Mihály Árpád címkével ellátott posztok 
Írta: a_fater 2013. ápr. 22. 12:00
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország–Japán 1–0
Papp László Budapest Sportaréna, 7647 néző
Örökös magyar betegség, hogy sokan a sikert csakis azonnali eredményekben tudják mérni, de azokból is csak a legjobbakban. Jégkorongra lefordítva ez a feljutás-centrikusságban nyilvánul meg, azaz a 2008-as szapporói csoda után a sportágra csak évente egyszer ránéző közvélemény azt várja el, hogy hokisaink ismét csatlakozzanak az elithez. Kevesebbel nem érik be. Aztán, ilyen elvárások mellett egyesek el is felejtik azt, hogy átalakulóban lévő válogatottunktól igenis nagy siker a szombaton megszerzett bronzérem. Volt mit ünnepelnünk.

A fotóért köszönet Petrának!
Pláne azok után, hogy az örökös károgók már a vb előtt azzal jöttek, hogy nem hogy a feljutásról nem beszélhetünk, hanem egyenesen a kiesés elkerülése lehet csak a célunk, és nagyon kapaszkodni kell, ha nem akarunk az első divízió B-csoportjába zuhanni. Bármennyire is ijesztően indult a szezon, ennél sokkal jobb a jelen helyzet!
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2013. ápr. 18. 10:30
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Kazahsztán – Magyarország 1–2
Papp László Budapest Sportaréna, 7863 néző
A Korea elleni fiaskó legalább arra jó volt, hogy végre mindenki tisztában lett a következőkkel: minden meccset végig kell hajtani, és mindenképpen kell egy bravúr a kazahok és / vagy az olaszok ellen ezen a hokivébén. Még szerencse, hogy egyetlen elrontott harmad nem szegte sem a játékosok, sem a szurkolók kedvét, és öröm volt látni tegnap a feliratot az arénában: "Mi hiszünk bennetek!".

A fotó készítője Stiller Ákos, forrása az IIHF hivatalos honlapja
Mi pedig a lelátó túlsó végén állva eldöntöttük, hogy nem fogunk leülni a meccs alatt sem, és mindenkit arra buzdítunk, hogy akármi is történik a jégen, a szurkolásban sem lehet lankadás egyetlen percre sem. Mert ha mi a maximumot várjuk tőlük, ők is kapják meg azt tőlünk. Bár igazából ez a csapat annyira a szívemhez nőtt egy évtized alatt, és annyira eggyé vált a táborral, hogy nincs már "mi" és "ők". Már csak mi vagyunk. Együtt sírunk, együtt nevetünk.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. ápr. 15. 15:41
Divízió I-es jégkorong világbajnokság
Magyarország–Japán 5–1
Ljubljana, Arena Stozice, 1500 néző
Az idei hokivébé első meccsének közvetítése előtti beharangozót nézve úgy tűnt, mintha kicsit önsorsrontók, kicsit pedig túlzottan múltba révedők lennénk. Persze, hogy kell azzal foglalkozni, hogy Szuper és Hetényi távollétében hogyan állja meg a helyét a csapat kapusposzton, és Palkovics Krisztián hangját is jó volt hallani, de azt már egy kicsit túlzásnak tartom, hogy a sokunk számára rendkívül lesújtó emléket jelentő Olaszország elleni meccs képsoraival kezdődött a műsor. A mai mérkőzés végül legmerészebb álmainkat is felülmúlta, és bebizonyította, hogy most felesleges a múltunkkal foglalkozni, mert fiataljainkkal egy nagyon szép jövő képe sejlik fel.

Talán jelképes ereje is van annak, hogy mai első gólunkat is egy fiatal, Magosi Bálint szerezte, akinek ráadásul már így is van nemzetközi rutinja, és aki már a Fehérvár első sorába is befért az EBEL-ben. Amikor aztán nem sokkal később Horváth Balu is betalált, majd rögtön összeszedett egy kiállítást, már megnyugodhattunk, és azt mondhattuk: legalább élesben is lehet gyakorolni az emberhátrányt, hiszen ez is jól jöhet még. Japán ellen ezzel sem volt gond.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 23. 21:37
EBEL rájátszás, nyolcaddöntő, harmadik mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 8–1
A párharc állása 2–1 a Fehérvár javára
Az osztrák bajnokság (igen, végül is az EBEL összes csapata a Monarchia egykori területéről nevezett be) rájátszásában a Fehérvár az Olimpija Ljubljanát fogta ki, és a mai napig egy fölényes hazai győzelem, és egy szoros vereség volt a mieink mérlege a párharcban. A mai mérkőzés előtt az borzolta a magyar kedélyeket, hogy végül két szlovén játékvezetőt delegáltak a meccsre. Igaz, ebben a sportágban vezetett már kanadai bíró olyan olimpiai döntőt, ahol az USA és Kanada legjobbjai csaptak össze, de most nem olimpiáról, csak az Olimpijáról volt szó. Végül úgy alakult, hogy egyáltalán nem kellett a bírókkal foglalkozni. Ahogy Léderer Ákos mondta, fesztivált láthattunk a jégen – különösen jó ezt hallani a Csoda a jégen című film apropóját adó szovjet-amerikai meccs 32. évfordulója után két nappal.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 19. 20:00
EBEL rájátszás, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 7–2
ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3500 néző
A 2011/12-es rájátszás első mérkőzésén fogadta ma a Fehérvár az Olimpija Ljubljana csapatát. Azt a csapatot, amely az alapszakaszban még jobbnak bizonyult, a középszakaszban viszont csak a felsőház utolsó helyén végzett. A meccs előtt így morfondírozhattunk azon, hogy vajon megfordult-e a helyzet 2012-ben, vagy csak mostanra tartalékoltak a szlovének, esetleg arra is gondolva valamiért, hogy jobban járnak, ha ellenünk játszanak. Most már biztosan nem gondolják így.
Elolvasom »Kommentek: 7 komment
Írta: a_fater 2012. febr. 5. 20:17
EBEL jégkorong liga, középszakasz, 7. forduló:
Sapa Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3–3
A mérkőzést szétlövéssel a Fehérvár nyerte
Végre bebizonyította az időjárás, hogy Magyarországon is létezik igazi tél, és végre ismét rangadót láthattunk a fehérvári jégen, hiszen a Red Bull Salzburg ellen mindig presztízscsatát játszanak a mieink. Ezúttal az idén megszokotthoz képest megvariálta Primeau mester a sorokat, hiszen Vas és Ladányi mellé Sofron helyett a jó formában lévő Mihály Árpi neve került fel, míg a mostanság a centerposzton Láda Balázs ismét a hátvédként kapott szerepet. A legtöbb szó viszont nem róluk esett, hanem a salzburgiak kapusáról. Nem más, mint Marty Turco védte ugyanis az osztrák hálót.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2011. dec. 26. 22:23
EBEL jégkorong liga, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19–HC Orli Znojmo 4–1
Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3370 néző
Blogunktól ott volt: MZ/X és a_fater
Ha valaki az eredményre pillantva azt hinné, hogy könnyen hozta a mai meccset a Volán az Erste Bank Liga egyetlen cseh csapata ellen, akkor ki kell ábrándítanom. Mert, habár már az első percben is tisztán lőhetett kapura Vas Márton, Kacetl magabiztos védése után nagyon sokáig bevehetetlennek tűnt a vendégek kapuja. A mieinknél hátul ezúttal Bálizs Bence kapott szerepet, és eleinte úgy tűnt, hogy ő is lehúzta a rolót.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2011. dec. 22. 23:19
EBEL jégkorong liga, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19–Medvescak Zagreb 2–3
Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3480 néző
Blogunktól ott volt: MZ/X, Harryjános és a_fater
Kicsi, de lelkes drukkercsapatunk régen volt már Fehérváron hokimeccsen, ezért úgy döntöttünk,hogy most gyorsan kétszer is elmegyünk: először a mai napon, aztán majd Karácsony második napján, csak hogy teljes legyen az ünnep. Sajnos a mai meccs nem sikerült jól, sőt, az első harmadot a legjobb lenne elfelejteni, de annyival legalább vigasztalhatjuk magunkat, hogy láttuk Orbán Attila karrierjének első EBEL-gólját.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek





