Ki a jobb?

Iratkozz fel
Bemutatkozás

2013 januárja óta
Flag Counter
Facebook oldalunk
Rovataink
Friss kommentek
Archívum
Linkek


jéghoki címkével ellátott posztok 

Tortorella és Vigneault helyet cserél?
Írta: a_fater 2013. jún. 19. 14:15

Habár még most, június második felében is zajlik a küzdelem a Stanley-kupáért, vannak, akiket sokkal inkább az foglalkoztat, hogy hol kaphatnak munkát a következő szezontól. A New Yorkban saját meglátása szerint is kudarcot valló John Tortorella a CBC értesülései szerint már a második interjúkörre utazik Vancouverbe, a nála egy héttel korábban elbocsátott Vigneault – aki hét szezont húzott le éppen a Canucksnál – holnapra már hivatalosan is a Rangers 35. vezetőedzője lesz. A múlt heti megállapodásról a New York Daily News számolt be elsőként, és kanadai lapértesülések szerint Vigneault 10 millió dollárért öt évre írt alá.

Félig tehát már megvolnánk. Ha pedig egy nagy edző átjön a Csendes-óceán partjáról az Atlanti-óceánéra, már az egyensúly miatt is kívánatos lenne egy fordított irányú mozgás is.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A különbség
Írta: a_fater 2013. jún. 11. 9:45

Tegnap láttam a tévében egy interjút Szuper Leventével, amelyben kapuspályafutásával kapcsolatos sztorikról faggatták. Elmondta, hogy egy kicsit zizinek is kell lenni ahhoz, hogy az ember beleálljon olyan sebességű korongokba, amelyek a sportágban előfordulnak, és bizony néha történnek kellemetlen balesetek. Ilyen volt az, amikor nagyon rossz helyen találta el őt a korong, és hazánk legismertebb hokikapusa bevallotta, hogy ez vele is megesett. "Nagyon ciki volt, amikor öt-hatezer ember előtt percekig görnyedve és összekuporodva vártam, hogy az orvos tegyen valamit" – mesélte, rávilágítva arra, hogy egy hokijátékos alapvetően szégyelli az ilyen helyzeteket. Mindegy, Levente csak nevetett utólag az egészen, ahogyan ezek az NHL-játékosok is nevetnek a kemény ütközéseken:

Abban a pillanatban, amikor elhangzott, hogy mennyire ciki ez egy hokisnak, szerintem sok ezren gondoltak még arra, amire én: van egy sportág, amelynek játékosai akár nyolcvanezer néző előtt sem szégyellnek fetrengeni. Még akkor sem szégyellik, ha amúgy hozzájuk sem értek.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Los Angelesben sikk hokimeccsre járni
Írta: a_fater 2013. jún. 7. 23:00

Mielőtt Wayne Gretzky Los Angelesbe igazolt, csak hat-hétezren jártak ki a Kings mérkőzéseire, pedig az NHL már akkor is a világ legjobb hokibajnoksága volt. A Great One szerződtetése persze mindent megváltoztatott, és évtizedekkel később, 2012-ben a csapat már Stanley-kupát is nyert. Mondhatjuk, azóta még inkább sikk szurkolni LA-ben, és lám, Gretzkyék legidősebb lánya, Paulina is ott szorít a meccseken:

Nézzük, kik vannak még ott rajta kívül, mert úgy néz ki, hogy Hollywood a Staples Centerbe költözött!

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

99 könnycsepp Edmontonért
Írta: a_fater 2013. jún. 6. 9:30

Tegnap a tévé kapcsolgatása közben egy 1988-as történetbe csöppentünk bele. Egészen pontosan abba a dokumentumfilmbe, amely Wayne Gretzky átigazolásáról szól. Aki ismeri a történet hátterét, az tudhatja, hogy nem egy egyszerű döntésről volt szó. Az Oilers csapatával négy Stanley-kupát nyerő sztár egyáltalán nem akarta elhagyni Edmontont, és nem is volt tudatában annak, hogy munkaadója már hónapok óta fáradozik az üzlet előkészítésén. Érthető hát, hogy nehezen találta a szavakat a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Los Angeles Kingshez igazol:

A feleségem ezen a ponton jegyezte meg azt, hogy manapság szinte elképzelhetetlen, hogy egy profi élsportoló ennyire őszintén nyilvánuljon meg. És valóban: ha a mostani nagy átigazolásokat nézzük, általában a leendő csapatot magasztalják az egekig a játékosok, a régiről meg diplomatikus és / vagy szép szavakat szólnak, de ritka az, hogy valódi érzelmeket láthatunk.

Elolvasom »
Címkék: Edmonton, Gretzky, jéghoki, Los Angeles, NHL
Kommentek: 4 komment

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Tortorella önkritikát gyakorolt
Írta: a_fater 2013. máj. 28. 9:45

Azok után, hogy Ovecskinéket egy izgalmas, hét mérkőzéses párharcban búcsúztatta az NHL rájátszásától a New York Rangers, valljuk meg, a csapat kicsit könnyűnek találtatott a Boston Bruins ellen. Persze, ki lehet esni, ha az ellenfél két éve még Stanley-kupát nyert, de a 4–1-es összesítés akkor is csúnyácska. A fiait mindig óriási elánnal buzdító, örökké nagy lángon égő John Tortorella bevallotta: nem volt kész a csapat a Bruins elleni főcsoport-elődöntőre.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Furrer egyáltalán nem tett le az NHL-ről
Írta: a_fater 2013. máj. 15. 10:00

Most már mindenképpen elmondhatjuk, hogy Svájc várakozáson felül teljesít az elit idei jégkorong világbajnokságán, hiszen kevesen számítottak arra, hogy a csapat ilyenkorra majd veretlenül fogja várni a csehek elleni negyeddöntőt. Keretükben nem hemzsegnek az NHL-játékosok, ám ahogy az az alábbi interjúból is kiderül, nem tettek le az amerikai álomról. Az IIHF hivatalos honlapján közölt beszélgetésben erről, és a a csoda titkáról kérdezték Philippe Furrert, akit még 2003-ban draftolt a Rangers, ám eddig még nem játszott egyetlen külföldi bajnokságban sem. Következzen alább ennek egy igencsak tömörített változata magyarul.

Elolvasom »
Címkék: Bern, jéghoki, NHL, Philippe Furrer, Svájc, VB
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Az időeltolódás varázsa
Írta: a_fater 2013. máj. 9. 10:45

Hála annak, hogy Kalifornia nagyon messze van, reggel fél hétkor még tudok küldeni egy sms-t az egyetlen Ducks-drukkernek, akit a világon ismerek, hogy még mindig tart az anaheimi csapat meccse a Red Wings ellen. Nincs is jobb, mint készülődés közben még azt nézni, ahogyan 2–2-es állásnál már a harmadik harmad végén csodálhatjuk a négy a négy elleni játékot, kicsit ráhangolódva a hosszabbításra. Az amerikai kommentátorok hangja felidézi a gyermekkori élményeket, amikor gimibe indulás helyett püfölte az ember az NHL '99-et, hol a Penguins, hol meg éppen a vörösök játékosait irányítva. Telnek a percek, a család kétharmada a kakaót, össztömegre a másik fele a banánturmixot issza, és a fene se akar menni sehova. De a harmad végét jelző dudaszónál is kegyetlenebb a kilences számot elérő nagymutató, amely jelzi, hogy háromnegyed van, és az óvoda meg a munkahely nagy úr. Menni kell.

Lemaradok hát arról a pillanatról, amikor a 31 védést bemutató Jimmy Howard lemarad Nick Bonino lövéséről, vagy legalábbis már hiába kapálózik utána (Harry barátom viszont rögtön küldi a végeredményt, köszönet neki!). Bonino amúgy is jó kabala, hiszen amikor eddig gólt lőtt a rájátszásban, akkor a Ducks nyert, és most, a harmadik alkalommal a győztes találatot is ő szerezte. Ezzel nem csak a magyar munkaidőbe belenyúló mérkőzés végeredménye 3–2, hanem a párharc állása is pont ugyanennyi a pénteki, detroiti folytatás előtt.

Elolvasom »

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Most aztán várhatják a fogtündért
Írta: a_fater 2013. máj. 6. 14:00

Ha egyetlen képpel kellene jellemezni a kanadai hokisok bunyóhoz való hozzáállását, akkor a Habs és a Sens hétvégi meccsén készült fotóval tenném azt. Íme egy jelenet az összesen 236 perc büntetést hozó meccsről, amelyet amúgy 6–1-re az ottawaiak nyertek:


Fotó: Sports Illustrated

A mérkőzés során az egyik fogát elvesztő újonc, Jean-Gabriel Pageau csak annyit fűzött mindehhez, hogy "beteszem majd a párnám alá, és meglátom, mi történik". Igaz, a fogtündér neki már most elhozta az egyik legszebb ajándékot, hiszen húsz évesen NHL-karrierje első mesterhármasát szerezte. Elmondása szerint a nevét skandáló szurkolók lelkesedése is extra motivációt jelentett számára, és semmi esetre sem akart csalódást okozni azoknak, akik ennyire szeretik.

Elolvasom »
Címkék: AHL, Anderson, fotó, jéghoki, Montreal, NHL, Ottawa, Pageau
Kommentek: 4 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Svájc odaszúrt a nagyoknak
Írta: a_fater 2013. máj. 6. 10:00

Az idei jégkorong világbajnokság előtt azt írták a szakértők a svájci csapatról, hogy egy olyan stabil, masszív gárda, amelynek megvan a biztos helye az elitben, de a legnagyobbakkal nem feltétlenül tudja felvenni a versenyt. Valahova a stabil középmezőnybe várták hát a csapatot, amely viszont rögtön a torna első napján óriási meglepetést hozva legyőzte Svédországot. Igaz, egy mérés nem mérés, így érdemes volt megnézni, mire képesek a svájciak a sportág tanítómesterei, Kanada ellen. Figyelem, bármilyen megtévesztő is lehet a csapatok erős, fizikális játéka, az alábbi videón nem a juharlevelesek vannak piros mezben!

A svájciak eddigi mindkét mérkőzésén gólt szerző Nino Niederreiter a fegyelmezett védekezést és a csapat önmagába vetett hitét emelte ki a meccs utáni nyilatkozatában: "Győzelmünk kulcsfontosságú tényezője a védekezés volt, és hogy bekorcsoláyztuk az egész pályát. A harmadik harmadban éreztük, hogy elérhetünk valamit, és nem fogadtuk el, hogy a 2–1-es vezetéssel a kanadaiak nyert helyzetben vannak."

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ference nem úszta meg ezt a könyököst
Írta: a_fater 2013. máj. 3. 11:00

A Boston Bruins és a Toronto Maple Leafs playoff-párharcának első mérkőzését a bocsok nyerték 4–1-re. A kanadaiak számára az első szépítési lehetőség holnap következik, amikorra már bostoni részről Andrew Ference eltiltását tölti majd ezért az esetért:

A hátvédet a meccsen nem állították ki ezért az esetért, pedig Grabovskinak kellett egy pár perc ahhoz, hogy helyrerázódjon. A Department of Player Safety viszont úgy döntött, hogy a felvétel alapján egy mérkőzésre eltiltja a renitenst. Ference nem először kap ilyen jellegű büntetést, hiszen tavaly a New York Rangers hátvédjét, Ryan McDonagh-ot lökte irgalmat nem ismerve fejjel a palánknak. Akkor három meccsnyi gondolkodási időt kapott az eset után, most csak egy playoff-mérkőzést kell kihagynia.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Minden jót, Balu!
Írta: a_fater 2013. ápr. 23. 12:00

Volt egy srác, akire már a kölyökcsapatban ráakasztották a Balu nevet mackós testfelépítése miatt. Tehetségével nem tűnt ki magasan a többiek közül (legalábbis még mindig ezt mondja magáról), munkabírásával és szorgalmával viszont egy generációnak mutatott példát. Horváth András, minden idők egyik legjobb magyar hátvédje úgy döntött, visszavonul a válogatottságtól, és átadja helyét a fiatalabbaknak. Számunkra fájó, de elfogadható döntés ez a 37. születésnapját két hete ünneplő hokistól.


Fotó: Mudra László (Magyar Jégkorong Szövetség)

A fenti képet nézve eszembe jutott az az interjú, amelyet pár éve olvastam egy könyvben. Kedvenc hátvédem ennek során kifejtette, hogy mennyire szerencsésnek tartja magát azért, hogy nála sokkal nagyobb sztárokkal lehetett együtt a jégen, és vihetett végbe olyan csodákat, amelyekkel részese lehetett a sportág hazai felemelkedésének. Igen, mindezt az a játékos mondta, aki a 2011-es Divízió I-es vb legponterősebb hátvédje volt, és akit korábban is választottak már a hozzáértők a legjobb Divízió I-es hátvédnek.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Fényesebb ez a bronz a tavalyinál
Írta: a_fater 2013. ápr. 22. 12:00

Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország–Japán 1–0
Papp László Budapest Sportaréna, 7647 néző

Örökös magyar betegség, hogy sokan a sikert csakis azonnali eredményekben tudják mérni, de azokból is csak a legjobbakban. Jégkorongra lefordítva ez a feljutás-centrikusságban nyilvánul meg, azaz a 2008-as szapporói csoda után a sportágra csak évente egyszer ránéző közvélemény azt várja el, hogy hokisaink ismét csatlakozzanak az elithez. Kevesebbel nem érik be. Aztán, ilyen elvárások mellett egyesek el is felejtik azt, hogy átalakulóban lévő válogatottunktól igenis nagy siker a szombaton megszerzett bronzérem. Volt mit ünnepelnünk.


A fotóért köszönet Petrának!

Pláne azok után, hogy az örökös károgók már a vb előtt azzal jöttek, hogy nem hogy a feljutásról nem beszélhetünk, hanem egyenesen a kiesés elkerülése lehet csak a célunk, és nagyon kapaszkodni kell, ha nem akarunk az első divízió B-csoportjába zuhanni. Bármennyire is ijesztően indult a szezon, ennél sokkal jobb a jelen helyzet!

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Mikor jutunk fel #2
Írta: nbcee 2013. ápr. 20. 10:05

Ahogy ígértem, most a múltkori táblázatot korrigálom a valószínűségekkel. Az anabet.com oldalán több fogadóiroda ajánlata is össze van gyűjtve. A ma reggel 10:00 körüli oddsokal dolgoztam*, a döntetlenhez rendelt esélyt a rendes játékidőn belüli győzelmek esélye alapján osztottam ketté. Van persze pár korlátja ennek a számításnak, hiszen a két esemény végkimenetelét egymástól függetlennek tételezi fel, valamint az is bele van építve, hogy a derék taljánok hajlandóak lesznek érdemben jégkorongozni ma délután.**

Most számszerűsíteni is lehet: a fogadóirodák oddsai szerint kb. 26% esélyünk van a feljutásra.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Mikor jutunk fel?
Írta: nbcee 2013. ápr. 18. 19:35

Ez egy villámposzt arról, hogy a magyar jégkorongozók mikor juthatnak fel az A-csoportba.

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Mi hittünk bennük, ők pedig hittek magukban
Írta: a_fater 2013. ápr. 18. 10:30

Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Kazahsztán – Magyarország 1–2
Papp László Budapest Sportaréna, 7863 néző

A Korea elleni fiaskó legalább arra jó volt, hogy végre mindenki tisztában lett a következőkkel: minden meccset végig kell hajtani, és mindenképpen kell egy bravúr a kazahok és / vagy az olaszok ellen ezen a hokivébén. Még szerencse, hogy egyetlen elrontott harmad nem szegte sem a játékosok, sem a szurkolók kedvét, és öröm volt látni tegnap a feliratot az arénában: "Mi hiszünk bennetek!".


A fotó készítője Stiller Ákos, forrása az IIHF hivatalos honlapja

Mi pedig a lelátó túlsó végén állva eldöntöttük, hogy nem fogunk leülni a meccs alatt sem, és mindenkit arra buzdítunk, hogy akármi is történik a jégen, a szurkolásban sem lehet lankadás egyetlen percre sem. Mert ha mi a maximumot várjuk tőlük, ők is kapják meg azt tőlünk. Bár igazából ez a csapat annyira a szívemhez nőtt egy évtized alatt, és annyira eggyé vált a táborral, hogy nincs már "mi" és "ők". Már csak mi vagyunk. Együtt sírunk, együtt nevetünk.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Dél-Koreát nem lehet megtörni
Írta: a_fater 2013. ápr. 16. 10:00

Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország – Dél-Korea 4–5 (szétlövéssel)
Papp László Budapest Sportaréna, 7370 néző

Pedig olyan szépen indult ez a meccs! Sikorcin ott folytatta, ahol vasárnap a britek ellen abbahagyta, és ezúttal nem az utolsó, hanem az első gólt szerezte szinte ugyanarról a helyről. Mondhatni, életveszély az ellenfeleknek, ha ő a támadó harmad jobb oldalán tűnik fel, és úgy tűnt, hogy gyorsan korcsolyázó, és a lehetőségekre vércseként lecsapó fiataljaink szintúgy veszélyesek voltak: Bartalis és Hári is meglőtte a maga gólját, így negyed óra sem kellett ahhoz, hogy 3–0-ra vezessünk. Rajna Miklós egy bravúros védésével sikerült is ezt az előnyt az első szünetig megtartani.


A fotó forrása az IIHF hivatalos honlapja

Sofron István mindehhez egy gólpasszal, valamint a bátran felvállalt ütközésekkel járult hozzá, és úgy tűnt, igazi gálára számíthatunk. A mieink fizikálisan sokkal erősebbek voltak a koreaiaknál, és mi ott a lelátón elhittük, hogy ennyi elég is lesz. Elhittük, hogy a végigküzdött vasárnapi meccs után most lehet egy kicsit látványosabban, kicsit könnyedebben játszva is nyerni, meg hogy majd csak megcsinálják a fiúk azt a néhány bodychecket, amit kell. Gólzáporos győzelmet akartunk látni. A baj csak az, hogy erről elfelejtettük a koreaiakat értesíteni, akik ellenben tudták, hogy ebben a sportágban két harmad alatt le lehet dolgozni három gólnyi hátrányt.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Minek nevezzelek?
Írta: nbcee 2013. ápr. 15. 19:30

A fenti kérdés erre vonatkozik. Ez bizony a 2013. évi divízió I/A csoportos jégkorong világbajnokság (melyet Budapesten rendeznek) honlapja.

Mielőtt rátérnék a piszkálódásomra, előrebocsátom, hogy a rendezvénnyel más szempontból elégedett vagyok, a beléptetés szokás szerint zökkenőmentes volt, az élőkép részesének lenni mindig fantasztikus érzés, és persze megvertük a briteket, ahogy a_fater meg is írta.

Szóval akkor hol is kezdjem? 2013-at írunk, lassan kilenc éve vagyunk EU-tagok, huszonnégy éve építgetjük jól-rosszul a kapitalizmust. Bizonyára tudjuk azt is, hogy egy nemzetközi sportesemény megrendezéséhez hozzátartozik a megfelelő színvonalú kommunikáció is, melynek csak alapfeltétele, hogy minden tartalmat el lehessen érni angolul is.

Haladjunk a menüpontok szerint sorban!

Elolvasom »

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Kemény meccsen is tudnak nyerni a mieink
Írta: a_fater 2013. ápr. 15. 11:15

Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország – Nagy-Britannia 4–2
Papp László Bp Sportaréna, 7304 néző

Tíz éve láttam először a magyar jégkorong válogatottat élőben, és most majdnem ugyanakkora izgalom fogott el, mint akkor. Akkor hittem benne, hogy egyszer feljutnak a fiúk a világ elitjébe, és éppen csak ismerkedtem a nevekkel. Azoknak a neveivel, akiknek a feljutás öt évvel később sikerült is. Most pedig tudva, hogy az a generáció már lassan kifut, és Rich Chernomaz szövetségi kapitány alaposan át is alakította a keretet, vártam, hogy milyen lesz az új válogatott, hogyan tetszik majd az új stílus, és hogyan fekszik a srácoknak az 1–3–1-es felállás.


A fotó forrása az IIHF hivatalos honlapja

Nagyon jóleső érzés volt, hogy egy ilyen élőkép részese lehettem, és ekkora lelkesedéssel fogadta a közönség a válogatottat a kudarcként megélt novemberi olimpiai selejtezők után is. Na meg azok után, hogy Dunaújvárosban megsértődtek a szurkolók, miután csapatuk játékosait sorra kirostálta a mester a keretből arra hivatkozva, hogy az erősebb testalkatú hokisokra számít. A tegnapi meccs alapján mondjuk úgy, érthető és elfogadható Chernomaz döntése.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Pénteki nyalánkság
Írta: a_fater 2013. ápr. 12. 11:30

Az egy dolog, hogy az NHLPA éppen a napokban hangsúlyozta, hogy az eddigieknél komolyabban akarják felvenni a homofóbia elleni küzdelmet, de amit Steve Ott próbált meg bevetni az ellenfél kizökkentése érdekében, az egy kicsit talán mégis túlzás. A buffalói játékos a Habs elleni meccsen egy bulinál megpróbálta megnyalni ellenfelét. Talán mindenki jobban járt azzal, hogy az akció sikertelen maradt.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Figyelem! A korongok alacsonyan szállnak!
Írta: a_fater 2013. ápr. 11. 12:30

Sokan már nagyon várjuk a Divízió I-es jégkorong világbajnokság vasárnapi nyitányát, a piros metrón már egyértelmű jeleit is láthatjuk annak, hogy itt vannak a hokisok:

Amolyan frappáns, senkit nem sértő, reggeli kábulatból meghökkentve kizökkentő reklám ez. Nekem bejön.

Címkék: Budapest, fotó, jéghoki, VB
Kommentek: még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ovecskin jobb, mint új korában?
Írta: a_fater 2013. ápr. 10. 14:00

Amikor arról írtak a lapok, hogy Alex Ovecskin stílusa kiismerhetővé vált, és Adam Oates ezt látva új poszton próbálta ki a Washington Capitals csapatkapitányát, még nem tudtuk, hogy az ötlet meghozza-e a várt sikert. Jóslás helyett inkább óvatosan megkérdeztük kommentelőinktől, hogy vajon csak idő kell ahhoz, hogy az orosz klasszis megszokja új szerepkörét, vagy egyáltalán nem neki való a pálya jobb széle. Most, két hónap elteltével úgy tűnik, hogy a washingtoni kispadon gyenge eredményekkel kezdő Oates nagyon jól döntött, amikor úgy döntött, hogy egy ekkora spílert is lehet olykor a pálya egyik részéről a másikra pakolni. Elég csak megnézni a Panthers elleni mesterhármast:

Igen, jól látja mindenki, az első és a negyedik gólnál Ovecskin a bal oldalon várja a korongot a kapu közelében, amely így nem fonákra jön. Miért is? Azért, mert emberelőnyös helyzetben ez bizonyul hatékonynak, mint ahogyan a támadó harmadba érkezéskor meg az a legjobb, ha Alexünk, és így hozzá a korong is a jobb oldalon érkezik. Több a passzlehetőség, ennélfogva nem is érdemes sokat cipelni a pakkot, és ennek az eredménye az, hogy az egykoron lefordulásaival világhírre szert tevő klasszis ismét kiszámíthatatlan (és nem jár úgy, mint Arjen Robben a tavalyi futball Eb-n).

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Kell az a fránya arcvédő!
Írta: a_fater 2013. márc. 7. 9:00

A New York Rangers és a Philadelphia Flyers keddi összecsapásán szegény Marc Staal nagyon belenézett egy korongba, ami nem járt volna ilyen súlyos következményekkel, ha ő is használja az NHL-ben is egyre jobban elterjedő arcvédőt (vagy ha úgy jobban tetszik, visort, bár nem tudom, hogyan lenne a legjobb fordítani ezt a látást a rácsos arcvédőnél sokkal jobban biztosító felszerelést).

A baleset után természetesen felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a liga jobban tenné, ha kötelezné a játékosokat arra, hogy viseljék a szemük világát védő eszközt. Akkor is, ha a játékost New Yorkban megvizsgáló orvosok szerint nem történt maradandó károsodás az esetnél.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A jégcsarnokok Maradonája
Írta: a_fater 2013. febr. 20. 14:15

National Hockey League, alapszakasz:
Nashville Predators – Detroti Red Wings 4–3

Ha a múltkor azt mondtuk, Dacjuk jó formában van, akkor már nem is tudom, milyen jelzőkkel lehetne illetni a teljesítményét. Hogy ismét egy focis hasonlattal éljek: mindenki emlékszik Maradona 1986-os góljára Anglia ellen, amely előtt az ellenfél teljes csapatát megforgatta. Most valami ilyesmit csinált Pávelünk is a Nashville ellen:

Ezzel a góllal sikerült kiharcolnia a Red Wingsnek a hosszabbítást, amelyet viszont végül a hazaiak nyertek meg. A győztes gólt az a Shea Weber szerezte, aki az elmúlt négy mérkőzése mindegyikén jegyzett legalább egy pontot. Dacjuk 1+1-gyel zárta a meccset, és 15 mérkőzés után 18 ponttal Malkinnal holtversenyben (és messze megelőzve a küszködő Ovecskint) ő a legjobb orosz játékos az NHL kanadai táblázatán.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Ovecskin valóban szenved a jobb oldalon?
Írta: a_fater 2013. febr. 20. 12:00

Még ha a futballban mostanában újra divatos az inverted wingerek, azaz a nem természetes oldalukon játszó szélsők alkalmazása, nem biztos, hogy a mostani jégkorong egyik legnagyobb királya, Alex Ovecskin is arról álmodott, hogy oldalt vált. A New Jersey Devilsszel másodedzőként 2012-ben Stanley-kupa döntőig jutó, majd utána Washingtonba költöző Adam Oates viszont úgy döntött, jobbszélsőként játszatja az orosz klasszist. Mondjuk úgy, egyelőre mértékkel jött be a váltás: 15 meccsen 5 gól és 5 gólpassz ugyan nem rossz teljesítmény, csak éppen nem is Ovecskin-szint, és a Capitals kanadai táblázatán is csak a negyedik helyre elegendő. Nem is beszélve arról, hogy azelőtt a bal szélen olyan vidáman ficánkolt Alex, mint hal a vízben, meg jobbról indulva is balra húzott, és ilyen csodagólokat szerzett:

Ahogyan Jeff Z. Klein szakíró is kifejti, világklasszis NHL-csatárokat nem szokás új pozícióba küldeni, legalábbis Gordie Howe (Mr. Hockey), Wayne Gretzky (The Great One), Sid (The Kid) Crosby és Mario Lemieux (Le Magnifique) jól megvoltak a maguk helyén. És habár Barcelonában is csuda dolgok történtek, amikor Ronaldinho a bal szélen, Messi pedig a jobbon kapott helyet, de Ovecskin egyszerűen nem olyan termékeny új posztján, mint amennyire a régin volt.

Elolvasom »
Címkék: George McPhee, jéghoki, NHL, Ovecskin, Washington
Kommentek: 4 komment

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Dacjuk és a Detroit is jó formában
Írta: a_fater 2013. febr. 11. 16:00

National Hockey League, alapszakasz:
Detroit Red Wings – Los Angeles Kings 3–2

Ahhoz képest, hogy a Detroit Red Wings vezetősége a csonka idény előtt olyanokat is nyilatkozott, hogy nem biztos playoff-résztvevő a csapat, mostanság egész jól megy a szekér Hockey Townban. Az elmúlt négy napon zsinórban három győzelmet arattak a vörösök, és tegnap odahaza legyőzték a címvédő Los Angelest is. A sporttelevízió jóvoltából mi magyarok is élő adásban láthattuk a mérkőzést, és megcsodálhattuk, ahogyan Pavel Dacjuk így értékesít egy emberelőnyt:

Így kell ezt, elkorizni a védők között, és úgy vágni a léc alá, hogy esélye se legyen Quicknek, aki amúgy a liga egyik legjobb kapusa. Ez a bámulatos gól aztán egy végsőkig kiélezett meccs nyitánya volt, hiszen a game winning goal a vége előtt öt másodperccel született meg, Ericsson egyetlen kapura lövéséből.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

A bíró visszavág
Írta: a_fater 2013. febr. 6. 15:30

Nemrég megmutattuk, milyen az, amikor a játékos löki meg a bírót, most láthatjuk, milyen az, amikor a játékvezető alkalmaz kemény fenyítést. Igaz, itt sem a spori kezdte.

Igaz, egy ukrán bunyónál például érdekesebb az, hogy Ladányi Balázs mit gondol a válogatott jelenlegi helyzetéről, és erről is olvashattok, például ide kattintva.

Címkék: játékvezető, jéghoki, Ukrajna
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Nagy skalpot gyűjtött be a Patriot
Írta: a_fater 2013. febr. 1. 10:00

MHL alapszakasz
Patriot Budapest – Almaz Cserepovec 5–3
Jégpalota, 100 néző

A múltkori látogatás után úgy éreztük, most van itt az ideje, hogy megint elmenjünk a Jégpalotába a Patriot egyik hazai meccsére. Utólag elmondhatjuk, hogy a lehető legjobbkor éreztük így. Nem csak azért, mert az MHL nyugati csoportjának harmadik helyezettjét sikerült bravúrral legyőznie a mieinknek, hanem azért is, mert több mint felemelő volt a mérkőzés hangulata, és a tudat, hogy pár magyar ifjú hokis is ebben a közegben nevelkedik. A legjobb helyen vannak.


Nemes Banjáminra mosolyognak a csapattársak

Demagógnak fog tűnni, de igaz: már a Himnusz is jobb volt, mint a focimeccseken játszott, gyászosan lassú verzió. Javasolnám minden hazai sportesemény rendezőjének, hogy ezt a hegedűn, gyorsabb tempóban játszott (de nem londoni módra elrontott) változatot szerezze be mielőbb, mert itt legalább nem fognak elcsúszni azok a szurkolók a tempóval, akik énekelni akarják. Apróság, de fontos részlet.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

"Te meg ne szólj bele!"
Írta: a_fater 2013. jan. 29. 15:00

Valami ilyesmit gondolhatott Jannik Hansen, amikor megunta, hogy a kezdésnél összevesző Burrows és Couture körött a játékvezető próbál rendet tenni. A cross-checkinget az NHL-ben két perccel büntetik, ha az ellenfél játékosával teszed meg, de úgy látszik, a bírókkal ezt is meg lehet csinálni, Hansen legalábbis megúszta.

Forrás: Jégkorongblog


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Szánalmas a mostani Capitals
Írta: a_fater 2013. jan. 25. 11:00

A címben szereplő szót nem én találtam ki, hanem maga Tory Brouwer használta, amikor az NHL alapszakaszában három vereséggel indító Washington Capitals teljesítményéről kérdezték. A szélső a következőket mondta: "A kínos az majdnem a megfelelő szó arra, ami most velünk történik, de a szánalmas valószínűleg még jobb. Sajnálom a szurkolókat. Szeretnék már egy meccset úgy befejezni, hogy legalább a felük még ott van a lelátón. A reakciójuk borítékolható: kifütyülnek minket. Nem vívtuk ki a tiszteletüket, nem tettük sajátunkévá a akarásukat és szenvedélyüket. Valamit tennünk kell, ráadásul gyorsan... Muszáj lelkesedést és szenvedélyt vinni a játékunkba."

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Így kell bemutatkozni az NHL-ben
Írta: a_fater 2013. jan. 23. 10:45

Vlagyimir Tarasenko, aki 17 évesen Novoszibirszkben kezdte KHL-karrierjét, majd később lehúzott két szezont Szentpéterváron is, idén már a St Louis Blues színeiben az NHL-ben is megmutatta magát. A 91-es számú mezben brillírozó jobbszélső rögtön a liga egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapata, a Detroit Red Wings ellen mutatkozott be, csapata három góljából kettőt szerezve. Aztán jött a folytatás Nashville-ben, egy ilyen góllal:

A 21 éves orosz két gólpasszt is jegyzett ezen a meccsen, így jelenleg öt ponttal ál az NHL kanadai táblázatán. Jó kezdet, és bízhatunk a jó folytatásban is, ha megnézzük Tarasenko statisztikáit. Mint látjuk, az idei KHL-szezonban már megvolt a pont/meccs átlaga, és utolsó novoszibirszki idényében is közel járt ehhez. Márpedig aki ilyen fiatalon a világ egyik legjobb bajnokságában ennyire jó, az nagy valószínűséggel a másikban is az lesz. Érdemes lesz odafigyelni erre a tehetséges, és a szakértők szerint egyben rendkívül önzetlen spílerre.

Címkék: jéghoki, KHL, NHL, St Louis, Tarasenko, videó
Kommentek: 1 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »