Akit csak egy kicsit is érdekel a sportok világa, alighanem hallott már arról, hogy az egykori NDK sikerei még a legenyhébb megfogalmazás szerint is gyanúsak. Már a nyolcvanas években egyértelmű volt mindenki számára (még a szocialista országokban is!), hogy a keletnémetek orrba-szájba doppingolták a sportolóikat. Ezt a témát fogjuk most részletesen körüljárni.

Erősen ajánlom az alábbi filmet, ez volt a fő forrásom, a Franke-Beredonk cikk mellett (a harmadik szöveg, amiből sokat vettem át, az ez, igaz a pontossága nem mindig volt meggyőző):

Mivel több, mint háromnegyed órás, ezért a sietős olvasók kedvéért röviden összefoglalnám a lényegét, pár kiegészítéssel.

Mottó: Doppingszereket sajnos minden országban szedtek egyes sportolók. Doppingoltak keleten, doppingoltak nyugaton, sőt még Magyarországon is. Doppingoltak a múltban, doppingolnak a jelenben, és valószínűleg még ezután húsz évvel is lesznek kínos lebukások. Az NDK-s ügy azért páratlan, mert soha nem fordult még elő, hogy egy országban ilyen szinten intézményesítve legyen a doppingszerek használata.

A hokivébé közvetítései során visszatérő téma volt a regenerálódás kérdése, hiszen válogatottunk hét nap leforgása alatt öt mérkőzést játszik. Ráadásként a mieink megkapták, hogy a két legnehezebb és leghajtósabb meccs, a szlovénok (szerda 20:00) és az osztrákok (csütörtök 16:30) elleni között még egy teljes nap sem telt el, így abszolút kritikus kérdést jelentett az, hogy a köztes idő miként telik el. A beszámolók szerint, mivel enni is csak meccs után lehet normálisan, és a felélénkült keringés és a pörgő agy is nehezíti az elalvást, bizony jó ideig eltartott, mire álom jött a mieink szemére. Pedig kevés sport van, amely olyan intenzíven terheli meg extrém rövid idő alatt is a szervezetet, mint a jégkorong. Ha átrágod magad az alábbi szösszeneten, akkor a végére megtudhatod, miért tarják a profik jó ötletnek a szobabiciklizést egy kimerítő tétmérkőzés után.