Ki a jobb?

Iratkozz fel
Bemutatkozás

2013 januárja óta
Flag Counter
Facebook oldalunk
Rovataink
Friss kommentek
Archívum
Linkek


játékvezető címkével ellátott posztok 

A különbség
Írta: a_fater 2013. jún. 11. 9:45

Tegnap láttam a tévében egy interjút Szuper Leventével, amelyben kapuspályafutásával kapcsolatos sztorikról faggatták. Elmondta, hogy egy kicsit zizinek is kell lenni ahhoz, hogy az ember beleálljon olyan sebességű korongokba, amelyek a sportágban előfordulnak, és bizony néha történnek kellemetlen balesetek. Ilyen volt az, amikor nagyon rossz helyen találta el őt a korong, és hazánk legismertebb hokikapusa bevallotta, hogy ez vele is megesett. "Nagyon ciki volt, amikor öt-hatezer ember előtt percekig görnyedve és összekuporodva vártam, hogy az orvos tegyen valamit" – mesélte, rávilágítva arra, hogy egy hokijátékos alapvetően szégyelli az ilyen helyzeteket. Mindegy, Levente csak nevetett utólag az egészen, ahogyan ezek az NHL-játékosok is nevetnek a kemény ütközéseken:

Abban a pillanatban, amikor elhangzott, hogy mennyire ciki ez egy hokisnak, szerintem sok ezren gondoltak még arra, amire én: van egy sportág, amelynek játékosai akár nyolcvanezer néző előtt sem szégyellnek fetrengeni. Még akkor sem szégyellik, ha amúgy hozzájuk sem értek.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Mussolininek köszönhetjük a mostani Serie A-t?
Írta: a_fater 2013. máj. 17. 10:15

Benito Mussolini történelmi megítélése Olaszországban még mindig nagyon ellentmondásos. Mondjuk úgy, hogy a Ducéról alkotott általános kép ott nem olyan egyértelműen rossz, mint ahogyan azt Európa többi részén várnák az emberek a múlt század történelmének ismeretében. Sokan nem tudják hova tenni azt, amikor Di Canio azt mondja, hogy "fasiszta vagyok, nem rasszista", vagy amikor Silvio Berlusconi kifejti, hogy a Mussolini-kormány a faji törvényeket leszámítva jól tette a dolgát, a deportálásokat meg úgysem tudta volna megakadályozni, mert az Németország akarata volt.


Nehéz rendet tenni a fejekben, de a World Soccer magazin legújabb számában van egy érdekes cikk, amely segítségünkre lehet, és egy tippet is ad arra, hogy miért hiszik azt sokan tévesen, hogy Mussolininek a Lazio volt a szíve csücske.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Mi hittünk bennük, ők pedig hittek magukban
Írta: a_fater 2013. ápr. 18. 10:30

Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Kazahsztán – Magyarország 1–2
Papp László Budapest Sportaréna, 7863 néző

A Korea elleni fiaskó legalább arra jó volt, hogy végre mindenki tisztában lett a következőkkel: minden meccset végig kell hajtani, és mindenképpen kell egy bravúr a kazahok és / vagy az olaszok ellen ezen a hokivébén. Még szerencse, hogy egyetlen elrontott harmad nem szegte sem a játékosok, sem a szurkolók kedvét, és öröm volt látni tegnap a feliratot az arénában: "Mi hiszünk bennetek!".


A fotó készítője Stiller Ákos, forrása az IIHF hivatalos honlapja

Mi pedig a lelátó túlsó végén állva eldöntöttük, hogy nem fogunk leülni a meccs alatt sem, és mindenkit arra buzdítunk, hogy akármi is történik a jégen, a szurkolásban sem lehet lankadás egyetlen percre sem. Mert ha mi a maximumot várjuk tőlük, ők is kapják meg azt tőlünk. Bár igazából ez a csapat annyira a szívemhez nőtt egy évtized alatt, és annyira eggyé vált a táborral, hogy nincs már "mi" és "ők". Már csak mi vagyunk. Együtt sírunk, együtt nevetünk.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Lennon a bírót hibáztatja
Írta: a_fater 2013. febr. 13. 16:30

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Celtic–Juventus 0–3 (0–1)

Aki látta a Celtic és a Juventus tegnapi BL-meccsét, annak emlékezetében biztosan megmaradt az a rengeteg  kézitusa, amelyet Lichtsteiner vívott Hooperrel a skótok szögletei előtt. Mondjuk úgy, a vendégek játékosa sokszor elég erőszakosan bánt a zöld-fehérek angol csatárával, és ezt meg is tehette, mert egy-egy sárga lap villanásán kívül más büntetés nem járt érte. Láthattuk, hogy Neil Lennon többször hevesen reklamált, és úgy tűnik, a mérkőzés lefújása után sem csillapodtak a kedélyek. A két fél persze teljesen máshogy látja a történteket.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A bíró visszavág
Írta: a_fater 2013. febr. 6. 15:30

Nemrég megmutattuk, milyen az, amikor a játékos löki meg a bírót, most láthatjuk, milyen az, amikor a játékvezető alkalmaz kemény fenyítést. Igaz, itt sem a spori kezdte.

Igaz, egy ukrán bunyónál például érdekesebb az, hogy Ladányi Balázs mit gondol a válogatott jelenlegi helyzetéről, és erről is olvashattok, például ide kattintva.

Címkék: játékvezető, jéghoki, Ukrajna
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Te meg ne szólj bele!"
Írta: a_fater 2013. jan. 29. 15:00

Valami ilyesmit gondolhatott Jannik Hansen, amikor megunta, hogy a kezdésnél összevesző Burrows és Couture körött a játékvezető próbál rendet tenni. A cross-checkinget az NHL-ben két perccel büntetik, ha az ellenfél játékosával teszed meg, de úgy látszik, a bírókkal ezt is meg lehet csinálni, Hansen legalábbis megúszta.

Forrás: Jégkorongblog


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ilyet nem illik tenni
Írta: a_fater 2013. jan. 6. 22:00

Priméra División 18. forduló
Barcelona–Espanyol 4–0 (4–0)

Derbi ide, derbi oda, az Espanyol megbántása nélkül azt kell mondanunk, hogy ma este csak egy csapat volt a pályán Barcelonában. A gránátvörös-kékeknek szurkolók egy részét, különösen az utóbbi években érkezett divatdrukkereket a többiek pont az arrogancia és az ellenfél lenézése miatt nem szeretik, így óva intenék mindenkit az edzőmeccs, gála és hasonló szavak használatától. Pláne azok után, hogy sportszerűségi szempontból nem sikerült ezt a mérkőzést makulátlanul lehozni.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Rossz duma ez, Michel!
Írta: a_fater 2012. dec. 12. 16:00

Michel Platini, az UEFA elnöke pénteken Tokióba látogat, hogy a FIFA végrehajtó bizottságával és elnökével Sepp Blaterrel beszélje meg a futballvilág ügyes-bajos dolgait. A francia úr a Marca értesülései szerint a következőt találta mondani Kuala Lumpurban a góljelző rendszerről:

"Ahhoz, hogy góljelzőt telepítsünk az UEFA-mérkőzések helyszínére, 50 millió eurót kellene a következő öt évben költenünk. Ezt sokkal inkább költeném a létesítmények fejlesztésére, semmint egy olyan rendszerre, amely évente talán két-három gól megítélését érintené. Sok pénz ez egyetlen gólért. Támogattuk a plusz játékvezetőket, amelyet már elfogadtak, és egy olyan gólbíróval, aki egy méterre áll a vonaltól, szerintem meg van oldva a dolog, már ha van elég jó szemüvege ahhoz, hogy lássa, hogy kint vagy bent van a labda."

Elolvasom »
Címkék: FIFA, foci, Japán, játékvezető, Malajzia, Platini, UEFA
Kommentek: 1 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ne legyen már mindenért Viktor a hibás!
Írta: a_fater 2012. jún. 20. 16:30

Labdarúgó Eb, D-csoport
Anglia–Ukrajna 1–0

Tegnap annyi történt, hogy Anglia vezetett egy góllal, amikor az ukránoknak valahogy sikerült a gólvonal mögé juttatniuk a labdát, csak ezt éppen a magyar játékvezetői stáb egyetlen tagja sem volt képes észrevenni. A lapok szerint a Kassai név már lassan szitokszó lesz tőlünk keletre, de azért pont őt felelőssé tenni mindenért erős túlzás. Hogy miért, azt az alábbi kép is tökéletesen mutatja.

szemüveget Kassainak?!

Bizony, amióta lassan a bírókkal együtt már három csapat van a zöld gyepen, már arra is van embere a játékvezetői stábnak, hogy a kapu közvetlen közelében az eseményeket kukkolja, és gólbíróként kb. 90 percenként egyetlen egyszer észrevegye, hogy bement-e a labda vagy sem. Kemény meló.

Elolvasom »
Címkék: Anglia, EB, foci, játékvezető, média, Ukrajna
Kommentek: 7 komment

 
 
3,7 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Eb-sztorik: német diadal angol földön
Írta: a_fater 2012. máj. 18. 17:30

Mai Eb-sztorinkkal visszautazunk 1996-ba, és visszakanyarodunk ahhoz az angol válogatotthoz, amely gond nélkül jutott tovább a csoportjából, ahogyan az egy rendező ország csapatától illik. Gazzáék aztán tizenegyesekkel túljutottak Spanyolországon is. Közben a németek Horvátországot ejtették ki, így az elődöntőben jöhetett az igazi presztízsharc, a történelem egyik legpikánsabb párosítása: Anglia–Németország.

A Wembleyben aztán 75 ezer szerencsés szurkoló olyan meccset láthatott, amelyet soha nem fog elfelejteni. Feszültség, 120 perc tömény izgalom, és egy mérkőzés, amelyet Puhl Sándor magabiztosan tartott kézben, hiszen mindössze három sárgát kellett kiosztania. Még mindig élesen élnek a képek: Gascoigne szögletét Adams közvetítésével Sherar fejeli a hálóba, aztán negyed órán belül egyenlítenek a németek. Basszus, kár írogatni, nézzük inkább meg!

Nagyon sajnáltam az angolokat. Ha Paul Gascoigne lába egy mérettel nagyobb, akkor tán nem is kell tizenegyeseket lődözni, hiszen akkor elérte volna azt a fránya labdát a hosszabbításban (sajnos ez kimaradt a fenti videós összefoglalóból, de gondolom sokan emlékeznek rá).

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Eb-sztorik: a 2008-as holland-olasz meccs az Oranje blogon
Írta: a_fater 2012. máj. 11. 11:00

Mivel a holland válogatott mindig is a kedveceim közé tartozott, az Eb-sztorik mai fejezete nem itt, hanem a csapat hivatalos Népsport blogján, az Oranje blogon olvasható. Jó nosztalgiázást mindenkinek!

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A hét képe – Pep búcsúzik a ligától
Írta: a_fater 2012. máj. 7. 10:45

Ha valami biztosan nem fog hiányozni Pepnek, az a Priméra División játékvezetői felfogása.  A bírói tévedések ugyan kiegyenlítik egymást, és a bajnoki cím is fair küözdelemben dőlt el, de mégis ki kell mondanunk: sok meccset tettek élvezhetetlenné idén a hispán sporik. Hát, most tőlük is búcsút vesz Guardiola.

Mielőtt jönnének a felbőszült gyalázkodások: ez csak egy hülye vicc, és egy fotós által bravúrosan elkapott pillanat a www.fcbarcelona.cat oldalról


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Megrendelésre
Írta: a_fater 2012. ápr. 5. 18:57

Most már tudjuk, most már értjük, most már be kell lássuk, joggal épül a Gyűlölet Pantheonja, mert ezek az álnok katalánok már a meccsen is megrendelhetik a tizenegyeseket. Hányat parancsolnak az urak? Kettőt!

A találatért  hatalmas köszönet Petrának, az ősforrás valószínűleg a 9gag.
Szintén tanulságos link: tripper Barcelonában?


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Csalódtam Dömében
Írta: a_fater 2012. márc. 27. 9:34

Amikor Détári Lajos lett a Ferencváros vezetőedzője, akkor, habár fenntartásokkal kezeltem a klub döntését, abban mindenképpen bíztam, hogy jön valaki, aki felkavarja az állóvizet, amellett, hogy legalább olyan korrekt és őszinte lesz, mint Prukner tanár úr. Általában nincs bajom azokkal az emberekkel, akik kimondják azt, amit gondolnak – nekem szegény Varga Zoltánnal sem volt soha, semmi bajom. Ha valami ellenérzésem volt Döme kinevezésével kapcsolatban, akkor az inkább az, hogy nem nagyon szokta kitölteni a szerződési idejét. Szurkoltam hát, hogy ez a Fradinál máshogy legyen.


A kép innen van, érdemes megnézni azt a cikket is

Most már azt kell mondjam, benne is csalódtam. És ezt nagyon sajnálom, mert történt egy-két dolog, amire tényleg nem számítottam.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A sárga lapokkal és a lesszabállyal amúgy senkinek sincs baja?
Írta: a_fater 2012. márc. 7. 10:20

Játékvezetők közt vannak jók és kevésbé jók a labdarúgás világában, és ahogyan a technika és a műszaki tudományok fejlődnek, egyre több segítséget kapnak munkájukhoz. A más sportágakban alkalmazott videóbíró bevezetésétől viszont egyelőre ódzkodnak a szabályalkotók, pedig a fejlesztés ezen a téren is jó ütemben halad, és nem, a magyar találmány nem bukott meg, csak Maruzsiék egyelőre ott hibáztak, hogy túlzottan sok energiát fordítottak a lesjelzésre, és egyelőre nem eleget a góljelző rendszer kidolgozására. A 2010-es világbajnokságon pedig Lampard éppen olyan gólt lőtt, amelyről három hülye kivételével mindenki látta, hogy bent volt, így érthetően újra felmerült az, hogy valamilyen technikai megoldást kell találni a problémára. A videóbíró mellett számos érv szól, és ezeket már fel se sorolnám, hiszen mindenki tudna mondani eseteket tévesen megítélt lesekről, gólokról, egyebekről. Most inkább az ellenérvekről szólnék, amelyek között vannak kifejezetten racionálisak is, meg olyanok is, amelyekkel nem tudok egyetérteni.

Elolvasom »
Címkék: foci, játékvezető
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Fesztivál a jégen"
Írta: a_fater 2012. febr. 23. 21:37

EBEL rájátszás, nyolcaddöntő, harmadik mérkőzés:
Sapa Fehérvár AV19 – Olimpija Ljubljana 8–1
A párharc állása 2–1 a Fehérvár javára

Az osztrák bajnokság (igen, végül is az EBEL összes csapata a Monarchia egykori területéről nevezett be) rájátszásában a Fehérvár az Olimpija Ljubljanát fogta ki, és a mai napig egy fölényes hazai győzelem, és egy szoros vereség volt a mieink mérlege a párharcban. A mai mérkőzés előtt az borzolta a magyar kedélyeket, hogy végül két szlovén játékvezetőt delegáltak a meccsre. Igaz, ebben a sportágban vezetett már kanadai bíró olyan olimpiai döntőt, ahol az USA és Kanada legjobbjai csaptak össze, de most nem olimpiáról, csak az Olimpijáról volt szó. Végül úgy alakult, hogy egyáltalán nem kellett a bírókkal foglalkozni. Ahogy Léderer Ákos mondta, fesztivált láthattunk a jégen – különösen jó ezt hallani a Csoda a jégen című film apropóját adó szovjet-amerikai meccs 32. évfordulója után két nappal.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Akik szerint a spanyol bírók értenek a focihoz
Írta: rhynn 2012. febr. 5. 8:24

A címmel gondolkodom egy facebook iwiw csoport indításán, bár lehet, hogy a 2. tagot se fogom megtalálni magam mellé. Az még elfogadható (a győzelem fényében), hogy a Barca meccsen a bíró nem vett észre egy szándékos hazaadást, mert ő sem láthat mindent, de a sportsajtó reggeli átfutásakor az El Mundo Deportivon találtam egy nagyon érdekes videót:

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ma csak Léderer Ákosnak örülhettünk
Írta: a_fater 2012. jan. 29. 20:00

EBEL jégkorong liga, középszakasz
Sapa Fehérvár AV19 – Medvescak Zagreb 0–3
ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3500 néző

Még az alapszakasz során volt egy szolid vitánk egy barátommal, amikor a Zagreb elleni hazai meccs után azon elmélkedtünk, vajon előre kell-e néznünk, vagy hátra, ha a riválisokat keressük. Akkor én azt mondtam, hogy a Klagenfurt az a csapat, akit meg kellene csípni, ő viszont azt mondta, csak legyen meg az első hatba kerülés, mert még rezeghet a léc a rájátszást illetően. Mert azon a meccsen kikaptunk, utána viszont feljutott a csapat a felsőházba, ahol azóta három meccset játszott, és mindet meg is nyerte. Jöttek a bravúrok, például a 7–1-es győzelem a bajnok otthonában, és sikerült a klagenfurtiakat is legyőzni.  A Zágrábot tehát 100%-os mérleggel várták ma a mieink, bízva abban, hogy vissza tudnak vágni a decemberi fiaskó után.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Végre valami izgalmasat láttunk
Írta: a_fater 2012. jan. 26. 0:56

Copa del Rey negyeddöntő visszavágó:
Barcelona – Real Madrid 2–2 (2–0)
Továbbjutott a Barcelona 4–3-as összesítéssel

Az elmúlt időkben az El Clásico menetrendje az volt, hogy a Barcelona adott egy gól előnyt a Realnak, amivel aztán Mourinho legénysége mégsem tudott élni, és végül a katalánok jöttek ki jobban az egészből. Az örök fanyalgók mondhatnák, hogy most fél óra Real-fölény után történt ugyanez, ráadásul a brutalitás, a színészkedés és a kritikán aluli játékvezetés most is megvolt. Mégse lenne igazuk, mert az elmúlt évek legkiélezettebb párharcát láthattuk a két csapat között, és a továbbjutás kérdése a lefújás pillanatáig nyitott maradt.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ezért szeretjük a spanyol bajnokságot
Írta: a_fater 2012. jan. 15. 23:59

Priméra División 19. forduló
Barcelona–Real Betis 4–2 (2–1)

"Szerdán megint El Clásico, a Barcelona meg már a múlt héten is kicsit visszafogottan játszott önmagához képest, minek nézzem meg őket vasárnap este?" – akár így is gondolkodhatott az, akinek szíve nem a gránátvörös-kékekért dobog, és maximum a nagyobb meccseken nézi meg őket. Pedig, mint tudjuk, a spanyol foci nem csak két csapatból áll, és egy sima, mezei bajnoki forduló is tartogathat sok érdekességet. Pláne, ha Guardiola 3–4–3-ban küldi pályára legénységét, és a Real Betis sem bunkerfocit megy játszani Barcelonába.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tortorella szókimonadása sokba került
Írta: a_fater 2012. jan. 5. 15:13

A National Hockey League illetékesei 30 000 dollárra büntették meg a New York Rangers edzőjét, John Tortorellát, amiért ő a játékvezetőket bírálta a csapata által egyébként 3–2-re megnyert Winter Classic után. A büntetés indoklása szerint semmiféle mentség nincs arra, ha bárki megkérdőjelezi a liga bármely dolgozójának feddhetetlenségét, beleértve ebbe a körbe természetesen játékvezetőket is.

Hogy mit is mondott Tortorella, amiért ennyire megharagudtak rá? Nos, ilyesmiket: "Nem tudom, hogy a játékvezetők és az NBC munkatársai összebeszéltek-e, hogy mindenképpen hosszabbításos meccset kell produkálni, de amit a harmadik harmadban műveltek velünk, az egyenesen undorító volt. Ahhoz képest. hogy két jó bírót kaptunk, borzalmasan vezették a meccset."

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Sofron még idejében törte meg a jeget
Írta: a_fater 2011. dec. 26. 22:23

EBEL jégkorong liga, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19–HC Orli Znojmo 4–1
Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3370 néző
Blogunktól ott volt: MZ/X és a_fater

Ha valaki az eredményre pillantva azt hinné, hogy könnyen hozta a mai meccset a Volán az Erste Bank Liga egyetlen cseh csapata ellen, akkor ki kell ábrándítanom. Mert, habár már az első percben is tisztán lőhetett kapura Vas Márton, Kacetl magabiztos védése után nagyon sokáig bevehetetlennek tűnt a vendégek kapuja. A mieinknél hátul ezúttal Bálizs Bence kapott szerepet, és eleinte úgy tűnt, hogy ő is lehúzta a rolót.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Jéghoki: a megbékélés jegyében
Írta: a_fater 2011. dec. 19. 23:52

Láttunk már játékvezetőt lezúzó játékost, és játékost lekönyöklő bírót, ám a szeretet ünnepének közeledtét jelzi, hogy végül a megbékélés megtörtént: a New York Rangers játékosa, Brandon Dubinsky öleli meg Dan O'Halloran játékvezetőt. Szép időszak az Advent.

A félreértések elkerülése végett: természetesen mindhárom eset véletlen volt, így a köztük vélt összefüggés sem létezhet igazából. Vagy mégis?


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ezúttal a játékvezető volt a jobb
Írta: a_fater 2011. dec. 14. 22:22

Emlékeztek arra, ahogyan Ovecskin lezúzott egy sporit? Nos, úgy tűnik, a játékvezetői kar ezúttal Timonenen állt bosszút. Bírók-spílerek 1–1.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Wideman a juharleveleseket, Ovi pedig még a játékvezetőt is leverte
Írta: a_fater 2011. dec. 10. 10:37

National Hockey League alapszakasz
Washington Capitals–Toronto Maple Leafs 4–2

Dennis Wideman nagy napja volt a Toronto elleni mérkőzés, hiszen a Washington Capitals rutinos hátvédje a csapat mind a négy szerzett góljában benne volt. Habár a hivatalos verzió szerint mesterhármassal és egy gólpasszal járult hozzá a fővárosiak sikeréhez, ő maga máshogy nyilatkozik erről:

"Az biztos, hogy négy pontot szereztem, de az utolsó gól nem az enyém volt, szerintem Brooks Laichról pattant be" – nyilatkozta a 28 éves védő, akinek még biztosan van pár jó éve, és a mostani volt karrierje 481. NHL-meccse. Ez utóbbi szám azért is érdekes, mert ennyit kellett arra várni, hogy Wideman egynél több gólt szerezzen egy mérkőzésen, igaz, tőle nem is ezt várják.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ezért aztán megéri Chiléből bírót hozni
Írta: a_fater 2011. dec. 3. 17:38

Labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntő, visszavágó:
Ferencváros–Békéscsaba 2–2 (1–1)
Továbbjutott a Békéscsaba, idegenben lőtt góllal

Érdekes mérkőzéssel zárult a Ferencváros idei naptári éve, az biztos. Pedig fél órával a vége előtt úgy tűnt, minden rendben, hiszen Otten és Junior góljaival sikerült 2–1-es vezetést kialakítani, Détári Lajos pedig már annyira magabiztos volt ekkor, hogy mindhárom cseréjét kihasználta. Ez később aztán több szempontból is hibának bizonyult, hacsak nem arról van szó, hogy ezeket a cseréket is már sérülések miatt kellett meglépni.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ryanék megették a Salzburgot vacsorára
Írta: a_fater 2011. okt. 21. 22:01

EBEL jégkorong liga, alapszakasz, 12. forduló:
Sapa Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3–2
(hosszabbítás után)

A Red Bull Salzburg kicsit olyan, mint a város híres szülöttjéről elnevezett édesség: ha gyorsan esünk neki, könnyen a torkunkon akadhat. Hála azonban a fehérvári hokisok maximális koncentráltságának, az osztrákok ismét leszegett fejjel hagyhatják el Magyarországot, mi pedig újabb bravúrnak örülhetünk. A Sapa Fehérvár AV19 csapatát idén ismét komolyan kell venni, és ezt nagyon, nagyon jó érzés leírni.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Így nullázd le magad hat perc alatt
Írta: a_fater 2011. aug. 22. 9:25

Siófokon tölöttem a múlt hetet, és habár szerdán kihagytam a focicsapat Vidi elleni fellépését, szombaton mindenképpen meg akartam nézni a somogyi derbit. Hogy miért? A csapat valahogy kezd a szívemhez nőni, meg aztán egy Siófok-Kaposvár meccstől mégis vár az ember egy kis pluszt, meg valami pezsgést, esetleg pár pengés megoldást. Na, meg,  arra a pár órára egyedül is maradtam, és a múltkori meccs után is eleve elhatároztam, hogy ez az augusztus 20-i összecsapás mindenképpen érdekel. A naplemente így István napján a stadionban ért, pedig azért a parton se rossz egy ilyet végignézni, amint azt a mellékelt ábra is mutatja.

fotó: MZ/X

Ahelyett azonban, hogy hasonló képekben gyönyörködnénk, elmesélem inkább, hogyan nyert meg a Siófok egy már reménytelennek tűnő meccset 3–1-re, hátha valami tanulság levonható belőle. Mert itt aztán volt minden, ami egy rangadóhoz kell, három tizenegyes, meg két kiállítás is, igaz, az azért ritkán fordul elő, hogy mindegyik eset ugyanazt a felet sújtja.

Elolvasom »

 
 
5 (3)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tököli Zalaegerszegen
Írta: rhynn 2011. aug. 20. 12:16

Több szempontból is érdekes volt a tegnapi ZTE - Vasas mérkőzés. Egyrészt mindkét csapat csapnivalóan kezdte az évet, hisz míg a Vasas 1, a ZTE 0 pontot gyűjtött össze az elmúlt fordulókban, ugyanakkor a keret összetétele alapján mindkét csapatnak jóval előrrébb kellene tartania. A ZTE ráadásul az élmezőnyben fejezte be az előző évet, azóta szinte csak erősödött-papíron.

Mindkét esetben felmerült az edzőváltás a héten, a Vasasnál meg is tették: Marijan Vlak lett az edző, míg a Zalaegerszegnél a játékosokkal egyeztetve (végre egyszer) nem az edzőt menesztették, hanem más utat jártak be: sebtében leigazolták a Kecskemétből elvágyódó fenegyereket, Tököli Attilát, aki 35 évesen is húzóember lehetne bármelyik magyar csapatban, s a tavasszal a válogatottba is  meghívót kapott.

Elolvasom »


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tesztelik a gólfelismerő rendszereket
Írta: a_fater 2011. júl. 21. 16:02

A www.espn.com értesülései szerint a FIFA idén ősztől Svájcban kilenc olyan pályázó technológiáját teszteli, akik készek kidolgozni a labdarúgásban olyan rendszert, amely (legalábbis az elvárások szerint) tévedések nélkül képes annak eldöntésére, hogy a labda teljes terjedelmében áthaladt-e a gólvonalon, vagy nem. A kisérletek idén decemberig fognak tartani, kivitelezésüket pedig a nagy tradíciókkal rendelkező, zürichi székhelyű EMPA anyagtudományi és technológiai kutatóintézet fogja végezni.

A rendszerrel szembeni követelmények magasak, és az is az előírások között szerepel, hogy a játékvezetőnek egy másodpercen belül értesülnie kell arról, ha a labda áthaladt a gólvonalon. A bírónak mindenképpen meg kell kapnia a rezgő- és vizuális jelzést is a karórájára, akárhol is tartózkodik éppen a pályán. A rendszereket természetesen ki kell próbálni nappali és villanyfényes körülmények között is, hogy aztán a kisérletek eredményét eljuttathassák a FIFA szabályalkotó testületéhez, akik aztán eldöntik, hány pályázót hívjanak be a második fordulóra.

Elolvasom »
Címkék: Blatter, foci, játékvezető, Platini
Kommentek: 14 komment

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »