1993-ban bizony még más volt a világ. A magyar válogatott szövetségi kapitányát Puskás Ferencnek hívták, és Urbán Flóriánnak is volt még bajsza (arról nem is beszélve, hogy akkor még támadó középpályás volt). Az íreknél pedig még Roy volt a Keane, és nem Robbie, akit ma este láthatunk majd akkori kapitányunkról elnevezett stadionunkban. Addig is nosztalgiázzunk egy kicsit, hozzátéve, hogy az akkori végeredménnyel most is kiegyeznénk.

Update: kispesti kolléga hívta fel a figyelmet arra, hogy akkori kezdőcsapatunkban hét olyan játékos is volt, aki akkoriban vagy később középhátvédként szerepelt klubjában.

Nagy vitát kavart Tarlós István ötlete, amely szerint Budapest valamelyik tere a jövőben viselhetné az Elvis Presley tér nevet. Sokan üdvözlik, hogy végre egy XX. századi sztárról is elneveznének valamilyen közterületet, mások pedig felvetik, hogy akkor miért nem egy magyar híresség emléke előtt tisztelgünk. Persze, ekkor jönnek azok, akik szerint nincs is nekünk XX. századi sztárunk, ám nekik nagyon, de nagyon nincs igazuk.

Barátságos labdarúgó mérkőzés
Magyarország – Litvánia 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion

Pontosan 4 évvel ezelőtt, 2006. november 17-én távozott sorainkból Puskás Ferenc, a 2004-ben az UEFA által „az elmúlt fél évszázad legjobb játékosának” nevezett világhírű magyar labdarúgó. Emlékét a magyar szurkolók mind a mai napig szívükben őrzik; a Száguldó Őrnagyról külön az erre a meccsre készített drapériával emlékeztek meg. Emlékszem, amikor 2007-ben New Yorkban jártam, és a metró aluljárójában egy afroamerikai hajléktalan elegyedett szóba velem, miután elmondtam neki, hogy Magyarországról jöttem, rögtön két nevet mondott: Gábor Zsazsa és Puskás. Furcsa érzés volt. Isten nyugosztalja Pancho-t.