ott voltunk címkével ellátott posztok 
Írta: a_fater 2013. ápr. 22. 12:00
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország–Japán 1–0
Papp László Budapest Sportaréna, 7647 néző
Örökös magyar betegség, hogy sokan a sikert csakis azonnali eredményekben tudják mérni, de azokból is csak a legjobbakban. Jégkorongra lefordítva ez a feljutás-centrikusságban nyilvánul meg, azaz a 2008-as szapporói csoda után a sportágra csak évente egyszer ránéző közvélemény azt várja el, hogy hokisaink ismét csatlakozzanak az elithez. Kevesebbel nem érik be. Aztán, ilyen elvárások mellett egyesek el is felejtik azt, hogy átalakulóban lévő válogatottunktól igenis nagy siker a szombaton megszerzett bronzérem. Volt mit ünnepelnünk.

A fotóért köszönet Petrának!
Pláne azok után, hogy az örökös károgók már a vb előtt azzal jöttek, hogy nem hogy a feljutásról nem beszélhetünk, hanem egyenesen a kiesés elkerülése lehet csak a célunk, és nagyon kapaszkodni kell, ha nem akarunk az első divízió B-csoportjába zuhanni. Bármennyire is ijesztően indult a szezon, ennél sokkal jobb a jelen helyzet!
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2013. ápr. 18. 10:30
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Kazahsztán – Magyarország 1–2
Papp László Budapest Sportaréna, 7863 néző
A Korea elleni fiaskó legalább arra jó volt, hogy végre mindenki tisztában lett a következőkkel: minden meccset végig kell hajtani, és mindenképpen kell egy bravúr a kazahok és / vagy az olaszok ellen ezen a hokivébén. Még szerencse, hogy egyetlen elrontott harmad nem szegte sem a játékosok, sem a szurkolók kedvét, és öröm volt látni tegnap a feliratot az arénában: "Mi hiszünk bennetek!".

A fotó készítője Stiller Ákos, forrása az IIHF hivatalos honlapja
Mi pedig a lelátó túlsó végén állva eldöntöttük, hogy nem fogunk leülni a meccs alatt sem, és mindenkit arra buzdítunk, hogy akármi is történik a jégen, a szurkolásban sem lehet lankadás egyetlen percre sem. Mert ha mi a maximumot várjuk tőlük, ők is kapják meg azt tőlünk. Bár igazából ez a csapat annyira a szívemhez nőtt egy évtized alatt, és annyira eggyé vált a táborral, hogy nincs már "mi" és "ők". Már csak mi vagyunk. Együtt sírunk, együtt nevetünk.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2013. ápr. 16. 10:00
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország – Dél-Korea 4–5 (szétlövéssel)
Papp László Budapest Sportaréna, 7370 néző
Pedig olyan szépen indult ez a meccs! Sikorcin ott folytatta, ahol vasárnap a britek ellen abbahagyta, és ezúttal nem az utolsó, hanem az első gólt szerezte szinte ugyanarról a helyről. Mondhatni, életveszély az ellenfeleknek, ha ő a támadó harmad jobb oldalán tűnik fel, és úgy tűnt, hogy gyorsan korcsolyázó, és a lehetőségekre vércseként lecsapó fiataljaink szintúgy veszélyesek voltak: Bartalis és Hári is meglőtte a maga gólját, így negyed óra sem kellett ahhoz, hogy 3–0-ra vezessünk. Rajna Miklós egy bravúros védésével sikerült is ezt az előnyt az első szünetig megtartani.

A fotó forrása az IIHF hivatalos honlapja
Sofron István mindehhez egy gólpasszal, valamint a bátran felvállalt ütközésekkel járult hozzá, és úgy tűnt, igazi gálára számíthatunk. A mieink fizikálisan sokkal erősebbek voltak a koreaiaknál, és mi ott a lelátón elhittük, hogy ennyi elég is lesz. Elhittük, hogy a végigküzdött vasárnapi meccs után most lehet egy kicsit látványosabban, kicsit könnyedebben játszva is nyerni, meg hogy majd csak megcsinálják a fiúk azt a néhány bodychecket, amit kell. Gólzáporos győzelmet akartunk látni. A baj csak az, hogy erről elfelejtettük a koreaiakat értesíteni, akik ellenben tudták, hogy ebben a sportágban két harmad alatt le lehet dolgozni három gólnyi hátrányt.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2013. ápr. 15. 11:15
Divízió I/A jégkorong világbajnokság:
Magyarország – Nagy-Britannia 4–2
Papp László Bp Sportaréna, 7304 néző
Tíz éve láttam először a magyar jégkorong válogatottat élőben, és most majdnem ugyanakkora izgalom fogott el, mint akkor. Akkor hittem benne, hogy egyszer feljutnak a fiúk a világ elitjébe, és éppen csak ismerkedtem a nevekkel. Azoknak a neveivel, akiknek a feljutás öt évvel később sikerült is. Most pedig tudva, hogy az a generáció már lassan kifut, és Rich Chernomaz szövetségi kapitány alaposan át is alakította a keretet, vártam, hogy milyen lesz az új válogatott, hogyan tetszik majd az új stílus, és hogyan fekszik a srácoknak az 1–3–1-es felállás.

A fotó forrása az IIHF hivatalos honlapja
Nagyon jóleső érzés volt, hogy egy ilyen élőkép részese lehettem, és ekkora lelkesedéssel fogadta a közönség a válogatottat a kudarcként megélt novemberi olimpiai selejtezők után is. Na meg azok után, hogy Dunaújvárosban megsértődtek a szurkolók, miután csapatuk játékosait sorra kirostálta a mester a keretből arra hivatkozva, hogy az erősebb testalkatú hokisokra számít. A tegnapi meccs alapján mondjuk úgy, érthető és elfogadható Chernomaz döntése.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2013. ápr. 15. 10:00

Labdarúgó NB I 23. forduló:
Ferencváros – Siófok 4–2 (1–1)
Puskás Ferenc Stadion, 5500 néző
Szombaton kicsit furcsa érzés volt Fradi-meccsre menni, hiszen ez volt számunkra az első alkalom, amikor a Puskás-stadionba látogattunk az Albert-stadion helyett (az Eger elleni 4–0-át csak tévében sikerült megnézni, van ilyen). Amikor a pénztáros hölgy megkérdezte, mely szektorba kérjük a felnőtt- és a diákjegyet, teljesen tanácstalanok voltunk, így végül a "G" jelűben kötöttünk ki. A meccs előtt perecért sorban állva aztán pont Böde Dániel (eredendően Vasas-drukker) édesapja mögé kerültünk, aki felvilágosított minket arról, hogy egy busznyi ember jött el Madocsáról megnézni a fiát, és ez az első alkalom, hogy ők ekkora létszámmal képviseltetik magukat a Ferencváros mérkőzésén. Lám, nem is kerültünk rossz helyre.
Elolvasom »Kommentek: 7 komment
Írta: a_fater 2013. febr. 1. 10:00
MHL alapszakasz
Patriot Budapest – Almaz Cserepovec 5–3
Jégpalota, 100 néző
A múltkori látogatás után úgy éreztük, most van itt az ideje, hogy megint elmenjünk a Jégpalotába a Patriot egyik hazai meccsére. Utólag elmondhatjuk, hogy a lehető legjobbkor éreztük így. Nem csak azért, mert az MHL nyugati csoportjának harmadik helyezettjét sikerült bravúrral legyőznie a mieinknek, hanem azért is, mert több mint felemelő volt a mérkőzés hangulata, és a tudat, hogy pár magyar ifjú hokis is ebben a közegben nevelkedik. A legjobb helyen vannak.
Nemes Banjáminra mosolyognak a csapattársak
Demagógnak fog tűnni, de igaz: már a Himnusz is jobb volt, mint a focimeccseken játszott, gyászosan lassú verzió. Javasolnám minden hazai sportesemény rendezőjének, hogy ezt a hegedűn, gyorsabb tempóban játszott (de nem londoni módra elrontott) változatot szerezze be mielőbb, mert itt legalább nem fognak elcsúszni azok a szurkolók a tempóval, akik énekelni akarják. Apróság, de fontos részlet.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. dec. 2. 22:15
Labdarúgó NB I 17. forduló
Ferencváros–Pécs 3–2 (0–1)
Albert Flórián Stadion, 5588 néző
Az egész ősz során számos, nyerhetőnek tűnő, ám döntetlenre végződő Fradi-meccs után volt az az ember érzése, hogy ebből a csapatból mindennél jobban hiányzik egy olyan játékos, akinek nem okoz gondot a helyzetek értékesítése. Igen, kell valaki, aki képes sorozatban szállítani a gólokat. Az se baj, ha magyar az illető.

Ahogy a hamarosan lebontandó stadion falán Albert, Varga és Nyilasi portréját néztem, csak erősödött bennem ez az érzés, bár valljuk meg, sokkal kisebb klasszisokkal is lehetne mostanság bajnoki címet nyerni. Jelenleg viszont Ricardo Moniznak az is gondot okoz, hogy egyáltalán egy vérbeli támadó középpályást és két igazi csatárt nevezni tudjon a kezdőcsapatba, ráadásul a mai napon extra problémái is támadtak a Kecskeméten kiállított játékosok eltiltása miatt.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. nov. 11. 22:45
A novemberi olimpiai jégkorong előselejtezők fő kérdése az volt, hogy hogyan mutatkozik be szövetségi kapitányként Diego Scandella, én meg továbbra is azon gondolkodtam, hogy vajon mekkora baj az, hogy válogatottunkban kevesen vannak a 25-30 közötti korosztályból. Úgy tűnik, hogy ha nem is történt tragédia, komoly kihívások előtt áll a magyar hoki, és bőven van még tennivaló, ha előrébb akarunk lépni.

Természetes és reális volt a szurkolók várakozása, miszerint ebből a négyesből a mieinknek kell továbbjutnia Dániába, és mindehhez nem is hiányzott sok, de végül komolyan kellett vennünk azt a nyilatkozatot, mely szerint a hollandok nyerni jöttek ide. Pedig olyan szépen indult minden!
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2012. nov. 4. 14:30
Labdarúgó NB I 13. forduló:
MTK–Ferencváros 4–2 (2–1)
Hidegkuti Nándor Stadion, 4000 néző
A szombati örökrangadó futballszakmai tanulságai mellett van pár dolog, amit még meg kell örökítenünk az utókornak, hiszen remélhetőleg legalább unokáink már egy boldogabb korban fognak felnőni, és csak nevetni fognak az ilyesféle malőrökön, ha egyáltalán elhiszik, hogy volt ilyen. Amikor ugyanis Magyarország történetének két legeredményesebb futballklubja csap össze, és csak négyezer szurkoló kíváncsi minderre, akkor legalább meg kellene tudni szervezni a dolgokat. A kezdő sípszó pillanatában, délután kettőkor ugyanis a következő utcakép fogadta a Hidegkuti-stadion környékén járókat:

Nem, nem arról van szó, hogy ennyi ember nem ismerné az órát, és késtek volna, hanem arról, hogy a pénztárnál dolgozók közölték, hogy elfogytak a meccsre szánt jegyek, de igyekeznek valamit kitalálni. Hát bravó, ott tartunk, hogy 4000 nézőt sem tudnak már kezelni.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. okt. 28. 22:30
Labdarúgó NB I 12. forduló
Ferencváros–Győr 1–1 (0–1)
Albert Flórián Stadion, 6100 néző
Ricardo Moniz a Fradihoz érkezve elmondta, hogy pályafutása során eddig is olyan csapatoknál dolgozott, amelyek egykor nagyok voltak, és most keresik a lehetőséget arra, hogy újra azzá váljanak. Azt is hozzátette, hogy Hamburgban még csak tanulgatta, mi kell pontosan ehhez, de most már tudja – igaz, ennél konkrétabbat nem mondott. A Détárival bukdácsoló csapat viszont vele már nem nagyon kap ki, mi több, stílusosan játszik, és képes olyan ellenfeleket is legyőzni, mint a Diósgyőr vagy a Videoton.
A mai napra aztán egy igazi erőpróba jutott Moniznak és a Ferencvárosnak, hiszen a bajnokságban éllovas Győri ETO látogatott el az Albert-stadionba. A 7. percben egy csúnyán eladott labdából vezetést is szereztek a vendégek, így aztán a feladat még nehezebb lett: meg kellett menteni a meccset a liga egyik legjobban védekező csapata ellen, amely 11 forduló alatt mindössze 11 gólt kapott, és csak három alkalommal vesztett pontot.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. okt. 17. 10:00
Labdarúgó vb-selejtező
Magyarország–Törökország 3–1
Puskás Ferenc stadion, 26 000 néző
31. születésnapom alkalmából nagyon sokan felköszöntöttek, és minden ajándék tökéletes volt. Húgom és édesapám is jól választottak, ugyanis úgy döntöttek, meghívnak és el is kísérnek a törökök elleni világbajnoki selejtezőre, hiszen már úgyis rég ünnepeltem a helyszínen válogatott győzelmet, és bíztunk benne, hogy most ez is összejön. Az ember már lassan nem is foglalkozik a sajtóban megjelenő előzetes esélylatolgatással, ahol háromezer módon megindokolják, hogy nincs sok sansza a magyar csapatnak, közben meg Mészöly Kálmán elmondja, most el lehet kapni a törököket – az ember inkább a tényekkel foglalkozik, például azzal, hogy Romániának is sikerült idegenben, így a mieinknek is sikerülhet itthon. Akkor is, ha Juhász és Dzsudzsák nem játszik.
Elolvasom »Kommentek: 3 komment
Írta: a_fater 2012. szept. 27. 22:30
MHL alapszakasz
Patriot Budapest – Kapitan Sztupino 4–3
Jégpalota, 500 néző
Lássuk be, Budapesten komoly betöltendő űr, vagy hangzatosabban fogalmazva vakancia volt a jégkorongot illetően, hiszen hazánk hokiéletében jelenleg nem a Fradi vagy az Újpest játssza a vezető szerepet. Jó csapatra viszont bőven volna igény, és érezték ezt azok is, akik cseh, szlovák és magyar fiatalokat foglalkoztatva megalapították a Patriot Budapest csapatát, amely a KHL közvetlen utánpótlás-bajnokságában, az MHL-ben indult el az idén. Ne feledjük, az NHL-lockouttal a KHL a világ jelenlegi legjobb jégkorong bajnoksága (olyan játékosokkal, mint Malkin, Ovecskin, Jagr és Afigonegov), így az előszobájaként funkcionáló MHL-t is érdemes követni.
Ideje volt hát az újpesti Jégpalotába elnézni egy meccsre, még ha kicsit szokatlanul is ízlelgette az ember a Patriot nevet, meg a gondolatot, hogy egy olyan csapatnak fog szurkolni, amelynek összesen három magyar mezőnyjátékosa és egy tartalék kapusa van. Igaz, a kezdet néha már csak ilyen, hiszen az FC Barcelona és az FC Catalá első egymás elleni meccsén is angolok és skótok kergették a labdát... ám amikor ezen gondolkodtam, már nem kellett tovább folytatnom a brénsztormingolást, mert Fekti Ádám megszerezte a Patriotnak a vezető gólt!

A kép forrása a megújult Jégkorongblog
Ez volt a ligában az első gól, amelyet magyar játékos szerzett! Aztán, mivel hamarosan követte ezt egy második hazai találat, és a mai meccsnézést kezdeményező szurkolótársam is megérkezett közben, éreztem, hogy jó kis este lesz ez.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. júl. 30. 14:00
Labdarúgó NB I, 1. forduló:
Ferencváros–Kecskemét 1–1 (1–0)
Albert Flórián stadion, 7800 néző
Az előző szezonban a fentinél erősebb kifejezések is elhangzottak a Ferencváros játéka láttán a szurkolók részéről, de egyrészt azóta némileg kicserélődött a csapat, másrészt az új idény mindig új remény, harmadrészt pedig Kubatov Gáborék telekürtölték azzal a médiát, hogy itt bizony nagy dolgok vannak alakulóban, és a Fradi a bajnoki címre tör. Ezek után érthető, hogy a B-közép rögtön fel is tette a mindenkit érdeklő kérdést, amely egyszerre szólhatott a csapatnak és Magyarország bőszen fórumozó Zsuzsikáinak:

Az interneten már jók vagytok, idén látunk is belőle valamit?
A válasz (legalábbis a Fradi csapatát illetően mindenképp) összetett, de igazából elintézhető annyival is, hogy a tavalyinál némileg jobb a helyzet, de ez még mindig nagyon kevés. Még szerencse, hogy elég hosszú ez a bajnokság.
Elolvasom »Kommentek: 9 komment
Írta: a_fater 2012. jún. 5. 11:00
Barátságos labdarúgó mérkőzés
Magyarország–Írország 0–0
Puskás Ferenc stadion, 10 000 néző
Tegnap este hétkor már lehetett érezni némi meccshangulatot a Stadionok megálló környékén, ahol ír és magyar drukkerek fényképezgették magukat és egymást. Korábbi tapasztalataimnak megfelelt a mostani összkép is, azaz ismét végiggondolhattam magamban, hogy a világ egyik legszebb országából nem a világ legszebb lányai érkeznek – úgy tűnik, az élet valahol mégiscsak igazságos. Ez persze nem zavarta sem a hazai, sem a Lengyelországot hazánk érintésével meglátogató vendégdrukkereket, akik az ízlést feláldozva a gazdasági racionalitás oltárán a lehető legolcsóbb és legrosszabb dobozos söröket vásárolták fel a kisboltból.

Aztán, mire elindultunk a Puskás-stadion felé, eljött az, amit mi esőnek hívunk, az újságírók pedig ítéletidőnek (kész szerencse, hogy az utolsó ítélet utáni napon már nem jelennek meg napilapok), és fölénk kúszott egy úgynevezett szupercella (ómagyar nevén fekete felhő). Kihasználva, hogy villámlás közben úgyse kezdenek el meccset, vártunk egy kicsit a felső karéj alatt. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy amikor kint már csak szemerkélt az eső, a karéj alatt még mindig zuhogott, azaz egy olyan fedett térrészt sikerült találnunk, amely alatt jobban esik, mint a szabadban. Igen, ez egy üzenet azoknak, akik szerint a Puskás Ferenc stadionban nem ázik be soha semmi.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. máj. 20. 14:30
Labdarúgó NB I., 29. forduló
Ferencváros–Siófok 0–1 (0–0)
Albert Flórián Stadion, 6000 néző
Ha már magam is erre buzdítottam mindenkit, kimentem én is a Fradi–Siófok meccsre, akkor is, ha egyetlen ismerősömről sem tudtam, hogy ott lesz-e. Hogy megérte-e? Igen, egy dologért megérte: a szünetért. A két félidő között ugyanis a Ferencváros KEK-győztes kézilabdás lányait köszönthettük, és akárhányan is voltunk kint, szerintem nekik is élmény volt, hogy vastapssal ünnepelte őket az Albert Flórián Stadion közönsége.
videó: www.fradi.hu
Azt viszont sajnos nem tudom elmondani, hogy magáért a fociért megérte kilátogatni a meccsre, ami már önmagában elég erős kritika, hiszen ezen a mérkőzésen a belépés ingyenes volt. Annyit is ért, pontosabban annyit se ért.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. máj. 3. 9:30
Május elsején a Sport M kupa döntőjét is lejátszották a Puskás stadionban, azaz összecsaphatott az a két amatőr klub, amely a legtovább jutott a Magyar kupában. Ahogy azt mondani szokták, őszinte küzdelmet láthattunk a Bóly és a Jánossomorja között, és utóbbi csapat 2–0-ás győzelemmel története során másodszor nyerte el ezt a trófeát (igaz, első alkalommal még Szabad Föld kupa volt a neve). A képen a jánossomorjai játékosok köszönik meg a drukkerek kitartó szurkolását.

Az amatőr foci szépségeihez nem csak az tartozik hozzá, hogy a lelátóról olyan biztatásokat is hallhatunk, hogy gyerünk, apa, rúgd be, hanem hogy a meccs után a játékosok szurkolóikkal együtt nézték végig a Magyar kupa döntőjét. Vannak még emberek, akik szeretik a focit idehaza.
A mérkőzés összefoglalója
Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2012. máj. 2. 10:00
Magyar kupa döntő
MTK–Debrecen 3–3
A kupát tizenegyesekkel a Debrecen nyerte
Puskás Ferenc stadion, 4000 néző
Blogunktól ott volt: Sledger és a_fater
„Ennyi MTK-drukkert tán még nem is láttam meccsen” – mondta nekem Ligi, a budapesti kék-fehérek B-közepének oszlopos tagja, akivel talán legutóbb is egy MTK-meccsen találkoztam, és valóban, a helyszínen szurkolók létszáma láthatóan az erre felkészületlen büféseket is meglepte. Nem mondom, hogy hatalmas, de mindenképpen tiszteletreméltó tábora van a Magyar Testgyakorlók Körének, és rajtuk igazán nem múlott a siker.

A meccs előtt kissé hitetlenkedve olvastam a Nemzeti Sportban Mátyus János nyilatkozatát, miszerint az MTK a legstílusosabban futballozó együttes idehaza, de be kell lássam, igaza volt. Azt a nézetet ugyan én is osztottam, hogy egy NB I-es és egy NB II-es csapat kupadöntője izgalmas és szoros lehet, de erre a forgatókönyvre bizony magam sem számítottam.
Elolvasom »
Írta: a_fater 2012. ápr. 1. 13:45
Labdarúgó NB I, 22. forduló:
Ferencváros–Vasas 1–0 (1–0)
Albert Flórián Stadion, 5500 néző
Az ember már nem színvonalat, látványos játékot, és már nem is küzdelmet vár, ha kilátogat egy NB I-es mérkőzésre. Legalábbis én már nem, aztán ha mégis ezt kapom, legfeljebb meglepődöm. Inkább azért mentem ki, mert focimeccs van, én meg szeretem a focit és a Fradit, még akkor is, ha már semmi sem emlékeztet igazán arra, miért is szerettem meg ezt a csapatot. De az ember akkor is ott van, és bízik abban, hogy egyszer jobb lesz majd minden. Jelenleg azonban egészen akut problémákkal küzd a csapat.
Elolvasom »Kommentek: 1 komment
Írta: a_fater 2012. márc. 19. 23:55
Bundesliga 2, 26. forduló:
TSV 1860 München – Greuther Fürth 1–4 (1–2)
Allianz Arena, 29 600 néző
Az ember mindig legyen autentikus. Ezt az elvet követve döntök úgy, amikor éppen nemzeti ünnepünkön vonattal átlépem az osztrák határt, hogy a Monarchiára visszagondolva rendelek egy bécsi szeletet, iszom hozzá egy Budvar sört, és amíg nem hozzák ki, olvasom a Svejket, és természetesen a kokárdát sem feledem. Na igen, ez már inkább eklektikus, de annyi baj legyen, hiszen hamarosan úgyis Münchenben leszek, távol attól a helyszíntől, ahol franciák és lengyelek emlékeznek meg a magyar szabadságharcról.
És, ha már Münchenben leszek, tudom is, hogy mit fogok csinálni. Mármint a söriváson kívül. Igen, meg fogom nézni az 1860 München aktuális meccsét, hiszen a srácok pont Patrik napon fognak játszani a liga "legírebb" csapata, a Greuther Fürth ellen. Igen, tudom, a Sechzig csak másodosztályú, és messze nem olyan népszerű Bajorországban, mint a Bayern, de ha ők játszanak, legalább könnyedén belépőhöz jutok én is. És, miután az elmúlt két hét során két magyar bajnokin voltam kint, most már nem mindegy, hogy Bundesliga vagy Bundelsiga 2? Dehogynem: Scheißegal.
Elolvasom »Kommentek: 7 komment
Írta: a_fater 2012. márc. 12. 0:03
Labdarúgó NB I, 19. forduló:
Pécs–Ferencváros 0–2 (0–1)
Nincs is jobb program egy tavaszi borús vasárnapon, mint felkerekedni, hogy megnézzem kedvenc csapatom pécsi vendégjátékát. Pláne, miután a mérkőzésre nagyon készülő bloggertársam, Rhynn megüzente, tárt karokkal várja a zöld-fehérben érkezőket is, így nem is volt kérdés, hogy autóba ülök, és végigjárom a Kelenföldi Erőmű, Dunamenti Erőmű, Kulcsi szélerőmű, Paksi Atomerőmű útvonalat, hogy az uránbányászat egykori fellegvárának számító Mecsek lábánál kössek ki. Házigazdánkat megleptem egy zöld-fehér színnel megjelenő Irsai Olivérrel, ő pedig egy remek ebéddel fogadott minket. Ekkor ugyanis már ott volt pécsi részről PVMiki, a Fradi képviseletében meg taktikai szakértőnk, Haraldhardrada, így minden adott volt egy közös, baráti meccsnézéshez.
Elolvasom »Kommentek: 4 komment
Írta: a_fater 2012. márc. 3. 22:00
Labdarúgó NB I 18. forduló:
Ferencváros–Debrecen 1–2 (0–1)
Albert Flórián Stadion, 9300 néző
Veretlen csapatként érkezett a DVSC a Ferencvároshoz a 2012-es tavaszi nyitányon, ami ezúttal a 18. fordulót jelentette, mert két kört még a télen lejátszottak az NB I-ben. Azokból a Fradi abszolút jól jött ki, például azzal, hogy idegenben tette helyre a Diósgyőrt. Joggal várhatták tehát Détáriék, hogy most talán meg lehet lepni a Kondás-legénységet, ráadásul az Albert stadionban a Loki sem sűrűn szokott nyerni.

A meccs aztán végül mégis a papírformát hozta, és amit láttunk, az elég dehonesztáló volt egyrészt a Ferencváros védelmére, másrészt a magyar labdarúgás helyzetére nézve.
Elolvasom »Kommentek: 6 komment
Írta: a_fater 2012. jan. 21. 15:50
Nincs korcsolyám, nem is tudok korizni, amúgy is mindig tömeg van ott – ezeket a kifogásokat hallhatjuk állandóan, ha valakit sokadszorra is hiába próbálunk elhívni a Városligeti Műjégpályára. Van egy hírem a fanyalgóknak: az idei gyorskorcsolya Európa-bajnokság kapcsán felújított létesítmény jobb, mint amilyen valaha volt az én életemben, és a fenti kifogások mindegyikét meg tudja cáfolni.

Különben is, mi tart vissza bárkit attól, hogy meglátogassa a világ egyik legszebb szabadtért jégpályáját? Maximum a lustaság.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2011. dec. 26. 22:23
EBEL jégkorong liga, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19–HC Orli Znojmo 4–1
Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3370 néző
Blogunktól ott volt: MZ/X és a_fater
Ha valaki az eredményre pillantva azt hinné, hogy könnyen hozta a mai meccset a Volán az Erste Bank Liga egyetlen cseh csapata ellen, akkor ki kell ábrándítanom. Mert, habár már az első percben is tisztán lőhetett kapura Vas Márton, Kacetl magabiztos védése után nagyon sokáig bevehetetlennek tűnt a vendégek kapuja. A mieinknél hátul ezúttal Bálizs Bence kapott szerepet, és eleinte úgy tűnt, hogy ő is lehúzta a rolót.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2011. dec. 22. 23:19
EBEL jégkorong liga, alapszakasz
Sapa Fehérvár AV19–Medvescak Zagreb 2–3
Ifj. Ocskay Gábor jégcsarnok, 3480 néző
Blogunktól ott volt: MZ/X, Harryjános és a_fater
Kicsi, de lelkes drukkercsapatunk régen volt már Fehérváron hokimeccsen, ezért úgy döntöttünk,hogy most gyorsan kétszer is elmegyünk: először a mai napon, aztán majd Karácsony második napján, csak hogy teljes legyen az ünnep. Sajnos a mai meccs nem sikerült jól, sőt, az első harmadot a legjobb lenne elfelejteni, de annyival legalább vigasztalhatjuk magunkat, hogy láttuk Orbán Attila karrierjének első EBEL-gólját.
Elolvasom »Kommentek: még nincsenek kommentek
Írta: a_fater 2011. nov. 12. 16:00
Barátságos labdarúgó mérkőzés
Magyarország–Lichtenstein 5–0 (2–0)
Puskás Ferenc stadion, 23 000 néző
A múlt heti, felemásra sikerült emlékmeccs után azt kívántam, hogy a magyar labdarúgó válogatott lehetőleg egy sokgólos gálázással tisztelegjen a Császár előtt. A helyszín, a sok-sok emlékező szurkoló, és végül a mutatott játék alapján is mondhatjuk, hogy igen, sikerült méltó búcsút vennünk Albert Flóriántól, és az MLSZ részéről a lehető legjobb döntés volt a meccset a Puskás stadionba vinni, és ingyenjegyekkel promótálni.
A meccsen aztán számos fontos és kevésbé fontos kérdés felmerült bennünk, és most ebből ötöt teszünk fel magunknak és az olvasóknak, hiszen azért blogolunk, hogy a bejegyzések végére okosabbnak érezzük magunkat, mint előtte. Vagy mégsem?
Elolvasom »Kommentek: 29 komment
Írta: a_fater 2011. nov. 6. 22:11
Labdarúgó NB I, 15. forduló:
Ferencváros–Paks 0–0
Albert-stadion, 9000 néző
Albert Flóriánt ma több százan kisérték el utolsó útjára az Óbudai temetőben, a róla elnevezett stadion mellett pedig egész héten ezrek emlékeztek rá és gyújtottak érte gyertyát. A Ferencváros mai, Paks elleni bajnoki mérkőzése előtt csendben és bensőséges hangulatban emlékeztek a Császárra, és ezekben a pillanatokban a szurkolók is érthető módon sokkal csendesebben és ünnepélyesebben viselkedtek a szokásosnál.

A Himnusz elhangzása után aztán már szólt a Hajrá Fradi, és az este méltóságának megőrzéséhez az is hozzájárult, hogy ezúttal mi szurkolók is mind a szebbik arcunkat mutattuk. Nem gyaláztunk más csapatokat, nem szitkozódtunk kórusban a sajátjaink hibái után, hanem csak a Ferencvárost és Albert Flóriánt dicsőítettük, mert ilyenkor ezt kell tenni. Sokan voltak kint a meccsen olyanok is, akik már rég nem láttak élőben magyar bajnokit, így a csapat előtt adott lett volna a lehetőség arra, hogy a mostani nyerő szériát jó játékkal folytatva maga mellé állítsa őket is.
Elolvasom »Kommentek: 3 komment
Írta: a_fater 2011. okt. 30. 23:50
Labdarúgó NBI, 14. forduló
Siófok–Ferencváros 0–2
Aranypart, 8000 néző
ott volt: Doros és a_fater
Mintha kezdene magára találni a Fradi, és mintha a játékosok eddig görcsös igyekezete kezdene átcsapni némi magabiztosságba. Ilyenkor pedig megnő az ember kedve az idegenbeli meccsekhez is, és ha már amúgy is az M7-esen utaztunk hazafele Zalaegerszegről a családdal, hát megnéztük azt, mire mennek Détáriék a Siófok ellen. Jól tettük.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: a_fater 2011. okt. 23. 20:13
Labdarúgó NB I, 13. forduló
Ferencváros–Újpest 3–0
Albert Flórián Stadion
Szombat reggel a derby gondolatával ébredni. Megdöbbenve olvasni, ugyanakkor megérteni, hogy az Újpest egyes szurkolói csoportjai a játékosok hozzáállása miatt bojkottálják a meccset. Előkeresni az összes zöld ruhadarabot, alsónadrágtól a pulóverig, aztán elővenni a fiókból a féltve őrzött Fradi-sálat, felöltözni, és beülni a kocsiba. A Hungária körúton a kialakuló közlekedési káoszban araszolni, majd elképedni azon, ahogy a másik sávban megérkezik mellém egy lila Mercedes, amelyet egy nyugdíjas hölgy vezet.
Elolvasom »Kommentek: 5 komment
Írta: a_fater 2011. aug. 22. 9:25
Siófokon tölöttem a múlt hetet, és habár szerdán kihagytam a focicsapat Vidi elleni fellépését, szombaton mindenképpen meg akartam nézni a somogyi derbit. Hogy miért? A csapat valahogy kezd a szívemhez nőni, meg aztán egy Siófok-Kaposvár meccstől mégis vár az ember egy kis pluszt, meg valami pezsgést, esetleg pár pengés megoldást. Na, meg, arra a pár órára egyedül is maradtam, és a múltkori meccs után is eleve elhatároztam, hogy ez az augusztus 20-i összecsapás mindenképpen érdekel. A naplemente így István napján a stadionban ért, pedig azért a parton se rossz egy ilyet végignézni, amint azt a mellékelt ábra is mutatja.

Ahelyett azonban, hogy hasonló képekben gyönyörködnénk, elmesélem inkább, hogyan nyert meg a Siófok egy már reménytelennek tűnő meccset 3–1-re, hátha valami tanulság levonható belőle. Mert itt aztán volt minden, ami egy rangadóhoz kell, három tizenegyes, meg két kiállítás is, igaz, az azért ritkán fordul elő, hogy mindegyik eset ugyanazt a felet sújtja.
Elolvasom »Kommentek: 2 komment
Írta: rhynn 2011. aug. 20. 12:16
Több szempontból is érdekes volt a tegnapi ZTE - Vasas mérkőzés. Egyrészt mindkét csapat csapnivalóan kezdte az évet, hisz míg a Vasas 1, a ZTE 0 pontot gyűjtött össze az elmúlt fordulókban, ugyanakkor a keret összetétele alapján mindkét csapatnak jóval előrrébb kellene tartania. A ZTE ráadásul az élmezőnyben fejezte be az előző évet, azóta szinte csak erősödött-papíron.
Mindkét esetben felmerült az edzőváltás a héten, a Vasasnál meg is tették: Marijan Vlak lett az edző, míg a Zalaegerszegnél a játékosokkal egyeztetve (végre egyszer) nem az edzőt menesztették, hanem más utat jártak be: sebtében leigazolták a Kecskemétből elvágyódó fenegyereket, Tököli Attilát, aki 35 évesen is húzóember lehetne bármelyik magyar csapatban, s a tavasszal a válogatottba is meghívót kapott.
Kommentek: 4 komment





