Montreal címkével ellátott posztok 
Írta: a_fater 2013. máj. 6. 14:00
Ha egyetlen képpel kellene jellemezni a kanadai hokisok bunyóhoz való hozzáállását, akkor a Habs és a Sens hétvégi meccsén készült fotóval tenném azt. Íme egy jelenet az összesen 236 perc büntetést hozó meccsről, amelyet amúgy 6–1-re az ottawaiak nyertek:

Fotó: Sports Illustrated
A mérkőzés során az egyik fogát elvesztő újonc, Jean-Gabriel Pageau csak annyit fűzött mindehhez, hogy "beteszem majd a párnám alá, és meglátom, mi történik". Igaz, a fogtündér neki már most elhozta az egyik legszebb ajándékot, hiszen húsz évesen NHL-karrierje első mesterhármasát szerezte. Elmondása szerint a nevét skandáló szurkolók lelkesedése is extra motivációt jelentett számára, és semmi esetre sem akart csalódást okozni azoknak, akik ennyire szeretik.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2013. ápr. 12. 11:30
Az egy dolog, hogy az NHLPA éppen a napokban hangsúlyozta, hogy az eddigieknél komolyabban akarják felvenni a homofóbia elleni küzdelmet, de amit Steve Ott próbált meg bevetni az ellenfél kizökkentése érdekében, az egy kicsit talán mégis túlzás. A buffalói játékos a Habs elleni meccsen egy bulinál megpróbálta megnyalni ellenfelét. Talán mindenki jobban járt azzal, hogy az akció sikertelen maradt.
Írta: a_fater 2012. jan. 19. 10:40
A Montreal Canadiens tegnap csalódást keltő játékkal kapott ki hazai jégen a Washington Capitalstól. A vendégeknél ezúttal Neuvirth húzta le a rolót, így most már neki is, és a másik washingtoni kapusnak, Vokounnak is két shutoutja van ebben a szezonban. Mindez azért is lehet fájó a Habs-drukkerek számára, mert csapatuk 31 alkalommal lőtt kapura a meccsen, míg a Capitals csak 16 lövésig jutott, de ha Ovecskinék továbbra is ilyen pontosan céloznak, enyni bőven elég is lesz nekik a győzelmekhez. Azért a Montreal is megmutatott valamit a kanadai virtusból, ha már a góllövés nem ment ma nekik.
National Hockey League, alapszakasz:
Montreal Canadiens–Washington Capitals 0–3
Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2011. júl. 1. 8:50
A tegnap még eltűntnek nyilvánított Jaromir Jagr már Amerikában van, sőt, szerda estére megérkezett New Yorkba, csak éppen ügyes-bajos dolgaival volt elfoglalva. Hogy ez közelebbről mit jelent, azt mi nem tudhatjuk, ám ügynöke, Petr Svoboda úgy viselkedik, ahogyan egy, az árat felverő menedzsernek viselkednie kell. Elmondása szerint csütörtök este beszélte át a cseh klasszissal az előtte álló lehetőségeket, mert természetesen nem a Pittsburgh Penguins a csatár egyetlen kérője.
Persze, az egyetlen kézzel fogható konkrétum az, hogy a pinvinek egy évre szóló, kétmillió dolláros szerződést ajánlottak a csatárnak, de a hírek szerint a Detroit Red Wings, a Montreal Canadiens és a Philadelphia Flyers is fokozott érdeklődést mutat iránta. A pennsylvaniai és a michigani klub menedzserei ráadásul nem győznek egymásra licitálni nyilatkozataikkal, hogy mennyire fontos lenne nekik Jagr, ám itt jön a képbe Svoboda, aki mindezek után kijelenti: "Sokkal több csapattal tárgyalunk, mint amennyiről eddig a hírekben szó volt. Nekünk nem sürgős megegyezni bárkivel."
Persze, a Pittsburghnél a general manager, Ray Shero határozottan kijelentette, hogy őket ilyen dumával nem lehet túszul ejteni, még akkor sem, ha Jagr igazi ikon a pingvinek számára. Az viszont már szinte biztos, hogy a 68-as mindenképp az NHL-ben folytatja, hiszen Svoboda szerint "van nyitott lehetőség a KHL-ben is, de azzal csak akkor foglalkoznánk, ha itt Amerikában borzalmasan rosszul kezdenének alakulni a dolgok".
Ajánlott olvasmány: tények és pletykák a Spíler blogon
Kommentek: 1 komment





