olyan csapatot, amelyik kiejtette az oroszokat.

Labdarúgó Eb, C-csoport
Spanyolország–Írország 4–0
Gólok: Torres (2), Silva, Fabregas

Régen az volt a spanyol labdarúgó válogatott egyik hiányossága, hogy nem nagyon voltak olyan játékosai, akik a hazai bajnokságon kívül játszva idegen földön is tapasztalatot szereztek volna. Amikor pedig a mostani, bombaerős csapat gyengéit keresték a szakírók, akkor azt mondták, hogy egy igazi, jó formában lévő befejező csatár hiánya okozhat gondot Vicente del Bosquénak. Szintén voltak, akik úgy gondolták (és ez a kérdés minket is megosztott), hogy Torres ezen az Eb-n nem fog maradandót alkotni, hiszen rém rossz másfél éven van túl Angliában. Aztán jött a csoportkör, és Spanyolország két meccs alatt a fenti állítások mindegyikére rácáfolt.

A spanyolok eddigi öt gólját az Eb-n három játékos szerezte: Cesc Fabrergas, Fernando Torres és David Silva. Ezen kívül mi a közös még bennük?

Labdarúgó Eb, B-csoport
Németország–Hollandia 2–1
Gólok: Gomez (2), van Persie

A holland foci nagy rajongójaként több okból is fájó volt látni a tegnapi mérkőzést, amely után azt kell, hogy mondjam, hogy az egy gólos különbség még hízelgő is Robbenékre nézve. Taktikai elemzésből biztos, hogy sokat olvashatunk majd ennek kapcsán, én most csak kiemelnék pár gondolatot abból, amit a Zonalmarking.net írt erről a meccsről. Az átlag focidrukker szemével nézve néha talán túl szárazan fogalmazó oldalon ugyanis a taktikai okosságok mellett most olyan, mindenki számára közérthető mondatokat is olvashattunk, amelyek világossá teszik, miért is voltak sokkal jobbak a németek a hollandoknál.

Labdarúgó Eb, C-csoport
Ukrajna–Svédország 2–1
Kijev, 64 290 néző

Adott egy ország, amelynek válogatottja társrendezőként ott lehet az Európa-bajnokságon, és amelyet mind politikailag, mind futballszakmailag, mind a szervezést illetően rengeteg kritika ér, ami nyilván akkor is bántó, ha van alapja. És adott ennek kapitánya, Andrij Sevcsenko, aki már 35 éves, aki az Eb után vissza fog vonulni, és akinek már a Milannál sem jött össze semmi az utolsó szezonjában, és már Kijevben sem számít első számú gólfelelősnek. Aki hetes mezben, kék karszalaggal most abban a városban vezethette övéit a svédek ellen, ahol a karrierje elindult, és amelynek klubjában véget is ér játékos-pályafutása. A himnuszok alatt talán még ő maga sem sejtette, hogy mindez azt jelenti: adott minden ahhoz, hogy a nap hősévé válhasson.

Várható volt, hogy az orosz csapat szereplése az ukrán-lengyel rendezésű Európa-bajnokságon rendészeti szempontból is tartogat kihívásokat, és Arsavinéknak át sem kellett ahhoz menni Ukrajnába, hogy Ilyvóban (németül Lemberg, oroszul Lvov, ukránul Lviv, én ugyan nem teszek igazságot) egymásnak essenek az ország két legnagyobb nemzetiségének képviselői. A csehek elleni 4–1-es győzelmet ünneplő orosz drukkerek ugyanis elhagyták a városban kijelölt szurkolói zónát, és szó-, majd ütésváltásba keveredtek néhány ukránnal. A rendőrség szerint ez az eset amúgy meg sem történt.

Gondolom a fenti mondatot ismételgető reklámra mindenki emlékszik. Én speciel akkor hallottam utoljára ezeket a szavakat, amikor az egyik Sziget fesztivál idején reggel ötkor a HÉV-en a bulizni induló fiatalok kinyitottak egy üveg tömény szeszt, meg felpattintottak néhány sziszegős zsemlét, és belevetették magukat a hajnalba. Az elmúlt hetekben nem is hittem volna, hogy engem meg majd a foci Eb tölt el ilyen lelkesedéssel, de most, hogy elkezdődik, és ma este a házigazdák mellett játszanak a vodkások és Európa legnagyobb sörfogyasztói is, egészen felpörögtem.

Más kérdés, hogy látunk-e rögtön a nyitónapon két igazán jó meccset. Valami azt súgja, hogy nem igazán, de a foci azért is a legjobb sportág, mert nem csak a papírforma borul sokszor, hanem néha minden egyéb, a játék látványosságával kapcsolatos várakozást is el lehet felejteni a kezdő sípszó után. Mi meg javíthatatlanok vagyunk, és mindig várunk valamit, mindig spekulálunk. Most is.

A labdarúgó Európa-bajnokság közeledtével mindenki fejében kavarognak a gondolatok, az agy tekervényein át tolonganak az emlékek, és az ember azon kapja magát, hogy mindig mindenről eszébe jut valami. Nem feltétlenül valami szakmai, inkább valami szigorúan szubjektív. A mai bejegyzés így inkkább egy asszociációs játék, mintsem egy átfogó elemzés, hiszen abból úgyis van elég. Inkább vegyük sorra, kik játszanak a mostani Eb-n, és hogy róluk ki, vagy mi jut kapásból eszünkbe. A változatosság kedvéért nem a csoportbeosztások szerint fogunk haladni, hanem betűrendben. Én elmondom, nekem mi ugrik be, aki pedig akar, az rákontrázhat kommentár formájában. Vágjunk bele!

Azt mondják mostanság, hogy a foci velejéig romlott, agyonbundázott, agyonadósodott üzletággá süllyedt, és ha tetszik, ha nem, ebben van némi igazság. Főleg azért, mert népszerűsége miatt ez a játék – legalábbis Európában mindenképpen – az adott országok, az adott gazdasági berendezkedés tükörképe, és már csak ezért sem lehet sokkal jobb a futball, mint az a valóság, ami körülveszi. Annyi a különbség, hogy a hitellufi máshol már 2008-ban kipukkant, a labdarúgásban meg nem, vagyis nem mindenhol. A hülyeség, mint olyan azonban a sport világában is dívik, és mindig nagyobb léptéket ölt. Most például azzal, hogy Paul, a csodapolip szerepét átveszi egy mentalista sertés és egy ukrán menyét. Csodálatos.

Hamarosan vége az iskolai időszaknak, kezdődik a nyár, illetve szökőévben járunk, ami csak egyet jelenthet: nyakunkon az Eb! Minden futballszerető ember hetek óta már csak erre vár, programját a sípszóhoz igazítja, s egészen a döntőig elkényesztetve érezheti magát. Ugye, mi sem jobb annál, mint Európa futballelitjét csodálni heteken keresztül. Igen, tudom, a legjobb az lenne, ha a magyar válogatott is kint lehetne az Eb-n, de sajnos már hozzászokhattunk ahhoz, hogy legfeljebb egy bíró képviseli hazánkat egy rangosabb megmérettetésben. Majd talán a következő Eb-n ott lehetünk, ugyanis akkor már nemcsak 16, hanem 24 válogatott is kijuthat a tornára. Ennek ellenére mi már Eb-lázban égünk, és szeretjük is megmondani a frankót, úgyhogy ennek tiszteletére a Ki a jobb? blog öt szerzője a hajtás után megválaszolja nektek a nyolc legfontosabb és legérdekesebb dolgokat érintő kérdéseket, nem véka alá rejtve szubjektív véleményüket. A kommentekben persze kíváncsian várjuk a ti gondolataitokat is, válaszoljátok meg a kérdéseket, mondjátok el, miben értetek egyet, s miben nem. Irány Lengyelország és Ukrajna!

A 2000-es Eb minden szempontból a kedvencem. Nem kell szuperlatívuszokkal, és különböző legekkel élnem, hisz aki látta, maximum megértően bólogathat, hisz ennyi drámát, komikus és kiakasztó momentumot kevés (általam és korosztályom által is látott) viadal hordozott magában. Ha nem lett volna olyan a döntő, amilyen, már a hollandusok szánakozva (vagy megfordítva: az olaszok ironikusan, mégis őszintén) kacagtató elődöntője is elég lenne ahhoz, hogy még szakállas vénemberként is felemlegessem az Euro2000-et, de a gall kakaskák, és a Fortuna úrasszony lábszárát csókolgató dzsigolók közötti kenyértörés örök időkre bevésődött a "Miért szeretem annyira ezt a hülye játékot?" megfelelő rovátkájába.

Annak idején Tsubasa kapitány kalandjait nézni is törést okozott futballszerető lelkemnek, de a japánokon ezúttal is túltett Kína egy reklámmal, amellyel a labdarúgó Európa-bajnokság közvetítéseit propagálja. Ránézésre fogalmam sincs, hogy mi köze Lengyelországnak és Ukrajnának, meg a focinak ahhoz, hogy a Westminster-palotát meg a Colosseumot rendezik le mindenféle lövöldözős baromarcúak, de remélem, nem az idei kínai külpolitikai törekvéseket mutatták meg nekünk – ha mégis így lenne, akkor nem biztos, hogy zavartalanul fogunk blogolni az Eb alatt.

A 2000-es Európa-bajnokságon Portugália aranygenerációjának jó esélye volt a döntőbe kerülésre. Az akkori válogatott erejét és tartását jól mutatta, hogy kétgólos hátrányból is fordítottak Anglia ellen, na meg az, hogy a gyengélkedő németek ellen a cserejátékosaik is elegendőek voltak egy 3–0-ás győzelemhez. Az elődöntőben aztán jött Franciaország, és jött Zinedine Zidane, aki az ezredfordulón volt a csúcson (elég csak a két évvel korábbi vb-döntőn fejelt góljaira visszaemlékeznünk). Most, 12 év elteltével is azt mondom, óriásit játszott a francia-portugál elődöntőn is.

Ahogy ezeket a képsorokat nézem, újra nosztalgikus érzésem támad, és nem, nem csak azért, mert akkor fiatalabb voltam.

Sokba fájhat a sportkocsmáknak az olimpia és a labdarúgó Európa-bajnokság eseményeinek közvetítése. A hírek szerint 50 ezer forinttól akár 950 ezer forintig is terjedhet az az összeg, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak kellene önbevallásos alapon befizetni, ha az illető hely nem akar később büntetést kapni azért, mert emberek sörözve élvezik a meccsnézést a bárpultnál. A hivatkozási alap az, hogy a közvetítések jogdíjai bizony nem voltak olcsók.

A visszás csak annyi a dologban, hogy "odafent" nem voltak mindig ilyen érzékenyek a jogíjakra fociügyekben.

Ma ismét a 2000-es Európa-bajnokságra emlékezünk. Fehérorosz barátom, Oleg Belanov, akit mi mindig csak Bélának becéztünk, egy igencsak izgalmas élménybeszámolóval jelentkezett – úgy látszik, élénken élnek még benne a 12 évvel ezelőtti emlékek. Most elmeséli, milyen élményben volt része a holland-olasz elődöntőn. A meccsen, amelyen az Eb-re vészmegoldásként kezdőkapusnak benevezett Francesco Toldo olasz nemzeti hőssé vált.

Képünk csak illusztráció, mert persze fényképezőgépet ezúttal se vitt magával Bélánk

A közelgő 2012-es Európa-bajnokságra készülvén a_fater azt találta ki, hogy írjunk az eddigi legjobb Eb-meccsekről egy-egy élménybeszámolót. Gondoltam bevállalom a legjobb Eb egyik legjobb meccsét. Minden korunkbeli (30 +/- 5 év) focibolond egyértelműen a 2000-es Eb-t jelölné meg a szubjektív legyen ön is milliomosban erre a kérdésre válaszul: ön szerint melyik volt a legjobb labdarúgó torna 1990 és 2010 közt?

Mai Eb-sztorinkkal visszautazunk 1996-ba, és visszakanyarodunk ahhoz az angol válogatotthoz, amely gond nélkül jutott tovább a csoportjából, ahogyan az egy rendező ország csapatától illik. Gazzáék aztán tizenegyesekkel túljutottak Spanyolországon is. Közben a németek Horvátországot ejtették ki, így az elődöntőben jöhetett az igazi presztízsharc, a történelem egyik legpikánsabb párosítása: Anglia–Németország.

A Wembleyben aztán 75 ezer szerencsés szurkoló olyan meccset láthatott, amelyet soha nem fog elfelejteni. Feszültség, 120 perc tömény izgalom, és egy mérkőzés, amelyet Puhl Sándor magabiztosan tartott kézben, hiszen mindössze három sárgát kellett kiosztania. Még mindig élesen élnek a képek: Gascoigne szögletét Adams közvetítésével Sherar fejeli a hálóba, aztán negyed órán belül egyenlítenek a németek. Basszus, kár írogatni, nézzük inkább meg!

Nagyon sajnáltam az angolokat. Ha Paul Gascoigne lába egy mérettel nagyobb, akkor tán nem is kell tizenegyeseket lődözni, hiszen akkor elérte volna azt a fránya labdát a hosszabbításban (sajnos ez kimaradt a fenti videós összefoglalóból, de gondolom sokan emlékeznek rá).

Emlékszem, 2008-ban hivatalosak voltunk akkori barátnőmmel egy esküvőre, és egy perccel azután, hogy elfogadtuk a meghívást, eszünkbe jutott, hogy a C-csoport első helyezettje és a D-csoport második helyezettje fog aznap negyeddöntőt játszani. És, mivel értettünk a focihoz, meg voltunk győződve róla, hogy nagy valószínűséggel Hollandia megnyeri a csoportját, Oroszország pedig másodikként jut tovább. Annak tudatában pedig, hogy ő az oroszoknak szurkolt, én pedig az Oranjénak, már csak Murphy törvénykönyvének ismeretében tudtuk, hogy ez már biztosan így is lesz.

Emlékszem a pillanatra, amikor a lagzin a násznép fociszerető részével összekacsintva a megfelelő pillanatban kihúztunk a tévéhez, aztán nem sokkal később megnyugodtunk, mert a vőlegény is ezt tette. Szerintem helyesen cselekedett, mert 120 perc tömény izgalom várt rá, amelyet sosem felejt el, és amelyet most nagyon összesűrítünk itt nektek:

Igen, ez volt az a meccs, ahol ha nem is könnyen, de Guus Hiddink az oroszok kapitányaként kiütötte hazája válogatottját az Európa-bajnokságról.

Sokan rettegtek attól a múlt században, hogy 2000-ben majd eljön a világ vége. Aztán nem történt semmi, azon kívül persze, hogy Németországnak majdnem eljött. Minden idők talán legrosszabb Nationalelfje volt az, amelyik a holland-belga rendezésű Európa-bajnokságon égette magát a torna legöregebb keretével, pedig volt közöttük egy-két klasszis spíler. Hogy kik is? Idézzük fel ezzel a videóval.

Spílerek ide vagy oda, Németország egy Románia elleni 1–1-es döntetlennel kezdett, mégpedig a sikeres török integráció első fecskéjének, Mehmet Schollnak a góljával. Akkor még nem sejtették, hogy ez lesz csapatuk egyetlen szerzett gólja és egyetlen szerzett pontja a tornán.

Angol részről Vilmos herceg, az FA elnöke is bejelentette, hogy lemondja részvételét a 2012-es Európa-bajnokság ukrajnai rendezésű eseményein. Nem ő az első politikus, aki bojkotott hirdet a társrendező országgal szemben, de mivel mindezt az angol labdarúgó szövetség fejeként teszi, távolmaradása talán fájóbb az ukránok számára, mint mondjuk Merkel asszonyé. Mint ismert, a diplomáciai feszültség oka az, hogy Julija Timosenko ex-miniszterelnököt bebörtönözték, és a hírek szerint őrzői emberi méltóságában is megsértették, és bántalmazták.

Nehéz ügy, amelyben nehéz állást foglalni (tetszettek volna akkor gondolkodni, amikor Ukrajnának adták a tornát, Kínának meg az olimpiát), így nem is teszem, inkább emlékeztetnék két korábbi, és egyértelműbb esetre.

Mivel a holland válogatott mindig is a kedveceim közé tartozott, az Eb-sztorik mai fejezete nem itt, hanem a csapat hivatalos Népsport blogján, az Oranje blogon olvasható. Jó nosztalgiázást mindenkinek!

Az 1996-os volt az első olyan Európa-bajnokság, amelynél már felmerült bennem az igény, hogy minden mozzanatát végig kövessem. Tizennégy évesen nem fogalmazódott meg bennem igény arra, hogy idegen országok közül kedvencet válasszak magamnak. Inkább egy-egy szimpatikus csapat mellett tettem le a voksomat. Így esett választásom – először és utoljára egy nagy nemzetközi tornán – Anglia válogatottjára. A taktikai fegyelmezettségük fogott meg, na meg az, hogy a szorgos McManaman és a hatékony Shearer és a van egy olyan fineszes játékosuk, mint Paul Gascoigne (gyerek voltam még, meg a házigazdákkal is könnyen szimpatizál az ember, szóval az esetleges túlzásokat nézzétek el).

A torna nyitómeccsét csak 1–1-re sikerült hozniuk Svájc ellen, de aztán jött a Skócia elleni rangadó, amelynek második gólját sokan soha nem feledik majd:

Két meccs után négy ponttal állt tehát Anglia a csoportban, és a teljes morális válságban lévő holland csapat ellen adott volt a lehetőség ahhoz, hogy történelmi sikert arassanak Sheringhamék. Megtették.

A labdarúgó Európa-bajnokság közeledtével gondoltam, hogy egy-két régi nagy meccs felidézésével segítem a ráhangolódást az ukrán-lengyel rendezésű 2012-es tornára. Mivel eddigi életem során a legjobban a 2000-es Eb nyűgözött le, az első mérkőzést innen vettem.

Emlékszem, a szóbeli érettségi előtti estén édesapámmal az Anglia–Portugália csoportmeccset néztük. Az akkori portugál csapat nagyon szimpatikus volt nekem, így nem voltam boldog, amikor Scholes befejelte az angolok vezető gólját. Aztán amikor már 2–0-ra vezettek Beckhamék, akkor apukámmal egymásra néztünk, és azt mondtuk: ez baromira irreális, nem létezik, hogy egy ilyen gyenge ellenfél verje Figóékat, még bőven van idő arra, hogy a jobb csapat ezt helyrehozza. És lám, ez történt.

Eltelt tizenkét év, de ezt a meccset nem feledjük

Ha DHP közvetíti az labdarúgó Eb-t is, vélhetően nagyon rossz lesz a hangulat, de ne csüggedjetek: a Ki a jobb? blog megtalálta a megoldást az unalmas meccsekre:

1) Bekapcsolod a meccset

2) Lehalkítod a tv-t

3) Berakod a következő cédét: Elolvasom »

Most már az EHF honlapját látogatók is tudhatják, hogy egyrészt, a magyar szurkolók a leglelkesebbek között vannak, másrészt a magyar lányok a leghelyesebbek a világon, így ez Újvidéken sem lehetett másként, ahol tegnap kézilabda válogatottunk döntetlent játszott az oroszokkal.

Hajrá Magyarország!

A mai nappal megkezdődött, és egészen március 31-ig tart a regisztráció az UEFA hivatalos honlapján a 2012-es Eb-re, amelyet Lengyelország és Ukrajna rendez, és amelyre még akár kijuthat hazánk nemzeti tizenegye is (fogalmazzunk úgy, egyelőre jól állunk, de a neheze csak most jön). Akár kijutunk, akár nem, gondolom sokan kimennének néhány meccsre, hiszen Lviv (Lemberg) vagy Wroclaw nincs annyira messze. Ennek örömére most néhány infót megosztok a jelentkezni vágyókkal.