Sajnos nagyon sok világklasszis sportoló haláláról kell beszámolnunk idén ősszel. Tegnap elhunyt Joe Frazier nehézsúlyú ökölvívó világbajnik is, aki 1971. március 8-án történelmet írt azzal, hogy egyhangú pontozással legyőzte az addig veretlen Muhammad Alit. A média által Frazier legnagyobb meccseként emlegetett meccsről természetesen címlapon számolt be a Sports Illustrated is. Ezzel a képpel búcsúzunk most a nagy bajnoktól.

Elolvasom »

Labdarúgó NB I, 15. forduló:
Ferencváros–Paks 0–0
Albert-stadion, 9000 néző

Albert Flóriánt ma több százan kisérték el utolsó útjára az Óbudai temetőben, a róla elnevezett stadion mellett pedig egész héten ezrek emlékeztek rá és gyújtottak érte gyertyát. A Ferencváros mai, Paks elleni bajnoki mérkőzése előtt csendben és bensőséges hangulatban emlékeztek a Császárra, és ezekben a pillanatokban a szurkolók is érthető módon sokkal csendesebben és ünnepélyesebben viselkedtek a szokásosnál.

A Himnusz elhangzása után aztán már szólt a Hajrá Fradi, és az este méltóságának megőrzéséhez az is hozzájárult, hogy ezúttal mi szurkolók is mind a szebbik arcunkat mutattuk. Nem gyaláztunk más csapatokat, nem szitkozódtunk kórusban a sajátjaink hibái után, hanem csak a Ferencvárost és Albert Flóriánt dicsőítettük, mert ilyenkor ezt kell tenni. Sokan voltak kint a meccsen olyanok is, akik már rég nem láttak élőben magyar bajnokit, így a csapat előtt adott lett volna a lehetőség arra, hogy a mostani nyerő szériát jó játékkal folytatva maga mellé állítsa őket is.

Hatalmas veszteség érte hétfőn a magyar labdarúgást, hiszen egyetlen aranylabdását, Albert Flóriánt veszítette el. Számos megemlékezést olvashattunk róla a napokban, és olyan megrendítő nyilatkozatokat hallhattunk, mint a könnyeivel küszködő Mészöly Kálmánét. Mi, az ifjabb generáció tagjai már nem látthattuk élőben játszani, így pályafutásáról sem tudnánk úgy írni, mint azok, akik az ő cseleit láthatták a Ferencváros és a válogatott meccsein. Így én inkább arról a pár személyes élményről írnék, ami engem ért az elmúlt évtizedekben a Császárral kapcsolatban, mert hála Istennek, ilyenek is vannak.

Marco Simoncellit ma eltemették, és ravatalánál ezrek rótták le kegyeletüket. A rajongók világszerte szeretnének a maguk módján méltó módon elbúcsúzni tőle, és számos videómegosztó oldalon találunk róla jobbnál jobb összeállításokat. Ahogy az lenni szokott, ki pozitívumként, ki rossz tulajdonságként élte meg agresszivitását, de abban talán mind egyetértünk, hogy a versenysportban a nagyság velejárója, ha valaki nem tűri a megalkuvást.

Az ember ilyenkor úgysem talál megfelelő szavakat, ezért mi is szavak helyett inkább Luciano Ligabue gyönyörű dalával búcsúzunk. Isten nyugosztalja Marcót.

Számos sportoló és versenyistálló mellett a Ferrari is részvétét nyilvánította Marco Simoncelli hozzátartozói iránt. Az elnök, Luca di Montezemolo a következőket mondta a tragikus körülmények között elhunyt olasz motorosról:

"Nagyon szomorú lettem a halálhíre hallatán. Az idei évben mutatott gyorsasága, tehetsége és elszántsága nagy hatással volt rám. Kvalitásai Gilles Villeneuve-re emlékeztettek, és most a sors különösen kegyetlen módon kapcsolja össze élettörténetüket. Az egész Ferrari-csapat nevében osztozok Marco családjával a fájdalomban."

Stefano Domenicali, az F1-es istálló csapatfőnöke nyilatkozatában kitért arra, hogy Dan Wheldon és Marco Simoncelli halála mindenkit kell, hogy emlékeztessen arra, hogy a technikai sportok mindig magukban fogják hordozni az ilyen tragikus balesetek esélyét. Domanicali üzent jóbarátjának, Fausto Gresininek is, akivel egy városból, Imolából származnak, és aki a Gresini Honda MotoGP csapat menedzsereként  nagyon kemény időket él most át.

Tegnap Ben Spies bejelentette, hogy habár az Ausztrál Nagydíjon elszenvedett sérülése után újra maximális elszántsággal vágott neki a motorozásnak, az edzéseken szerzett tapasztalatok után bölcsebbnek látja kihagyni mind a mai versenyt, mind a holnapi tesztelést Malajziában. Ma pedig bekövetkezett az, ami mindig benne van a levegőben, de mindig el akarjuk hinni, hogy ilyen már nem történhet meg: Marco Simoncelli a versenyen egy ütközés után életét vesztette.

Szörnyű tragédia érte a héten a nemzetközi hokivilágot. Szerdán a Jaroszlavlból Minszkbe tartó járat – fedélzetén a Lokomotiv Jaroszlavl hokicsapatával – nem sokkal a felszállást követően lezuhant. A balesetben 43-an vesztették életüket. A jaroszlavli területen háromnapos gyászt rendeltek el a sportolók emlékére, de velük együtt gyászol egész Oroszország is. Az áldozatok között számos idegenlégióst, közöttük három cseh válogatott játékost is találunk. Karel Rachunek és Jan Marek a tavaly VB-t nyert csapat tagjai voltak; Josef Vasicek pedig 2005-ben lett világbajnok a cseh jégkorong válogatottal.

A napokban hunyt el torontói otthonában 35 évesen Wade Belak, aki 549 NHL-mérkőzésen szerepelt 1994-es draftja óta. A mindig vidám hangulatú, a pályán kőkeményen harcoló játékos egyes források szerint saját kezével vetett véget életének, de a helyi rendőrség egyelőre szűkszavúan nyilatkozik a halálesetről. Akármi is történt, ismét gyászol a hokivilág. Az nhl.com honlap az alábbi videóval emlékezett Belakra:

Felesége egy közleményben meghatottan köszönte meg mindazt a vigaszt és támogatást, amelyet a sportágban érdekeltektől kapott a tragikus eset óta. Elmondása szerint Wade remek férj és apa volt, egy nagy ember nagy szívvel, akinek humora szinte fertőzően hatott és ragadt át mindenkire a környezetéből. Távozásával óriási űrt hagy maga mögött.

Rövid időn belül ő a harmadik jégkorongozó, akinek hirtelen és abszolút váratlan halálhíre rázta meg a világot, és rengeteg a kérdőjel ezeket az eseteket illetően.

Isten Veled, Wade!

1986 két dologról maradt emlékezetes, az elsőt januárban éltük át, akkora hófúvás volt, hogy elzárta a falunkat a külvilágtól. A másik nyár elején volt:  Irapuato. Irapuato a város, ami olyan mint a svájci frank, sokaknak csak rossz élmények kapcsolódnak hozzá, de csak kevesek tudják, hogyan néz ki élőben. Ez a Mexikó nem az a Mexikó volt, ahol 10 aranyat nyertünk. Három meccs jutott nekünk, de az első két percben kártyavárként omlott össze minden, amiben a nemzet bízott. Sok minden történt azóta a magyar futballban, de Irapuato örökre beégett mindenkibe, aki magyarként látta meg a napvilágot és kis érdeklődést mutat a futball irányába.  Irapuato szinonímája lett a kiábrándítóan nagy veréseknek. Én is használtam a krikett VB alatt Banglades buktájára, némileg erőltetett volt, de valahogy érzékeltetnek kellett, hogy az elődöntőre is esélyesnek tartott csapat mennyire fásult teljesítményt nyújtott.

Tegnap délután negyed 5 fele megtörtént a Giro d'Italia 4. halálos balesete fennállása óta. Sosem néztem kerékpárversenyeket mielőtt Belgiumba költöztem, itt viszont szembesülnöm kellett azzal, hogy itt még a csapból is ez folyik. Így hát belepislantottam tegnap az olasz versenybe, és jellemző, hogy pont akkor kapcsoltam be a tv-t, amikor Wouter Weylandtot próbálták újraéleszteni. Elképzeltem, hogy milyen érzés lehet ezt a barátnőjének nézni, aki pont szeptemberre várja közös gyermeküket...

Wouter Weylandt mindössze 26 éves volt. Ghent környékén született. Első komoly sikere 2008-ban volt, amikor megnyerte a Vuelta a Espana 17. szakaszát. Egyéb kisebb versenysikerek mellett tavaly megnyerte Circuit Franco-Belge 4. szakaszát. Szintén 2010-ben győzedelmeskedett a Giro d'Italia 3. szakaszában. A sors iróniája, hogy tegnap, 2011. május 9-én, ugyanez a szakasz egy része okozta a halálát. Amikor a Mezzango város közeli Passo del Bocco nevű lejtőn robogott lefelé, egy óvatlan pillanatban hátranézett, hogy elhelyezze magát a többiekhez képest. Ekkor a bal oldali pedál, vagy pedig a kormány bal oldala a falnak ütközött, ennek következtében Wouter elesett, az út másik oldalára sodródott, ahol szintén falnak csapódott.

Nem tudok golfozni, és nem értek a golfhoz. (Éppen ezért nem is szeretnék valami külföldi cikket lefordítani.) Összesen három név jut az eszembe, ha arra kérnek, hogy nevezzek meg egy golfozót: az egyikük Tiger Woods, a másikuk Jack Nicklaus és a harmadik Severiano Ballesteros. Szombat délelőtt szokás szerint átfutottam a BBC honlapját, ott akadt meg a szemem a híren, hogy 54 éves korában elhunyt Seve Ballesteros, a spanyolok világklasszis golfozója. Ballesteros neve még a 90-es évek elején-közepén égett be a tudatomba, amikor a műholdas csatornák megérkeztek Magyarországra és addig ismeretlen sportokkal ismerkedhettem meg. Szerény angol- és némettudásom ellenére két szót egyértelműen ki tudtam kódolni magamnak: "legend" és "genius". Ballesterost a kommentátorok mindig az előbb említett jelzőkkel illették. Manapság már könnyebben utána tudtam olvasni, hogy mit jelenthetett 1997-ben, amikor Seve vezérletével Európa legyőzte az USA-t a Ryder-kupán.

Ballesteros legenda, Ballesteros a világ vezető sportemberei közé tartozott a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek közepéig. Ballesteros összesen 91 bajnokságot, köztük 5 "major" bajnokságot nyert. Ballesteros a kontinentális Európa történetének legjobb golfozója volt. Ballesteros a golf halhatatlanja.

Kép: AP Photo/Dave Martin

Két éve hunyt el ifjabb Ocskay Gábor, Magyarország akkori legjobb jégkorongozója, aki egész életét kedvenc sportjának felemelkedéséért adta. Az emlékek még mindig élénken élnek bennünk, és soha nem fogjuk elfelejteni Kis Csicsót, akit még az ellenfél drukkerei is ismertek és elismertek, ahogy azt a zágrábiak által hozott transzparens is mutatja.

Minden fehérvári hokimeccsen hosszasan nézegetem ezt a drapériát   Ennél többet nem is tudok mondani, meg különben is, Spiller István már megtette. Kedvenc hokikapusunk cikkjét még nem sikerült egyben végigolvasnom, annyira felkavaró, és mégis a legszebb, amit valaha olvastam Gáborról.

Az UEFA Bajnokok Ligája minden férfi és női mérkőzésén héten a japán földrengés és cúnami áldozataira emlékeznek. Habár ott is sokan követik a  BL küzdelmeit, most az országban nagyon sokan már csak azért sem tehették, mert milliók maradtak áram nélkül a katasztrófa sújtotta területeken. Reméljük, hogy az üzenet azért célba ér. A képen az Inter japán játékosa, Juto Nagatomo üzen az otthoniaknak.

München, 1958. február 6. Napra pontosan 53 évvel ezelőtt szörnyű veszteség érte a Manchester United csapatát. A legendás Matt Busby vezette csapat repülőgépe a 3-3-as döntetlenre végződött belgrádi találkozó után szörnyű balesetet szenvedett. A gép üzemanyag utántöltésre Münchenbenben szállt le. A felszállásra meglehetősen mostoha körülmények között, két elhalasztott próbálkozást követően került volna sor. Ekkor következett be a tragédia.

Zavadszky Gábor halálának évfordulója előtt egy nappal, tegnap focizás közben vesztette életét Füzesabonyban egy 20 éves fiatalember. A híradások szerint az elhunytnak már kiskora óta szívproblémái voltak, de egyes források szerint meggyógyult, mások szerint pedig csak nem foglalkozott vele. Nem tisztünk igazságot tenni, de a fenti példa rendkívül szomorú, és sajnos a profi sport világából is olyan eseteket juttat eszembe, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténnie.

Zavadszky Gábor
Budapest, 1974. szeptember 10. – Limassol, 2006. január 6.

Válogatott középpályásunk 5 évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel, fájóan fiatalon, mindössze 31 évesen távozott tőlünk. Valamennyi korábbi klubja (Ferencváros, Dunaferr, MTK, valamint a ciprusi Apollon Limassol) saját halottjának tekinti. A "Ki a jobb?" blog Zava életének legemlékezetesebb mérkőzésével emlékezik meg a tehetséges középpályásról.

Életének 79. évében tegnap meghalt Polyák Imre olimpiai bajnok bírkózónk, a nemzet sportolója. Tokiói aranyérme mellett olimpiai ezüsttel és három világbajnoki arannyal gazdagította hazánkat az Újpesti Dózsa egykori kíváló sportolója. Visszavonulása után is tevékenykedett mind klubjánál, mind a válogatottnál edzőként és szaktanácsadóként. A Magyar Birkózó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.