Pirelli címkével ellátott posztok 
Írta: a_fater 2011. aug. 2. 10:30
Sokan kérdezik meg évről évre, hogy minek járok ki egyáltalán a Hungaroringre, amikor az autóversenyzés tipikusan az a sport, amit a tévéből jobban lehet látni. Szoktak még jönni azzal a tévhittel is, hogy a helyszínen eleve követhetetlen minden, meg hogy hamar meg lehet unni, de erre is azt kell mondjam, hogy tizenegy éve nem unom, sőt, idén jobban szórakoztam, mint az elmúlt pár évben. Mivel a sportág mégiscsak belőlünk, szurkolókból él, érdemes egy ilyen hétvége után összefoglalni, hogy a drukker szemszögéből milyen is volt a 26. Magyar Nagydíj. Következzen hát pár kép és pár gondolat, szurkolói szemmel, és a lehető legszubjektívebben.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: a_fater 2011. febr. 21. 15:27
Egyes források szerint 1898. február 18-án, az anyakönyv szerint pedig 20-án született Enzo Ferrari (édesapjának nem a hivatalba rohanás volt azon a héten a legfontosabb dolga), mindenesetre ebből az apropóból múlt hét pénteken a Ferrari hivatalos honlapján megjelent egy interjú fiával, Piero Ferrarival, akinek szavait most pár nap késéssel magyarra fordítva osztjuk meg veletek.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2010. dec. 9. 6:00
Jövőre a Bridgestone-t a Pirelli váltja a Formula-1-ben, így talán érdemes egy kicsit megismerni a híres olasz gumigyár múltját, hogy tudjuk, kik is jönnek most be újra a száguldó cirkusz világába. Utazzunk is el gondolatban a XIX. századi Milánóba, és nézzük meg, hogyan is lépett Giovanni Battista Pirelli a nagysághoz vezető útra!
Elolvasom »





